Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

Szüzesség és házasság – Mit tanít erről Nüssza egykori püspöke?

Az alábbiakban ismertetendő mű formája levél, célja pedig a szüzesség dicsérete. Nem szokatlan ez a tárgyválasztás a IV. század végén, amikor szinte gombamód szaporodnak a hasonló tartalmú keresztény munkák. Ilyen például egy Athanasziosznak tulajdonított apokrif értekezés ( PG 28. 252-282); Ankürai Baszileiosz értekezése (PG 30. 669-809); Aranyszájú Szent János három beszéde (PG 47. 495-514 és 513-532) és három Nagy Szent Vazulnak tulajdonított levél (44, 45, 46), amelyek közül az utolsót Rufinus latinra fordította. Ez hiteles lehet. Ugyanerről a tárgyról szól Emesszai Euszebiosz egyik homíliája, Nazianzoszi Gergely néhány költeménye, Evagriosz Pontikosz pedig a szüzességről ír szentenciákat a szerzetesekhez, és megszerkeszt egy “Buzdítás a szüzességre” c. munkát is.

Ami Nüsszai Gergely írását különlegessé teszi, az szerzőjének életállapota. Úgy tűnik ugyanis, hogy Gergely nős ember volt. Legalábbis erre enged következtetni a mű 3. fejezete, valamint Nazianzoszi Gergely 197. levelének egyik megjegyzése. A De virginitate-ban Nüsszai Gergely utal arra, hogy ő maga csak másokban szemléli a szüzesség erényét: „Boldogok, akik a jobbat választották, és a korábban maguknak választott közönséges életformával nem torlaszolták el az utat, mint mi, akiket szakadék választ el a szüzességgel való dicsekvéstől, amelyhez már többé nem kelhetünk át, mert egyszer már belegázoltunk a közönséges életmódba” (ford. Vanyó 343.).[1] Házasságára utalhat az is, hogy említett, 385 körül keletkezett levelében Nazianzoszi Gergely együttérzéséről biztosította egy bizonyos Theoszebeia halálakor, aki mindkettejüknek nővére, Nüsszai Gergelynek pedig társa volt (PG 37. 321b vö. Aubineau 65-77). Bár néhányan ezeket a tanúságokat nem tekintik döntőnek, és igyekeznek mentesíteni Gergelyt a házasság nehéz terhe alól, a De virginitate 3. fejezete alapján arra következtethetünk, hogy e mű megírásakor legalábbis özvegy volt. Az írás egyébként Aubineau szerint Gergely első munkája, amelyet 371-ben írt, egy évvel püspökké szentelése előtt, mégpedig az őt felszentelő Vazul kérésére, hogy mielőtt püspöki szolgálatba állna, rétorikai tehetségével a monasztikus életeszményt szolgálja ( vö. 31-32 és 81-83). Mások későbbre datálják a levelet, de még bátyja, Vazul halála elé (AD 379).

A De virginitate nem klasszikus levél, inkább levél formájú buzdító beszéd egy közelebbről meg nem nevezett címzettnek (23. fejezet), amelyet Gergely szélesebb közönségnek írt azzal a szándékkal, „hogy vágyat ébresszen az olvasókban az erényes élet után” (Prológus, Vanyó 335.).

Ha azt várnák, hogy személyes élettapasztalata Gergelyt megértőbbé teszi a házasság intézményével szemben azon nőtlen kortársainál, akik szintén megírták szüzességet magasztaló munkáikat, akkor csalódni fogunk. A szüzességet azért hasonlítja össze a házassággal, hogy ezáltal kitűnjék az előbbi nagysága: „Mivel az egyes dolgokban rejlő szépség az ellentéte mellé állítással csak még jobban tündököl, hát valamelyest emlékeztetni kell a házasélet nehézségeire. Utána jól, módszeresen nyújtjuk a filozofikus életmód leírását, és azt is, hogy ez elérhetetlen annak, akit lekötnek a világi gondok” (Vanyó 336. vö. 20. fejezet. 398. o.). A mű egyik fő tétele, hogy a házassággal szemben a szüzesség a filozofikus élet alapja, amely azonos azzal a szent, szeplőtelen és romolhatatlan angyali életmóddal, amely egyedül tesz képessé az isteni szépség szemlélésére.  Pál apostolra hivatkozik, aki „szentnek és szeplőtelennek (Ef 5,27) nevezte azt, aki ezzel a kegyelemmel” [vagyis a szüzességgel] ékes” (1.Vanyó 339.o.).

Ebben az utalásban tetten érhető a szüzességet magasztaló értekezés benső ellentmondásossága. A szüzességet ugyanis házasságként dicsőíti, képei, metaforái gyakran a nász, mennyegző, szerelmi egyesülés szókincséből erednek. A nyelvi ellentmondás mögött valódi tartalmi, exegetikai természetű feszültség húzódik meg. A Szentírás házassággal kapcsolatos kijelentéseit ugyanis összefüggésükből kiragadja, sőt a páli levelek házasságra vonatkozó fontos tanításait fenntartás nélkül átértelmezi a szüzességre. A Zsidókhoz írt levél egyik versére (13,4) utalva megfogalmazza, hogy valójában a szüzesség „a tisztességes házasság és a mocsoktalan hitvesi ágy”, noha a levélben szó szerint a házasságról van szó: „Tisztességes legyen a házasság mindenben, és mocsoktalan a hitvesi ágy: mert a paráznákat és a házasságtörőket megítéli Isten.” Gergely a verset a Krisztussal eljegyzett ember szüzességére vonatkoztatja: „Most talán szoros értelemben mondhatjuk: sokan ármánykodnak azon, hogy házasságtörő módon lerombolják ezt az igazán tisztességes házasságot és mocsoktalan hitvesi ágyat” (16.1). Egyetlen helyet sem találni az értekezésben, ahol fordítva járna el, és a házasságot jellemezné a szüzesség, tisztaság, romlatlanság biblikus képeivel. Ellenkezőleg: a házasság, mint mondja „a paradicsomi élettől való elszakadás végső foka” (13.).

Gergely kétszer utal az Efezusiakhoz írt levélnek a házasság szentségére vonatkozó híres soraira (1. fejezet és 16.2). „Ha e fenséges szüzesség abban teljesedik ki, hogy „szeplőtelenné” és „szentté” tesz (vö. Ef 5,27) – márpedig ezeket a jelzőket sajátosan és elsődlegesen a romolhatatlan Isten dicsőségére értjük (vö. Róm 1,23) – , akkor lehet-e kiválóbban dicsérni a szüzességet annál, mint megmutatni, hogy általuk bizonyos módon megisteníti azokat, akik e tiszta misztériumokban részesülnek, s így az egyedül igazán szent és szeplőtelen Isten dicsőségének közösségébe kerülnek, amennyiben a tisztaság és a romolhatatlanság által az ő tulajdonává lesznek” (1.)

„A megtartóztató és okos szűznek el kell távolítania magából minden a lelkét érintő szenvedélyt, minden szempontból szeplőtelennek kell megőriznie magát a hozzá törvényesen kapcsolódó Vőlegény számára, nem lehet rajta szeplő vagy ránc, vagy más efféle (Ef  5,27)” (16.2, Vanyó 387-388). Gergely ebben az esetben is kiforgatja Pál apostol szavait, és ily módon az ellentétére változtatja tanítását. Idézzük fel az apostoli levél e szakaszát!

„Ti férjek, szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat! Önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjében az ige által megtisztítva megszentelje, és dicsővé tegye magának az egyházat, hogy sem folt, sem ránc, sem más efféle ne legyen rajta, hanem legyen szent és szeplőtelen. Ugyanígy a férfiak is úgy szeressék feleségüket, mint önnön testüket. Aki szereti feleségét, önmagát szereti. Hiszen soha, senki sem gyűlöli saját testét, hanem táplálja és ápolja, akárcsak Krisztus az egyházat, mert tagjai vagyunk az ő testének. Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek (Ter 2,24). Nagy titok ez; én pedig Krisztusról és az egyházról mondom! Tehát mindegyiktek úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.” (Ef 5,25-33).

Pál a Teremtés könyvének versét (2,24) értelmezi, és a keresztény házasságot szorosan összekapcsolja a tisztasággal és szentséggel. Eszerint a házasság nem pusztán egyfajta természetes életállapot, hanem müsztérion, amelyben tehát Krisztus és az Egyház misztikus kapcsolata látható módon megjelenik. Krisztus és a megdicsőült egyház egy test, amiképpen a férj és a feleség is egy testté lesz. Krisztus Egyház iránti szeretete a mintája a férj feleség iránti szeretetének, a keresztségben megtisztultak közösségének szentsége és szeplőtelensége pedig a házasság misztériumát megélő férj és feleség szentsége és szeplőtelensége. Az Efezusi-levél idézett szakaszában szó sincsen arról a parthenia-ról, szüzességről, amelyet Gergely a házassággal szemben magasztal. Pál a házasság misztériumáról beszél, nem az aszketikus szüzességről. Nem a szűz embert, hanem az Egyházat mondja szentnek (hagiosz) és szeplőtelennek (amómosz), és a szeplőtelen Egyház és Krisztus egységét állítja példának a házasságban élő férfi és nő elé. A Zsidókhoz írt levél szerzője még értette ez: „Mindenben tisztességes legyen a házasság, és szenny nélküli (amiantosz) a nászágy” (Zsid 13,4), de láttuk, Gergely ezt a verset is céljának megfelelően átértelmezte.

Sokatmondó, hogy a rétor éppen a házasság misztériumának alapvető bibliai szöveghelyét használja fel a szüzesség magasztalására. A szofisztikus rétorikai fogásokban bővelkedő levél gondolatmenetének egyik pillére a szüzesség mint természetfeletti kegyelem és a házasság mint természetes intézmény megkülönböztetése. A koncepcióba nem fér bele Pál Ter 2,24 értelmezése, és a házasság misztériumként való felfogása. A házasság természetes, a szüzesség újdonság, (23. fejezet). Noha megvannak az ószövetségi előképei (vö. 6. és 19. fejezet), a maga teljességében először csak Máriában mutatkozott meg (14. fejezet). A szűzi életformát élő ember tehát meghaladja saját emberi természetét (6.), ami azt jelenti, hogy bukott állapotából a tisztaság által felemelkedve visszakerül az eredeti angyali létmódba, vagyis már a földi életben élvezi a feltámadás javait, amikor angyalokkal leszünk egyenlők, és nem lesz házasság (Lk 20,36, 14. fejezet). Krisztus azért született szűztől, hogy ezzel is jelezze: „Isten jelenlétét és eljövetelét csak a tisztaság tudja kellően befogadni, amit igazán alaposan másként megvalósítani nem lehet, csak akkor, ha valaki tökéletesen elszakad a test szenvedélyeitől” (2. Vanyó 341.). A szüzesség mint létállapot az isteni természet tisztaságát és romolhatatlanságát tükrözi, és mivel csak hasonló ismerheti meg a hasonlót, a minden szenvedélytől megtisztult, romolhatatlan ember láthatja meg a szenvedélymentes, romolhatatlan isteni természetet (11.).

Gergely tehát kidolgozza a szűzi életforma teológiáját, a házasságét azonban nem. Sőt, jó szofistaként az utóbbiról kifejezetten torzképet fest, csak hogy még tündöklőbbnek látsszék mellette a szüzesség szépsége (3. fejezet). Mivel az Efezusi-levél tanítását a házasság szentségéről a szüzesség szentségére alakította át, s úgy véli, hogy Lukács megjegyzése arról, hogy a feltámadás után nem lesz házasodás, a házasság intézményének megszűnését jelenti, a házasságról mélyebb gondolatot nem fogalmaz meg ennél a tézisnél: „A legfontosabb, amire a házasságban törekednek, a kellemes együttélés” (kekharimené szümbiószisz, 3.2 fejezet Vanyó 344). Ezt követően a rétornak nincs más feladata, mint teátrálisan bemutatni az együttélés kellemességét meghiúsító számtalan okot, a gyermekágyi haláltól kezdve a szeretett szépségének elhervadásán át, az aggódás, bánat, féltékenység, megözvegyülés, hatásos és részleteiben is érzékletes felidézéséig. Ha a házasoknak jól megy a soruk, az a baj, ha rosszul, az a baj, ha gyerekek vannak, az a baj, ha nincsenek, az a baj. S bár leszögezi, hogy a házasságot megbélyegző és elvető irányzatok képviselői tévednek, hiszen a házasság Istentől rendelt természetes javunk, de végül is megállapítja, hogy az emberi élet minden kellemetlensége a házasságból származik (4. fejezet, 7. fejezet).

Gergely gondolatmenete számos ponton ellentmondásos, de nem is logikus teológiai értekezést akart írni, hanem enkomiumot, buzdítást a szüzességre. Még ha a IV. századi aszketikus mozgalmaknak voltak is bizonyos előzményei és előképei a zsidó és a görög-római vallási kultúrákban, mind az anakhórészisz (elkülönülés – remeteség), mind a koinobion (közös élet, szerzetesség) újdonságnak számított. Nemcsak az új életforma népszerűsítésére volt szükség, hanem teológiai megalapozására is. A házasság megszokott, ráadásul a keresztények számára is elfogadható törvények által védett ősi intézményként az emberi élet természetes keretét jelentette, amihez képest a szüzesség, ráadásul az egész életre vállalt szüzesség merőben új életformának számított.

Ezerhatszáz év távlatából másként látjuk a házasság és a szüzesség helyét és szerepét. Gergely érvei kevéssé meggyőzőek, formájukat és tartalmukat tekintve is erősen kötődnek a korhoz, amelyben megfogalmazódtak. Látnunk kell azonban, hogy az egyházi hagyományban bőségesen megtalálhatók hasonló értekezések. Rutinszerűen jelenik meg bennük a szüzesség és a házasság összehasonlítása, amelyből mindig a házasság kerül ki vesztesen. A hagyomány nem csupán értékekkel van tele, hanem fölösleges kacatokkal is. Tudnunk kell megszabadulni attól, aminek lejárt a szavatossága. 

[A szöveget kiadta Michel Aubineau (introd., texte critique, trad., comm., ind.). Grégoire de Nysse: Traité de la virginité. SC 119. Cerf, 1966. Magyarul:  Vanyó László (ford.) Gergely, Nüssza püspökének könyve a szüzességről. In: Nüsszai Szent Gergely művei. Ókeresztény írók 18. Szent István Társulat, Bp. 2002. 335-412. A témáról magyarul alig olvashatunk, talán csak a Nüsszai Gergely-szakértő D. Tóth Judit publikált erről, tanulmányát örömmel ajánlom az érdeklődőknek: “A házasság és a szüzesség mint a keresztény elkötelezettség példái Nüsszai Szent Gergely műveiben.” Katekhón XIV. (2008/1), 59-72. A fontos küldetést betöltő Katekhón jelenleg, sajnos, tetszhalott állapotban van az anyagi erőforrások teljes hiánya miatt.]

Reklámok

Information

This entry was posted on március 3, 2012 by in Egyházatyák, Szentségi házasság and tagged , , , .

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 249 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: