Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

Alexandriai Kelemen házasságteológiája

Az ókeresztény kor más teológusaihoz képest viszonylag kiegyensúlyozott álláspontot képvisel a házasság értékelésében Alexandriai Kelemen (150 k. – 215 k.). Felfogását a későbbiekben hivatalosan elfogadott egyházi értelmezés legkorábbi példájának tekintik, ezért szívesen illetik a proto-ortodox jelzővel. A kifejezés használata mögött azonban olykor az a szándék rejlik, hogy a kelemeni teológia gyengéire rámutatva kemény bírálat alá vonhassák a katolikus egyház házasságteológiáját és szexuáletikai tanításait.

Az alábbiakban a témának szentelt, hosszabb tanulmányom néhány következtetését fogom megosztani. A tanulmány a Vigilia júniusi számában jelenik majd meg, az itteni közlés nem titkolt célja a figyelem felkeltése Kelemen házasságteológiája, a teljes tanulmány és – nem utolsó sorban – a Vigilia iránt.

Először kénytelen vagyok tézisszerűen összefoglalni Alexandriai Kelemen házasságteológiájának gyengéit. Kelemen szemlélete valójában vertikálisnak mondható, mert a házastársak kölcsönös szeretetéről ritkán beszél. Szerinte csak az a keresztény házasság tiszta és szemérmes, csak azok a házastársak szabadulhatnak meg a vágyaktól és gyönyöröktől az önmegtartóztatás gyakorlásával, akik pusztán a gyermeknemzés céljából házasodnak össze, s akik nem vágyakoznak a másikra, hanem szeretik egymást: “A házassággal, étellel és minden egyébbel kapcsolatban az az általános elvünk, hogy semmit ne tegyünk vágyakozásból, és csupán azt akarjuk, ami szükséges. Mert nem a vágy, hanem az akarat gyermekei vagyunk (vö. Jn 1,13). Annak, aki a gyermeknemzés végett megnősül, önmegtartóztatást kell gyakorolnia úgy, hogy feleségére, akit szeretnie kell, nem vágyakozik, miközben szemérmes és mértéktartó akarattal nemz gyermeket” (vö. Strom. 3.7.58).

Kérdéses azonban, hogy lehetséges-e ennyire élesen elválasztani egymástól a gyermeknemzést, a vágyat, a szeretetet, és tegyük hozzá: a gyönyört? A legsúlyosabb nehézséget éppen Kelemen szexuáletikai tanítása jelenti.

Először is Kelemen feltevése szerint a házasság célja pusztán a gyermeknemzés; másodszor, a házasságot ideiglenes intézménynek tartja, amely a feltámadásban megszűnik; harmadszor, a házasfelek nemiségét az emberi természet járulékos részének tekinti, amely a feltámadásban eltűnik. Ezzel szemben az újszövetségi Szentírásban sehol nem olvassuk, hogy a házasság célja a gyermeknemzés lenne. Krisztus nem utal erre, amikor a Teremtés könyvének az első emberpár eredeti állapotával kapcsolatos elbeszélése alapján (Ter 2,21-25) felbonthatatlannak mondja a házasságot (vö. Mt 19,8-9, Mk 10,2-12; Lk 16,18).

Másodszor, Jézus szadduceusoknak adott válasza szerint “a feltámadottak nem nősülnek, és férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben” (Mt 22,30). Ebből nem következik, hogy a földi életben megkötött, Jézus által fölbonthatatlannak kijelentett házasságok nyomtalanul megszűnnek, és a házastársi szeretet különleges ajándéka eltűnik.

Harmadszor, még kevésbe biblikus a nemek közötti különbség ideiglenességének gondolata. Isten a maga képére férfinak és nőnek alkotta meg az embert, megáldotta őket és megparancsolta, hogy sokasodjanak és szaporodjanak, töltsék be a földet (Ter 1,27). A feltámadottak angyalokkal való egyenlősége (Mt 22,23-32; Mk 12,18-27; Lk 20,27-37) sokkal inkább állapotra vonatkozik, mintsem testalkatra és a nemi sajátságok megszűnésére. Mai szóhasználattal úgy fogalmazhatunk, hogy amíg Kelemen filozófiai tradíciókban gyökerező felfogása szerint az ember személyiségének egyedüli kritériuma az értelmesség, addig a Kinyilatkoztatás szövegéből és a szeretet logikájából az következik, hogy nemiségünk személyiségünknek konstitutív alkotóeleme, amelyből különleges feladataink, kötelességeink fakadnak, és amelyben megtapasztaljuk, elfogadjuk, viszonozzuk, gyakoroljuk a szeretetet.

Most lássuk Kelemen továbbgondolásra érdemes gondolatait!

1. Érvelésének figyelemre méltó sajátossága egy – kiaknázatlanul maradt – hangsúlyeltolódás. Mivel a gnosztikusok és az enkratiták, Kelemen vitaellenfelei, a házasság és a szexuális vágy közé gyakorlatilag egyenlőségjelet tettek, Kelemen a vágy helyett inkább a házastársi közösség javaira, a hitvesi szeretetre és a házassággal járó természetes örömre helyezi a hangsúlyt.

2. Fontos tanulságokkal szolgálhat a házasság összekapcsolása az önmegtartóztatással és az aszkézissel. A házasság jó, és nem az önmegtartóztatás ellentéte, hanem az állhatatlanságé. Noha a gondolat előzményeit megtalálhatjuk egyes sztoikus filozófusoknál, a későbbi patrisztikus irodalomban sajnálatosan csekély visszhangra lelt.

3. Kelemennek a páli levelekhez fűzött magyarázatai kifejezetten kedvező fényben láttatják a házasságot. Kiemeli a házasság szociális jelentőségét, azt a tapasztalati tényt, hogy felkészít a társadalmi, közösségi, egyházi szerepvállalásra, és hangsúlyozza a házastársak egymás iránti felelősségét abban, hogy a hitben előrehaladjanak. A IV. századi aszketikus szerzők, akiknek munkássága erőteljesen meghatározta a középkori és újkori házasságteológiát, hajlamosak lesznek erről az értelmezésről megfeledkezni, és Pál apostolt a cölibátus héroszának tartva a legképtelenebb érveket is hajlandók felhozni a házasság alsóbbrendűségének és kellemetlenségeinek szemléltetése végett.

4. Mindezeknél is jelentősebb azonban Kelemen eukharisztikus szemlélete. Az Eukharisztika misztériumában felismeri azt a mintát, ahogyan a világ teremtett javait helyesen használhatjuk. A liturgikus hálaadásban a kenyér és a bor Krisztus valóságos testévé és vérévé változik. Ez arra is figyelmeztet bennünket, hogy a természetes javak nyújtotta örömök által mindig felemelkedjünk a Teremtőhöz. Ilyen természetes jó a házasság. A házastársak kölcsönös és kizárólagos önajándékozása a szeretet áramlása, és ha helyesen, vagyis minden öncélú élvezettől mentesen valósul meg, akkor túlmutat a férfi és nő egymás iránti szerelmén. Felemeli és bekapcsolja őket minden szeretet forrásának, a Szentháromságnak a benső szeretetközösségébe, és további ajándékként szerelmük teremtő, életet adó szeretetté válhat. Mindeközben úgy adnak hálát a házasság teremtett javaiért, hogy gyönyörűségüket találják bennük. Mert igaz, hogy a házastársak egymásnak akarnak tetszeni, de ez nem jelenti azt, hogy együttesen ne az Úrnak akarnának tetszeni. Ahogyan Kelemen fogalmaz: “Ne volna megengedhető a nős férfinak és feleségének, hogy együtt törődjenek az Úr dolgaival? ,Amint a hajadon az Úr dolgaival törődik, hogy szent legyen testében és lelkében’ (1Kor 7,34), úgy a férjezett az Úrban törődik férje dolgaival és az Úr dolgaival, hogy szent legyen testében és lelkében: mindketten szentek ugyanis az Úrban, az egyik feleségként, a másik szűzként” (Strom. 3.12.88.).

Advertisements

Information

This entry was posted on április 30, 2012 by in Egyházatyák, Szentségi házasság and tagged , , .

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1,229 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: