Alkotmánymódosítás?

“[A negyedik alaptörvény-módosítás] kifejezetten kimondja, hogy az Alkotmánybíróság az alaptörvényt és az alaptörvény módosítását csak a megalkotására és kihirdetésére vonatkozó eljárási követelmények tekintetében vizsgálhatja felül. Ennek megfelelően kizárólag az eljárási követelményekre korlátozza a köztársasági elnök Alkotmánybírósághoz fordulásának a jogát is. Ezzel lehetősége van a kétharmados többségnek arra, hogy alaptörvény-módosításnak nevezve bármely rendelkezést meghozzon, legyen az akár szöges ellentétben az alaptörvény más rendelkezéseivel. Az alaptörvény negyedik módosítása szentesíti azt az állapotot, amikor az Alkotmánybíróság alkotmányvédő tevékenységét az Országgyűlés felülbírálja, s ezzel együtt a szakadékot az alaptörvényben írt alkotmányos rendszer és a tényleges helyzet között: ugyanis így – az alaptörvényben lefektetett államszervezeti struktúrával ellentétesen – az Alkotmánybíróság már nem a legfőbb szerve az alaptörvény védelmének. Az alkotmány identitásának megváltoztatása a pillanatnyi hatalmi pozíció kihasználása érdekében azonban magában hordja büntetését: ezt az állapotot minden jövőbeli kétharmados többség örökölni fogja.

Az alaptörvénnyel ellentétes rendszer bebetonozása tehát csakis tiltó hatásköri szabályokkal történik. Az alkotmányszöveg nem mondja ki a változás lényegét, az Alkotmánybíróság papíron továbbra is az alkotmány legfőbb őre. E tekintetben tehát a rendszer megváltozása láthatatlan marad. Ez a kétharmados többség láthatatlan alkotmánya, amely a kormánypártok magatartásában él. Csupán a korrekciót kizáró, az alkotmány szerinti állapothoz visszatérést lehetetlenné tévő hatásköri szabályok jelennek meg az írott alaptörvényben. Értelmüket csak az tudhatja, aki az alkotmány életét egészében, gyakorlati alkalmazásával együtt nézi. (…)

Hiszen ami történik, valójában nem alkotmánymódosítás, hanem egy más identitású, új alkotmány lopakodó bevezetésével ér fel. A köztársasági elnök olyan döntés előtt áll, amelyben értelmeznie kell hivatalát és a hivatását: az államszervezet demokratikus működése feletti őrködést. A végső döntés, az alaptörvény kötelező értelmezése pedig ma még az Alkotmánybíróság lehetősége és kötelessége mind a köztársasági elnök hatásköréről, mind pedig az adott alkotmánymódosítás alkotmányosságáról.”

Forrás: Sólyom László: A hatalommegosztás vége

“Orbán szavaira eltérően emlékeztek vissza az Index által megkérdezett képviselők. Sólyom írásáról egy képviselő szerint Orbán azt mondta: Sólyomnak igaza van abban, hogy az alkotmánymódosítás fontos választóvonal, mivel kimondja, hogy az AB az Alaptörvény módosításait nem vizsgálhatja felül. Orbán szerint Sólyomnak abban már nincs igaza, hogy ez rossz lépés lenne. Egy másik jelenlévő Orbán szavaira úgy emlékezett vissza, hogy a kormányfő a frakcióülésen azt emelte ki, hogy Sólyom az Alkotmánybíróság (AB) elnökeként még amellett érvelt, hogy az AB az alkotmány szövegét nem vizsgálhatja, a mostani írásával viszont ennek ellentmond.”

Forrás: Elfogadták az alkotmánymódosítást

“A szépszámú kritikus legalább három szempontot figyelmen kívül hagy azonban. Először is azt, hogy Magyarországon az alkotmányozó és alkotmánymódosító hatalom is a parlament kétharmados többsége, a rendszerváltozás óta. Az Ab nem alkotmányozhat, de értelmezhet minden nemzetközi szerződést, törvényt és bírói döntést annak fényében, hogy megfelel-e az alaptörvénynek. A hatalmi ágak elválasztása éppen azt jelenti, hogy az alkotmányozó alkotmányos szintre emel szabályokat és elveket, az Alkotmánybíróság pedig értelmezi azokat a mindennapokban. Ez az – egyébként az új alaptörvényben rögzített elv – azt is jelenti, hogy az utolsó szó joga az alkotmányozónál és nem az alkotmányértelmezőnél van.

Másodszor azt is elfelejtik a most tiltakozók, hogy nem olyan egyszerű az alkotmányozó többség megszervezése (akár választói felhatalmazással, akár parlamenti taktikával). Noha az elmúlt közel három évben valóban számos alkotmánymódosításra került sor, s Orbán Viktor korábbi félelmével ellentétben is egységesnek tekinthető a kormánypárti frakciószövetség, vannak olyan témák, amelyek esetében nem működne automatikusan a kétharmad. Ilyen volt például a választási regisztráció ügye: sokak meglepetésére nem került bele az alaptörvénybe, miután az Ab furcsa logikájú döntésével hatályon kívül helyezte a szabályt. Lehet, hogy abban az ügyben nem volt egységes kétharmad sem?

Végül harmadrészt az önkény megfékezhetőségének vagy az Alkotmánybíróság alkotmányőri feladatának végét vizionálóknak sincs igazuk. Az alaptörvény jelentését továbbra is az alkotmánybírák hivatottak meghatározni. Ennek során volt már arra is példa (legutóbb az átmeneti rendelkezések részleges megsemmisítésekor), hogy egy alapjogból vagy alapelvből az alaptörvény valamely konkrét szövegének érvénytelenségét levezették. Hasonló merész értelmezésekre a most módosított alaptörvény alapján is sor kerülhet. A bírák értelmezési hatalma ezután is korlátlan, de nem felülírhatatlan marad. A törvényhozó és az alkotmányértelmező hatalmi ágak között pedig mindig is volt vita és feszültség, ez is a hatalmi ágak most is érintetlenül maradt elválasztásának a következménye. Ha nem lennének elválasztva, hamis harmónia uralkodna a látszólag elkülönülő hatalmi ágak között. Amíg vita van, addig azonban a hatalmi önkénytől való félelem hamis.”

Forrás: Mráz Ágoston Sámuel: Miért nem kell félni az alkotmánymódosítástól?

“