Irenaeus és a test teológiája
A II. században élt és alkotott Irenaeus. A kisázsiai Szmürnából származott, ahol gyermekként még hallgatta a 155-ben vértanúhalált halt Polükarposz püspököt, aki viszont János apostol tanítványa volt. Nem tudjuk, miért költözött Irenaeus a Római Birodalom nyugati részébe, de Marcus Aurelius keresztényüldözésének idején már Lugdunum (ma Lyon, Franciaország) papjainak egyike volt. A város püspökének mártírhalála után püspökké választották, és a hagyomány szerint a III. század legelső éveiben ő maga is üldözés áldozata lett.
Irenaeus gondolkodásának középpontjában a Megtestesülés misztériuma áll. Egyetlen bibliai szöveghely sem foglalja össze oly tömören ezt a teológiát, mint Pál híres Ádám-Krisztus párhuzama, hiszen Irenaeus éppen e szakaszt értelmezve fejti ki tanítását.
„Ádám, az első ember, élő lénnyé lett, az utolsó Ádám pedig éltető szellemmé. De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, csak azután a szellemi. Az első ember a földből való, földi, a második ember a mennyből való. Amilyen a földi, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyei, olyanok a mennyeiek is. És amint hordtuk a földi ember képét, úgy hordani fogjuk a menyeinek képét is. Mondom pedig, testvérek, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem fogja örökölni a romolhatatlanságot” (1Kor 15, 45-50).
A megtestesült Krisztusban teljesedik be a teremtés és az üdvtörténet. Beteljesedik, de nem zárul le, hiszen Isten emberré testesülése nélkül nem lehetséges az ember megistenülése, ami majd a testi feltámadásban lesz teljessé, amikor a testi romlandóság romolhatatlansággá változik, és látni fogjuk Istent, amint van. A Megtestesülés tehát a teremtéstől a feltámadásig tartó üdvtörténet központi eseménye. Éppen ezért a testi létezés az ember embervoltának elidegeníthetetlen sajátossága. Mint testi létezőt, Isten a saját képmására, vagyis arra a Jézus Kriszrusra tekintve alkotta meg, akiről előre tudta, hogy majd megtestesül. Irenaeus szerint tehát nem úgy kell gondolkodni a Megtestesülésről, hogy előbb megalkotta Isten az embert mint testi lényt, aki azonban elbukott, amivel kezdetét vette az üdvtörténet, és Isten egyszer csak jónak látta, hogy emberré legyen, felöltve az emberi testet. Irenaeus, éppen ellenkezőleg, abból a vitathatatlan gondolatból indul ki, hogy Isten mindent tud, mindent előre lát, tudja, hogy milyen következményekkel jár az, ha autonóm emberi lényeket teremt, akik elfordulhatnak tőle – némi, nem megoldhatatlan bonyodalmat okozva ezzel a teremtésben. Tudja azt is, miként fogja visszahívni magához az embert úgy, hogy az Ige emberré, testté lesz. Következésképpen abból kell kiindulnunk, hogy Isten már eleve arra az ősképre tekintve alkotta meg az embert, vagyis Ádámot, amely őskép nem más, mint Jézus Krisztus, Isten megtestesült Igéje.
Az ember tehát Krisztusra alkottatott meg, létezésének kiteljesedése pedig az Istenhez való hasonlóvá válás. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az egyes ember és az emberiség a maga egészében is fejlődik. Kezdeti állapota a gyermekség, majd növekszik, felnőtté lesz, megsokasodik, megerősödik, Krisztus eljövetelével megdicsőül, a feltámadásban pedig eljut Isten látására, amelynek következménye a halhatatlanság és a romolhatatlanság. A romolhatatlanság Istenhez teszi hasonlóvá.
Istenhez való hasonlóvá válásról az antik filozófusok is beszéltek, a homoiószisz tó theó gyakran idézett platóni kifejezés is. Platón szerint azonban ez a testtől való megszabadulást jelenti, Irenaeus viszont úgy gondolja, hogy a testi lét kiteljesedését. Nem hagy kétséget afelől, hogy az első emberpár, Ádám és Éva egymáshoz illő, egymásra irányuló, egymás iránt vonzódó, valóságos férfi és valóságos nő volt. Az Édenkertben a Szentlélektől kapott szentség köntösébe burkolóztak, nemi különbözőségük pedig természetes adottság volt, amely a növekedés és sokasodás parancsának teljesítéséhez szükséges. Igaz, csak a bűneset után nemzettek utódokat, de ennek az az oka, hogy az Édenkertben még éretlen gyermekek voltak. Lehetséges lett volna a testi nemzés a Paradicsomban is, ha felnőnek, hogy eleget tehessenek a szaporodás és sokasodás természetes parancsának. „Mivel kevéssel azelőtt alkottattak meg, még nem értették az utódnemzést, először ugyanis fel kellett volna nőniük, azután pedig felnőttként szaporodniuk” – mondja a püspök.
A nemi jegyek eredendő sajátosságaink, soha nem szűnnek meg, a feltámadottak férfiak és nők lesznek, testi szaporodásra azonban már nem lesz szükség, mert teljessé lesz az Isten által előre elgondolt üdvözültek száma. Irenaeus úgy jellemzi Ádám és Éva bűneset előtti együttlétét, hogy „nem szégyenkeztek, amikor megcsókolták és átölelték egymást szentségben, mint gyermekek.” Az irenaeusi teológiából adódóan ez a megjegyzés eszkatologikus szempontból, vagyis a végső állapotra is értelmezhető. A feltámadott házaspárok nem szégyenkeznek majd, “amikor megcsókolják és átölelik egymást szentségben, mint a gyermekek”. Ámde éppen, mert olyanok lesznek, mint a gyermekek (vö. Mt 18,3), utódokat már nem nemzenek, azaz nem nősülnek és férjhez sem mennek, mert olyanok lesznek, mint Isten angyalai a mennyben. Irenaeus nyilván nem tartja negédes megjegyzésnek azt, hogy a gyermekek angyalai szüntelen látják az Atya arcát (Mt 18,10). A gyermekség az ember kezdeti és végső állapota: a Szentlélekbe öltözöttek ártatlansága, tisztasága, derűje, öröme és játékossága Isten jelenlétében, az Atya Arcának, a Fiúnak a szemlélésében.
Irenaeus példáján látjuk, hogy a Megtestesülés misztériuma felől értelmezett teremtéstörténet egyszerre lehet kiindulópontja a szüzesség és a házasság teológiájának. A kettő szorosan összekapcsolódik. Irenaeus szerint is sokféle szálláshely van Isten országában és különbözőek a jutalmak, de ő az egyházatyák többségétől eltérően nem állítja rangsorba a szüzességet és a házasságot. Az ő teológiájából az következik, hogy amiképpen a keresztény szüzek jelen életükben mintegy elővételezik a feltámadottak szűzi életét, ugyanúgy a keresztény házasok jelen életükben elővételezik a feltámadott házasok életét. A keresztény egzisztencia a feltámadásban teljesedik ki házasként éppúgy, mint önmegtartóztató szűzként. Irenaeus folyamatban gondolkozik, szerves növekedésben, és nem fordulópontokban, mint az enkratiták vagy majd később Jeromos, Ágoston és sokan mások.
Óriási lehetőségek rejlenek az irenaeusi belátásban, mely szerint az egész testi ember teremtett istenképmás. Ebből ugyanis az következik – amit egyébként fennmaradt műveiben nem fejt ki –, hogy az ember nem mint férfi és nem mint nő lett megalkotva Isten képmására, hanem mint férfi-és-nő! Félreértés ne essék: nem férfinő, hanem egymáshoz viszonyuló, egymáshoz hasonló, de egymással nem azonos férfi-és-nő. Irenaeus teológiája nyomán ma is új horizontok nyílhatnak. Például sikerülhet megszabadulni attól a terhes patrisztikus örökségtől, amely a teremtett istenképmást az ember értelmi természetére vagy az értelmi és érzelmi fakultásokra, vagy önmagában a szabadság, avagy az uralkodás képességére redukálta. Irenaeusnál szerves egységet alkot az a két gondolat, hogy az ember teste Isten képmása, és az ember szabadsága is Isten képmása.
Lehetőség nyílik továbbá a test teológiájának elmélyítésére, mégpedig arra a belátásra alapozva, hogy az emberi test Krisztus testének képmása, nem pedig megfordítva, azaz nem Krisztus teste az ember testének képmása. S ha így gondolkozunk, akkor az emberi méltóság fogalmától elválaszthatatlan lesz az emberi test méltósága, amely, másfelől, magában foglalja a nemiség méltóságát. Ez teljes tiszteletet érdemel és sérthetetlen.
Amint a kiváló analitikus filozófus, a II. János Pál pápa által is nagyra becsült Elisabeth Anscombe fogalmaz egyik esszéjében: „Ahogyan az emberi életet tisztelve az emberi méltóságot tiszteljük, úgy nem tisztelve az emberi szexualitást, megsértjük az emberi méltóságot. Ez jelenti az emberi szexuális egyesülés tiszteletét, mint ami által az emberi élet továbbterjed új egyedekbe: nem azért, mert más eszközök nem elképzelhetők – hiszen, mint tudjuk, nem csupán elképzelhetők, de ténylegesen vannak –, hanem mert a nemzés olyan eszköz, amely hozzátartozik az életünkhöz, ahhoz az élethez, amilyenek mi vagyunk. Az emberi élet alapvető sajátossága ez, amely a szaporodásra nyitott szexualitásban megmarad, még akkor is, ha hiányzik sajátos kerete, a házasság. Az emberi élet az emberi életvezetést jelenti, nem pusztán azt, hogy egy ember élő.”
Heidl György blogja 
Nagyon értékesnek gondolom Iréneusz gondolatvilágában a házasság eszkatologikus vonatkozását.
Előszeretettel hangsúlyozzuk a megszentelt élet eszkatologikus jel értékét, amennyiben – Cyprianus szavaival élve – “a szüzek már elkezdtek azzá lenni, amivé mindannyian leszünk”. Ez az Istennel való kizárólagos, tiszta kapcsolat valóban minden feltámadott osztályrésze, de ugyanennek a jel-értéknek egy másik, testi mivoltunkat előtérbe helyező aspektusa a házasság szentségi jelentése. Jézus az eszkatonról előszeretettel beszél olyan képekben, amikben dominál a menyegző, a lakodalmi ünnep, önmagát “Vőlegénynek” nevezi.
Istennel való kapcsolatunk valódi természetéről mindkét életállapot, a megszentelt élet és a házasság is egyaránt eszkatologikus jelként tanúskodik. Az egyik az önátadás tisztaságára, érdekektől való mentességére és egész embert lefoglaló jellegét jeleníti meg, míg a másik az önajándékozásból fakadó termékenységet, a Krisztus és az Egyház közötti szeretetmisztérium életadó jellegét. A bűntől megbélyegzett világban a szüzesség és a termékenység testi és lelki aspektusra szétbontva vagy-vagy választásként jelenik meg. A feltámadott test azonban – a paradicsomi állapotokhoz hasonlóan – nem ismeri ezt a kizáró vagy-ot.
Örömmel olvastam a bejegyzést, mert a test, a szexualitás, a házasság pozitív teológiai szemlélete olyan hiányosság, amit gyakorta joggal rónak fel a katolikus teológiának, és Iréneusz itt is – mint sok minden más területen – mélyen a Kinyilatkoztatásból merítő, tiszta, bővízű forrásnak forrásnak bizonyul.
Köszönöm az értő és megértő hozzászólást!
Kedves Izsák!
A KATOLIKUS TEOLÓGIA [kiemelés tőlem] miféle hiányosságban szenved és melyik tana kárhoztatható “a test, a szexualitás, a házasság pozitív teológiai szemlélete” terén? Én erről nem tudok. Felvilágosítanál minket erről?
Kedves trienti!
Én már azt sem értettem Izsáktól, hogy “a test, a szexualitás, a házasság pozitív teológiai szemlélete olyan hiányosság…”. Azt akarta mondani, hogy hiányzik ez a pozitív szemlélet? Ha igen, akkor csatlakozom, és engem is érdekel, hogy honnan hiányzik mindez és miért.
Kedves Flórián, akkor már ketten vagyunk kíváncsiak a válaszra.
Ha ez elmarad az is sokatmondó lesz.
‘A feltámadott házaspárok nem szégyenkeznek majd, “amikor megcsókolják és átölelik egymást szentségben, mint a gyermekek’
Az embernek óhatatlanul is Mt 22.23-28 jut eszébe.
Mit tartott Iréneusz az özvegyek házasságáról?
Izsák meg tudja védeni a mondatait, ha kell, de ritkán jár itt, ezért fogadatlan prókátorként csak annyit mondanék, hogy Trienti kérdése pontatlan. A kifogásolt mondat: “a házasság pozitív teológiai szemlélete olyan hiányosság, amit gyakorta joggal rónak fel a katolikus teológiának.” Hiányosságról beszél, amiképpen Angelo Scola is, a modern házasságteológia egyik legjelentősebb képviselője. Kis Flórián is Scolánál talál választ a kérdésére. http://katolikusszemmel.wordpress.com/2012/03/31/angelo-scola-biboros-a-hazassag-miszteriumarol/
(Természetesen a pozitív szemlélet hiányáról van szó.)
Kedves H.Gy!
Úgy hiszem, hogy elég pontos és egyértelmű volt a kérdésem. Választ nem kaptam rá. Szeretném tudni, hogy a katolikus teológiának miféle hiányosságáról beszél Izsák a “a test, a szexualitás, a házasság pozitív teológiai szemlélete” kapcsán? Várom/várjuk a konkrét választ.
Kedves Trienti, olvasta a hivatkozott linket, Scola bíboros tanulmányának összefoglalását? A bevezetőből választ kaphat.
[Frissítés:]
A szemlézett Scola tanulmány időközben megjelent a Communio magyar kiadásában. Az első fejezet címe: Túlhaladni egy klasszikus “tilalmat”. Ez a tilalom az ágostoni és tamási tradíció tilalma, amellyel elsőként Hans Urs von Balthasar szakít, és amely elvetette azt hogy “a teremtmények testi szerelme hiteles imago Trinitatis.”
A következő fejezetben Scola arról beszél, hogy a házasság misztériumát a katolikus teológia periférikusan kezelte, és ez a helyzet lényegesen változik a Gaudium et spes konstitúciónak köszönhetően. Idézem: “A Zsinat ekként lehetővé tette, hogy elkerüljük ennek a témakörnek a kiszorítását, aminek folyományaképpen a házasság eladdig csakis az egyházjognak (a konszenzus és a szerződés fogalmainak értelmében), az erkölcsteológiának (a hatodik és a kilencedik parancs kapcsán), a lelkiségnek (a házastársi lét lelki értékének felmutatása) és a lelkipásztori teológiának (amely a keresztény közösség számára fontos szektorként viszonyult hozzá) volt a sajátos tárgya. Másrészt azt kell mondanunk, hogy a házasság szentsége kapcsán folytatott teológiai reflexió még most is éppen csak kilépőben van abból a zsákutcából, ahol egy rövidlátó szentségi teológia okán hosszú ideje tartózkodott.” És itt Scola hivatkozik O’Neill, Palmer, Tettamanzi, Marengo munkáira, amelyek szintén rámutatnak erre a hiányosságra. Magyarul a kérdésről érdemes elolvasni Molnár Lajos tanulmányát: http://rocateo.ubbcluj.ro/studia/st_Molnar_2001.pdf
David Vincent kérdése érthető. Nem tudom, mit gondolt Irenaeus az özvegyek házasságáról, mert kifejezetten ennek nem szentelt írást, mint később Tertullianus vagy Ágoston. Úgy sejtem, nem volt ellene kifogása. A szadduceusok kérdésére azt válaszolja, amit Jézus, hogy a feltámadottak nem nősülnek és nem mennek férjhez, hanem olyanok lesznek, mint Isten angyalai a mennyben. Vagyis, az istengyermekség legmagasabb fokára jutnak el. Ez nem a nemiség megszűnése, hiszen a gyermek sem nemtelen csak azért, mert még nem képes utódnak életet adni. A kép, amelyet Irenaeustól idéztem, annak “a szem nem látta, fül nem hallotta” állapotnak a metaforája, amikor szerinte úgy leszünk istengyermekként férfiak és nők, hogy már nem lesz szükség a testi szaporodásra.
Mt 22-ben Jézus nem azt mondja, hogy a feltámadásban megszűnik a házasság, megszűnik a nemiség, megszűnik a férj és feleség szerelme, a szülő-gyermek szeretete. Csupán azt, hogy a feltámadottak már nem kötnek házasságot. A teljes személyiség fog feltámadni, az, amelyhez hozzátartozik férj-voltunk, feleség-voltunk, gyermek-voltunk, szülő-voltunk, sógor-voltunk, stb., stb. Ez nem múlik el nyomtalanul, mert mindez mi magunk vagyunk. Úgy fogok feltámadni, hogy tudom, X-nek (és – adott esetben – Y-nak és Z-nek) a férje voltam, A-nak, B-nek, C-nek, D-nek, az apja, és ezt folytathatnám szülőkkel, testvérekkel, unokákkal. Ha mindezt nem tudnám, nem én lennék az, aki feltámad. A földi életünk nem egy ideiglenes állapot, amelyet a Léthé, a feledés teljesen eltöröl, hogy puszta szellemi lényekként újjászülessünk. A gyermekség megértése a kulcs a feltámadottak angyali állapotának megértéséhez. De mi már a gyermekséget sem értjük, amit megéltünk, amelyet látunk, és amelyet nap, mint nap rombolunk, miközben az angyali állapotra vagyunk kíváncsiak.
Itt azonban megállok, mert mindez megérne egy újabb posztot.
Köszönöm a választ.
‘‘A feltámadott házaspárok nem szégyenkeznek majd, “amikor megcsókolják és átölelik egymást szentségben, mint a gyermekek’’ + ‘ Úgy fogok feltámadni, hogy tudom, X-nek (és – adott esetben – Y-nak és Z-nek) a férje voltam’
Ezen a világon az idő elrendezi azt, hogy ebből ne legyen konfliktus. Azaz előbb X férje valaki, Y-é csak akkor lehet, ha X már nem él. A túlvilágon viszont más lesz a helyzet, ott minden ‘egyszerre’ történik.
Még egy megjegyzésem lenne.
A Krisztus-Egyház/férj-feleség párhuzam Pál által történő ‘kifejtése’ (Ef. 5 25-32) számomra teljesen érthetetlen és lóg a levegőben.
A házasságban ‘ketten egy test lesznek’. Kérdés, hogy milyen értelemben mondható ez el Krisztusról és az Egyházáról, ami nem is létezne Krisztus nélkül.
Az idő és időtlenség is fontos, de az én Irenaeus-értelmezésemben a hangsúly a személyre és a személyiség integritására és önazonosságára kerül. Nem csupán interperszonális értelemben nem lesz konfliktus, hanem a feltámadott személyek önazonossága is ép és teljes lesz.
Az Ef 5-höz hadd idézzem a Humanae Vitae kapcsán írt bekezdést:
“A nagy misztérium, vagyis a nagy titok (sacramentum hoc magnum est), amelyet Pál apostol a keresztségben az Ige által megtisztult férfi és nő egy testté válásában lát, a Humanae Vitae enciklikában azt jelenti, hogy a keresztény férj és feleség egysége olyan szent jel (sacramentale signum), amely a megváltás kegyelmét, Krisztus és az Egyház egységének misztériumát jelzi (designet). Az ilyen házastársi szerelemnek négy sajátos jegye van: emberi; teljes; hűséges és kizárólagos; termékeny.
– Emberi (humanus), mert egyszerre érzéki és szellemi természetű. Nem pusztán természetes ösztön, nem is csak érzelmi felindulás, hanem ezeken felül és elsődlegesen szabad akarati aktus. A házastársi szeretet a mindennapok örömei és fájdalmai közepette nem csupán kitart, hanem gyarapodik, a házastársakat egyesíti, és egyszerre és együtt juthatnak el emberi tökéletességükre (vö. II.9.).
– Teljes (plenus), mert a személyes barátságnak azon különleges formája (peculiaris personalis amicitiae forma), amelyben a házastársak nem tartanak meg semmi önmaguknak, egymással teljesen megosztják javaikat.
– Hűséges és kizárólagos (fidelis et exclusorius) mert két ember tudatosan és szabadon vállalt házassága egészen az életük végéig tart. A hűség nem csupán természetes, hanem a boldogság forrása is.
– Termékeny (fecundus), mert a két ember szerelme túlnő kettejükön, utódokat hoznak létre és felnevelik azokat.
‘A házasságban ‘ketten egy test lesznek’. Kérdés, hogy milyen értelemben mondható ez el Krisztusról és az Egyházáról, ami nem is létezne Krisztus nélkül.’
Ez is analóg kijelentés. Tulajdonképpen kiteljesedése annak az Ószövetségben jelenlévő törekvésnek, hogy Isten és Izrael kapcsolatát a férj és feleség házasságban lévő kapcsolatával ábrázolja. A teremtett világban lévő legerősebb szeretetet használják fel Isten és Izrael kapcsolatának megjelenítésére. Ez lehet a magyarázata annak, hogy az Énekek Éneke része az Ószövetségi kánonnnak, jóllehet ez csak a szeretetet, szerelmet ábrázolja. Az Újszövetség folytatja ezt a mennyegzőre, vőlegényre és mennyasszonyra vonatkozó képekkel. Ennek a folyamatnak a betetőzése az, amikor Isten és az új Izrael, Jézus és az Egyház kapcsolatát megjelenítő házasság szentségi szintre emelődik, és így a természetfölötti rend részévé válik.
Tapintatosan kifejezve magam, az igazságnak nem megfelelő Izsák megjegyzése:
“…a test, a szexualitás, a házasság pozitív teológiai szemlélete olyan hiányosság, amit gyakorta joggal rónak fel a katolikus teológiának,…” Angelo Scola bíboros nyilatkozatát is félrevezetőnek tartom Hans Urs von Balthazár nyomán: “Scola arról beszél, hogy a házasság misztériumát a katolikus teológia periférikusan kezelte… azt kell mondanunk, hogy a házasság szentsége kapcsán folytatott teológiai reflexió még most is éppen csak kilépőben van abból a zsákutcából, ahol egy rövidlátó szentségi teológia okán hosszú ideje tartózkodott.”
“Zsákutca”? “Rövidlátó szentségi teológia”? “Hosszú ideje”?” Túl (kell) haladni egy klasszikus tilalmat”? Na ne! Ezek nagyképű, igaztalan és ellenséges hangú kijelentések!
A házasság szeretetközösségének felismerése és a szeretetközösség fogalmának alkalmazása a Szentháromságra vonatkoztatva nem a II. Vatikáni Zsinat, nem II. János Pál pápa, sem a fent említett egyházi férfiak érdeme, hanem az ember felismerő képességéé, az Egyház egyetemes tanításáé.
Amit Ön kifejtett kedves Heidl György és amit én látok Angelo Scola magánvéleményéből H. U. v. Balthasar nyomán az ijesztő és a jóérzés határát súroló, ha azt nem túllépő: “a teremtmények testi szerelme hiteles imago Trinitatis.” Ez már szentségtörés számba megy igy! Nem véletlenül áll fenn erre vonatkozóan az ágostoni és tamási tradíció tilalma! Ennek meg van a maga súlyos oka, ami valamilyen oknál fogva itt nincs tárgyalva.
Elolvastam Molnár János tanulmányát. Nem tudom miért lett a figyelmem erre felhívva?
Az Egyház és a tanításához hű katolikus teológusok házassággal kapcsolatos régebbi megnyilatkozásai élből cáfolják Izsák ( “a házasság pozitív teológiai szemlélete olyan hiányosság, amit gyakorta joggal rónak fel a katolikus teológiának.”) és Scola bíboros elítélő és igazságtalan megjegyzését (“”Zsákutca” “Rövidlátó szentségi teológia”)
Amit kifejtek, az Szent Irenaeus tanítása, amit Scola mond, az a hagyomány elmélyítése a Gaudium et Spes és II. János Pál tanításának folytatásaképpen, amit Ön idéz (“a teremtmények testi szerelme hiteles imago Trinitatis”), azt Scola egyetértőleg idézi Balthasartól. Bevallom, kellemes társaságban érzem magam e nagyképű, igaztalan, ellenséges, szentségtörő, jóérzés határát súroló, sőt azt talán túllépő kijelentéseket megfogalmazó teológusok között. Kedves Trienti, kérem, fogadja el, hogy nem minden rossz, amit Ön nem ért meg. Azért arra kíváncsi leszek, hogy ha esetleg a “szentségtörő” házasságteológiát “magánvéleményként” kifejtő Angelo Scolát választják meg a héten pápának, akkor Ön hol talál biztonságos menedéket ennyi gyalázat elől!
Még csak annyit, hogy annak az imago Trinitatis értelmezésnek a forrása, amelyet Ágoston a maga platonizmusa miatt elvetett, Nazianzoszi Gergely 5. teológiai beszédében található (11. fejezet). Még egy szentségtörő szent a klubban!
Kedves Heidl György!
“a teremtmények testi szerelme hiteles imago Trinitatis.” Ez melyik pápai enciklikában, zsinati dokumentumban, dogmatika könyvben található meg? Ön szerint ez igaz és így helyes megfogalmazni a Szentháromság személyeinek eredését? Matthaios ezzel kapcsolatban már felvetett komoly aggályokat.
Aquinói Szent Tamás miért vetette el ezt az összehasonlítást? Talán ő is platonista volt, mint Szt. Ágoston? Várom/várjuk az egyértelmű választ.
Kedves Trienti!
Ön írta: “Ez már szentségtörés számba megy igy!”
Itt éppen egy szentségről van szó (házasság), aminek a szexualitás konstitutív eleme. Furcsán hat egy egyház által szentségnek tekintett (vagyis isteni jelenlétet közvetítő) formációnál “szentségtörésre” hivatkozni. Legalábbis érvekre lenne szükség, ha Ön ilyen merész állítást tesz!
Bystander, szövegösszefüggésben olvassa hozzászólásomat és akkor megkapja a kulcsot a helyes értelmezéshez.
Nem kaptam meg! Megtenné, hogy kifejti?
A migrációnál valahogy lemaradt az alábbi megjegyzés. Látom, hogy a téma még mindig érdekes, ezért most bemásolom (apró módosításokkal).
Pár szó a test és a nemek teológiájáról. Az ember „régi” definiciója úgy szól, hogy a (most logikai-filozófiai értelemben vett) nem (genus), amelybe tartozik: az állat. A fajhoz (species) pedig azon megkülönböztető jegy (differentia specifica) által jutunk, amely szerint az ember anyagból le nem vezethető lélekkel rendelkezik. Így kapjuk meg az ember meghatározását, amely szerint szellemi lélekkel rendelkező állat. A lélek és a test viszonyát a „régiek” úgy fogták fel, hogy a lélek a test lényegadó formája (forma substantialis). Szerintem máig sincs jobb megközelítés, a forma fogalmát a lélekre a katekizmus is alkalmazza, de most ne menjünk bele a hülémorfizmus témába. Csak arra szeretnék utalni, hogy az anyagi világ, az állatvilág kialakulása bizonyos értelemben az emberre irányul, tehát arra, hogy megjelenjen benne az a létező, amely anyagilag nézve ebből a világból származik, de formailag nézve szellemi létező. Így az állatvilág legfejlettebbjeire jellemző kifinomult érzékelés a szellemi ismeret forrásává válik. Hasonló a helyzet az állatvilágot jellemző kétneműséggel is: ez az emberben szellemi síkra emelődik, de ugyanakkor megmarad testinek is. Szerintem ez a gyökere a „test teológiájának”.
Azt hiszem, a házasság/család nyelvezetének, fogalmi körének a rendszeres teológia, szentháromságtan új megalapozására irányuló alkalmazása helyett inkább gazdagításról, új szempontok hozzáadásáról kellenne beszélni. Szent Ágoston és Szent Tamás méltán hivatkoztak arra, hogy a szentháromsági eredések és viszonyok lényeges módon különböznek a családban (férfi-nő-gyermek) lévő kapcsolatoktól.
Nagyon rövid összefoglalás a „nyugati” szentháromságtanról, amelyben lényeges szerepet játszik a vonatkozás, a reláció fogalma. A teremtett világban a reláció az önálló létezőnek (ember, kutya stb.) a tulajdonsága, hordozó létezők nélkül önmagában nem létezik. Azt fejezi ki, hogy egyik létező hogyan viszonylik egy másik létezőhöz. Például: Péter magasabb mint Pál, Dávid Salamon apja, Salamon Dávid fia. A szeretet egyrészt valamilyen jó felé való törekvés, de felfoghatjuk relációnak is a szerető és a szeretet tárgya között. Lehet azt mondani, hogy a szeretetben eggyé lettek, valójában azonban a teremtett dolgok körében a személy elválaszthatatlan az önállóan létező szubsztanciától: ontológiailag a másiktól független, önálló léte van. Nem így a Szentháromságban. Az Atya csak annyiban létezik, amennyiben szüli a Fiút és tőle származik a Szentlélek. A Fiú csak annyiban létezik, amennyiben születik az Atyától és származik tőle (és az Atyától) a Szentlélek. A Szentlélek csak annyiban létezik, amennyiben az Atyától és Fiútól származik. Tehát létük csak a többihez viszonyított lét, semmit sem birtokolnak, amit a többi ne birtokolna, létük ontológiailag is teljesen a másikért való lét. Így kapjuk a misztérium (szerintem eddigi legmélyebb) megközelítését, amely szerint a szentháromsági személyek hordozóalany nélkül létező relációk (relatio subsistens), létük teljesen a többi személyhez való viszonyulásukban áll. A szerelem, mint kapcsolat tekinthető a szentháromsági relációk teremtett világban való képének. Ez a kép azonban tökéletlen, mert a szerelmesek léte ontológiailag soha sem lesz teljesen a másikért való lét. Azt is lehetne mondani, hogy a szűlök-gyermek viszony valamilyen értelemben képe a Szentlélek származásának. Az azonban elgondolkoztató, hogy a “születés” szó csak az Atya és a Fiú kapcsolatára használatos.
Azt mondanám tehát, hogy nem új megalapozásról van szó, de értékes, új szempontok feltárása, megvilágítása hasznos lehet. Nem tudom, 2002 óta milyen „fejlemények” vannak ezen a területen.
A relatio-s Szentháromságtant Ágoston alapozta meg és fejtette ki nagy hatással a De Trinitate-ban. Ő a teremtett istenképmást a Háromság képének feleltette meg, és azonosította az ember értelmével, és szellemi képességeivel, amelyeknek kimutatja háromságos struktúráit. Ágoston ezért kevés figyelmet szentelt a test kérdésének, és bizonyosan nem ismerte összefüggésében Nazianzoszi Gergely gondolatát, amelyet kizárt. Egyébként érthető okból, amint azt én magam is írtam az ismertetés bevezetésében (https://heidlgyorgy.wordpress.com/2012/03/31/angelo-scola-biboros-a-hazassag-miszteriumarol/): “Látjuk tehát, mi az, amit Ágoston elvet, és nem is csodálkozunk a döntésén. E valóban erősen vitatható értelmezést a legnagyobb tekintélyek kizárták a teológiai gondolkodás lehetőségei közül. Az értelmezéssel együtt azonban elvetették az értelmezés alapját jelentő belátást is, ennek következtében pedig a házasságteológia nem kapcsolódott össze szervesen a kereszténység központi misztériumaival: a Szentháromság, az Inkarnáció, és Eukharisztia titkaival. A házasság azonban olyan “nagy titok” – mint Pál apostol mondja (Ef 5,31) – , amely – és most már Scola bíboros gondolatmenetét követjük – megközelíthető a különbözőség, a termékenység és a szeretet hármas dimenziója felől. E három ugyanis analogikusan felismerhető a Szentháromság benső életében.”
A kulcs az analógia. A házassági misztérium nyelvezete a tanúságtevés nyelve, és nem ontológiai megfeleltetés, ahogy ezt immár Scolát követve írtam: “Ha a teológusok túllépnek azon a felfogáson, amely tiltja, hogy a Szentháromság képmásának tekintsük a családot, az analógia által mélyebben és szisztematikusan megközelíthetik mindkét misztériumot: a Szentháromság és a házasság misztériumát. El kell kerülni azonban két veszélyt. Az egyik a házassági misztérium abszolutizálása (Scola maximalista értelmezésnek nevezi), a másik a relativizálása (ezt leértékelésnek mondja). Az első egy hegeli típusú gondolati rendszerhez vezet, amelyben a házassági misztérium fogalmi rendszerét rávetítik a Szentháromságra, és szexualitást tulajdonítanak Istennek. Ez manapság egyre gyakrabban megtörténik, egyesek például a Háromság szexualizálásával vélnek érveket találni a homoszexualitás mellett. E megközelítés az analógiát az univokalitással cseréli fel, mert a házasság fogalomkészletét tartja egyedül alkalmasnak arra, hogy a keresztény misztériumokba vetett hit értelméről számot adjon, az egyetlennek, amely a keresztény tanítás megvilágítására alkalmas. Ezzel szemben minden teológiai nyelv analogikus, így a házasságteológia nyelve is. A házassági nyelv új szempontot jelent, amely gazdagítja a keresztény gondolkodás nagy hagyományát. Az analógia eltúlzásának ellentéte az analógia leértékelése. E szemlélet képviselői a Biblia jegyesi nyelvezeténél többet nem engednek meg, és az egészet pusztán exegetikai kérdésnek tekintik. A házassági szimbolikát lényegében nem különböztetik meg más bibliai hasonlatoktól, pl. a jó pásztor képétől, és a rendszeres teológia szempontjából nem tulajdonítanak neki önálló értéket. Sőt, használatát egyenesen zavarónak tartják (pld. Giacomo Biffi). A két szélsőségtől megóv az, ha a házassági misztérium nyelvét tanúságtételnek tekintjük. “
Tulajdonképpen minden teológiai, sőt minden Istenre vonatkozó kijelentésünk analógikus kijelentés. Abban egyetértés van, hogy a házasságot mint struktúrát nem lehet kielégítő analógiaként használni, hiszen a Szentháromság „struktúrája” ettől lényegesen eltér. Ez az alapja Szent Ágoston és Szent Tamás tilalmának. Ez a tilalom ma is érvényes. Ehelyett a „a különbözőség, a termékenység és a szeretet” hármasságára történik hivatkozás. Azt hiszem, hogy az itt említett hármasság csak akcidentális (mondhatnán azt is, hogy véletlenszerű) hármasság a Szentháromsághoz viszonyítva, mert nem tartalmaz megfeleltetést a szentháromsági személyek felé. Olyan dolgokról van szó, amelyek megtalálhatóak a Szentháromságban is és a házasságban is. Tehát az analógia használata bizonyos értelemben jogos. Azt hiszem azonban, hogy a házasságról, menyegzőről szóló kijelentések a Szentírásban elsősorban Isten és ember viszonyával kapcsolatban hangzanak el. A klasszikus szentháromsági helyeknél ezeket nem találjuk meg. Viszont a házasságra, mint Jézus és Egyháza kapcsolata képére klasszikus hivatkozás van a Szentírásban (Ef 5,33). Szerintem ez világosan mutatja a házasság méltóságát, de az „imago Trinitatis”-t, mint univerzális teológiai alapelvet kissé eröltetettnek érzem.
A szentháromsági személyek „relatio subsistens”-ként való felfogása ugyancsak analóg értelemben lehetséges. Az analógiák a teremtett világból származnak, de ezeket Istenre alkalmazva meg kell tisztítani azoktól a vonásoktól, amelyek a teremtettségre, végességre, korlátozottságra utalnak. A „relatio subsistens” kifejezés ebből a szempontból jó kifejezés, hiszen a kifejezés maga kizárja a teremtettséget, hiszen a teremtett világban nincs hordozó alany nélkül valóságosan létező reláció.
“Ez az alapja Szent Ágoston és Szent Tamás tilalmának. Ez a tilalom ma is érvényes.” Ki szerint? Milyen alapon? Ki tiltja meg azt, hogy Irenaeus, Nazianzoszi Gergely, (és majd itt jönnek IMB kiegészítései), Hans Urs von Balthasar, a II. Vatikáni Zsinat, a Humanae Vitae enciklika, II. János Pál könyvei, Angelo Scola és még sok más kortárs teológus munkássága nyomán ezt a tilalmat negligáljuk? FORRÁSOKAT!!!!!
Ezt írtam: „Abban egyetértés van, hogy a házasságot mint struktúrát nem lehet kielégítő analógiaként használni, hiszen a Szentháromság „struktúrája” ettől lényegesen eltér. Ez az alapja Szent Ágoston és Szent Tamás tilalmának.” Úgy gondoltam, hogy ezzel Angelo Scola biboros is egyetért.
Szent Ágoston és Szent Tamás tiltásának az alapja maga „tényállás”. A Szentháromságban lévő két eredés, a Fiú Atyától való születése és a Szentlélek Atyától és Fiútól való származása, leheltetése négy relációt generál. Ezek: az atyaság, a fiúság, a lehelés és a leheltség. Ezek közül az atyaság és a fiúság, továbbá a lehelés és a leheltség kizárják egymást. A lehelés és az atyaság, a lehelés és a fiúság közt nincs ilyen összeférhetlenség, ezért a lehelés nem személyalkotó viszony. A másik három reláció azonban személyt alkot, ezek a személyek: az Atya, Fiú és a Szentlélek. Azt hiszem, teljesen fölösleges azzal folytatnom, hogy ez a „struktúra” lényegesen különbözik a család „struktúrájától”. A kérdés az, hogy a képtől milyen mértékű hasonlóságot kivánunk meg. Szent Ágoston (és őt követve Szent Tamás) ezt a hasonlóságot csak az emberi lélek, a lélekben lévő ismeret és a lélek ismeret alapján, ismerettől felébredő szeretete hármasában találja meg. Természetesen itt is csak hasonlóságról van szó, hiszen az ismeret, a fogalom különbözik a lélektől, de ez a léleknek egy akcidense, hasonlóan a szeretet is. A szentágostoni hasonlat struktúrája azonban jobban emlékeztet a Szentháromságra, mint a házasság struktúrája. A tiltás alapja tehát az, hogy a házasságot struktúrája alapján nem lehet olyan értelemben képnek tekinteni, mint a lélek, az ismeret és a szeretet hármasságát. A tiltás azonban csak egy teológiai elv formájában valósul meg.
Ha már forrásokat keresünk, sem a Gaudium et Spes-ben sem a Humanae Vitae-ben nem találtam utalást a házasságra, mint a Szentháromság képére. Lehet, hogy nem voltam elég figyelmes? Úgy gondolom, a házasság „imago Trinitatis”-ként való felfogása a teológiai vélemény kategóriájába tartozik. Az eredeti és a kép közötti „leképezés” azonban ebben az esetben gyengébb, problematikusabb mint a klasszikus szentágostoni hasonlat esetében. Ennek a képnek univerzális teológiai elvként kezelését túlzásnak tartom, elismerve azt, hogy a házasságban megvalósuló szeretetnek mintája a Szentháromságban megvalósuló szeretet. Ugyanígy a család termékenységét is lehet vonatkoztatni az Atya és Fiú közti viszony termékenységére, amelyből ered a Szentlélek.
Kedves Heidl György!
Itt nem az a kérdés, hogy én hol találok majd biztonságos menedéket A.S. pápává választása esetén. Ez mellékes. Az igazi kérdés az, hogy ebben az esetben ő hogyan fogja a hagyományos felfogású katolikus házasságteológiát az általa önkényesen elnevezett “zsákutcából” kivezetni, mely mint mondja, “egy rövidlátó szentségi teológia okán hosszú ideje tartózkodott ott” ?! Én ezt az állítását ismereteim birtokában természetesen nem hiszem el. Lehet, hogy más sem.
Ui.: Matthaios hozzászólása az előző blogból véletlenül lemaradt erről az oldalról.
Kedves Trienti!
Ön ezt írja: “ismereteim birtokában természetesen nem hiszem el”
Itt milyen FORRÁSOKRA alapozza az ismereteit a házasságteológia vonatkozásában? Erre eddig még nem tett konkrét utalást, csak az ön saját, virtuális tekintélyét állította szembe teológusoknak és az egyházi hierarchia képviselőinek a tekintélyével. Ezt nem találtam meggyőzőnek!
Abban is elbizonytalanított, hogy Szent Tamás álláspontjait valójában ismeri-e az adott kérdéskörben.
A többi hozzászóló olyan forrásokat nevezett meg és idézett, amelyek a hagyomány tanúi. Ön érvelés nélkül, és vélhetőleg téves, szubjektív meggyőződései alapján háborog!
(P.s.: az új blogon Önt is magázni fogom, ha nem sértem meg a tegezés visszautasításával)
Kedves Bystander!
Én Heidl Györgynek tettem fel a kérdéseimet, de természetesen Ön is részt vehet a válaszadásban.
Javaslom, hogy kikérdezésem és tájékozottságom megkérdőjelezése helyett A.S.-t kérdezze meg, hogy mire alapozta megjegyzéseit: “Zsákutca” “Rövidlátó szentségi teológia…hosszú ideje”.
A megfelelő időben és helyen számot fogok adni ismereteim forrásairól.
A bizonyítás terhe először Balthasár és és Angelo Scola részéről áll fenn.
A “vélhetőleg téves, szubjektív meggyőződései alapján háborog!” megjegyzéséből tetszik a “vélhetőleg” szó.
Kedves Trienti!
Ön írja: “A bizonyítás terhe először Balthasar és és Angelo Scola részéről áll fenn.”
De hiszen ők már meggyőzően megtették ezt:
http://www.marcianumpress.it/libri/il-mistero-nuziale-vol1-uomo-donna
http://www.ibs.it/code/9788889736982/scola-angelo/mistero-nuziale-vol.html
Én arra kérdeztem rá, hogy ha Ön ezt kritizálja, milyen alapon teszi? Az ön kiritikája milyen hagyomány mellett tanúskodó FORRÁSOKON alapszik? A kritika megalapozása az ön feladta, ha kritikával él egy hagyományra alapozott állásponttal szemben.
Az Uomo-donna: Il ‘caso serio’ dell’amore megjelent magyarul: Férfi+nő: A szerelem ‘súlyos esete’. Szent István Társulat, 2006. A fordítás szép és pontos, a kötet kiválóan szerkesztett, nem úgy, mint a másik magyarul megjelent Scola könyv, a “Fogadjuk be a valóságot – Gondolatok az egyetem intézményéről.” Szent István Társulat, 2006.
Trienti: “A megfelelő időben és helyen számot fogok adni ismereteim forrásairól.”
Ez a szubjektivista és ezért terméketlen vita helyett valóban értékes hozzájárulás lenne a bloghoz, és a témára vonatkozó katolikus hagyomány és diskurzus egészének az áttekintéséhez! Ráadásul megszűnne a hiányérzetem a kérdéseivel összefüggésben.
Elnézést! Most látom, hogy át lett hozva Matthaios hozzászólása.
A wordpress éppen konvertálta blogot, amikor Matthaios hozzászólt. Örülök, hogy ismét elküldte.
Bystander: “A kritika megalapozása az ön feladta, ha kritikával él egy hagyományra alapozott állásponttal szemben.”
Tudtommal nem én, hanem Scola kritizálta a hagyományra alapozott házasságteológiát: ” … azt kell mondanunk, hogy a házasság szentsége kapcsán folytatott teológiai reflexió még most is éppen csak kilépőben van abból a zsákutcából, ahol egy rövidlátó szentségi teológia okán hosszú ideje tartózkodott.” Ezt neki kell bizonyítania! Az más kérdés, hogy ezt nem tudja megtenni, mert a vád hamis.
Hosszú időre visszamenőlegesen keresztény házasságot tárgyaló hivatalos egyházi megnyilatkozásokban nem fedeztem fel semmilyen zsákutcát, rövidlátó szentségi teológiát. Esetleg valaki igen még Önön és Scolán kívűl?
Balthasár és Scola: “a teremtmények testi szerelme hiteles imago Trinitatis.”
Kedves Bystander megválaszolná azt a kérdésemet, hogy melyik pápai enciklikában, zsinati dokumentumban, dogmatika könyvben található ez meg? Ön szerint ez igaz és így helyes megfogalmazni a Szentháromság személyeinek eredését? Matthaios ezzel kapcsolatban joggal felvetett komoly kifogásokat, aggályokat.
Ismereteim egy részét H. Denzinger – P. Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai alkotják. (Örökmécs Kiadó – Szent István Társulat – 2004.)
Kedves Trienti!
Megnézte, hogy Szent Tamás mit mond (és mit nem mond) a témában? Tanulságos lenne!
Ön írja: “Hosszú időre visszamenőlegesen keresztény házasságot tárgyaló hivatalos egyházi megnyilatkozásokban nem fedeztem fel semmilyen zsákutcát, rövidlátó szentségi teológiát. Esetleg valaki igen még Önön és Scolán kívűl?”
Én e topic-hoz eddig csak módszertani megjegyzéseket fűztem hozzá. Az ön logikai, módszertani hibáira mutattam rá. Az ön által, álláspontjának megalapozásához használt forrásokra kérdeztem rá és nem kaptam választ! Tartalmi szempontból a blog gazdája (H.Gy.) mindannyiunknál jobban beleásta magát a témába, forduljon hozzá bizalommal!
Ön: “…Esetleg valaki igen még Önön és Scolán kívűl?”
Nos, igen. Hozzáértők véleménye egybeesik a Hittani Kongregáció prefektusának, Gerhard Ludwíg Müllernek a megállapításával: “A házasság átfogó teológiai megközelítése még az újabb kori teológiában sem jelenik meg.” (in Dogmatika 736). Ön a Denzingerben állítólag talált ilyet. A teológusok nem, én sem. Továbbra is érdekes lenne, ha feltárná a FORRÁSAIT, amelyek alapján állítólag létezik olyan átfogó házasságteológia, ami szemben áll a posztban hivatkozott Irenaeus-i vízióval, felülírva azt. Attól tartok, ön blöfföl, és ilyeneknek nincs birtokában!
Scola egy olyan területen kezdi kidolgozni a hagyomány teológiai reflexióját, ami ma aktuálisabbá vált (ld. pl. gender-ideológiák), mint bármikor korábban az egyháztörténetben. Arra alapoz, hogy az Egyház misztériumát a Szentháromságból kiindulva érthetjük meg, míg a szentségi házasság és a család ennek az Egyháznak az önálló élet-egysége, eleven sejtje.
A II. Vatikáni Zsinat egyik hozzájárulása e téma kibontásához, amit már a zsinati atyák is szorgalmaztak:
Lumen Gentium 11: “A keresztény hitvesek a házasság szentségének erejével — melynek révén Krisztus és az Egyház egysége és termékeny szeretete misztériumában részesednek és azt megjelenítik (vö. Ef 5,32) — a házaséletben, továbbá a gyermek elfogadásával és nevelésével kölcsönösen segítik egymást, s életük állapotában és rendjében saját ajándékuk van Isten népén belül (vö. 1Kor 7,7).[21] Mert a házasságból ered a család, melyben megszületnek az emberi társadalom új polgárai, akiket a keresztségben a Szentlélek kegyelme Isten gyermekeivé tesz, hogy Isten népe a századok folyamán fönnmaradjon. Ebben a családi egyházban a szülők legyenek gyermekeik első hithirdetői szavukkal és példájukkal, és ápolják mindegyikük sajátos hivatását, különös gonddal pedig a papi hivatást.”
Angelo Scola bíboros vasárnapi prédikációjában azt mondta, hogy a következő pápának az utolsó 150 év nagy pápáit kell követnie: http://www.katholisches.info/2013/03/11/scherer-last-hostie-zu-boden-fallen-scola-legt-bekenntnis-zu-hermeneutik-der-kontinuitat-ab/. (Elnézést kérek a német nyelvű hivatkozásért.) A hivatkozott cikk kiemeli, hogy nem 50 évről volt szó, továbbá azt, hogy Angelo Scola hozzáállása a liturgiához példamutató.
Bystander: “Megnézte, hogy Szent Tamás mit mond (és mit nem mond) a témában? Tanulságos lenne!”
-Konkrétan mivel kapcsolatban?
B: “Az ön logikai, módszertani hibáira mutattam rá.”
-Tőlem vett idézetet kérek a módszertani és logikai hibáim kimutatására. Hadd tanuljunk belőle, ha volt ilyen.
B: ” Az ön által, álláspontjának megalapozásához használt forrásokra kérdeztem rá és nem kaptam választ!”
-A választ megadtam. Olvasson vissza.
B: ‘A házasság átfogó teológiai megközelítése még az újabb kori teológiában sem jelenik meg.’ (Müller: in Dogmatika 736). Ön a Denzingerben állítólag talált ilyet. A teológusok nem, én sem.”
-A házasság fogalmának, eredetének, szentségének és céljának egyértelmű és pontos meghatározása, átfogó, részletes kifejtése megtalálható az Egyház házasságról és családról szóló tanításaiban. Lehet, hogy ezeket nem ismeri Müller, Angelo Scola és Ön?
Példának okáért néhány ezekből: http://www.depositum.hu/hazassag.html Ezen és más házassággal, családdal foglalkozó tanítóhivatali megnyilatkozások is bőséges forrásra (jegyzetre) támaszkodnak.
“Továbbra is érdekes lenne, ha feltárná a FORRÁSAIT, amelyek alapján állítólag létezik olyan átfogó házasságteológia, ami szemben áll a posztban hivatkozott Irenaeus-i vízióval, felülírva azt.”
– Fentebb utaltam a forrásokra. Elárulná azt, hogy hol támadtam meg az u.n. “Irenaeus-i viziót”? Én Izsák és Angelo Scola idézett kijelentésének hamis voltára utaltam hozzászólásomban. Ezt bárki visszakeresheti.
Nem emlékszem arra sem, hogy kritizáltam volna a Lumen Gentium 11-et. Ön igen? Akkor ez csak olyan sajátságos vízió lehetett, aminek semmi alapja nincs.
Ön idézi és kérdezi: “Bystander: “Megnézte, hogy Szent Tamás mit mond (és mit nem mond) a témában? Tanulságos lenne!”
-Konkrétan mivel kapcsolatban?”
Az én kérdésem: Mivel a házasság teológiájáról beszélgetünk, ezért arra gondolnék. Beszélhetünk Szent Tamás “házasságteológiájáról” Ön szerint?
Trienti: “Lehet, hogy ezeket nem ismeri Müller, Angelo Scola és Ön?
Példának okáért néhány ezekből: http://www.depositum.hu/hazassag.html ”
A “Dezinger” kb. 10 folyóméternyi tanítóhivatali forrásanyagból vett szemelvényes válogatás diákok számára. Komolyabb teológiai munka ezt a maga egészében, a hagyomány fellelési helyeivel együtt törekszik figyelembe venni. De ha az ön válogatásokból vett – interneten fellelhető – válogatásából indulok ki, akkor tökéletesen igazolva látom H.Gy. fentebb Scola bíborostól idézett szavait, amelyek így szólnak:
———————————————————————————————————–>
“…a házasság eladdig csakis az egyházjognak (a konszenzus és a szerződés fogalmainak értelmében), az erkölcsteológiának (a hatodik és a kilencedik parancs kapcsán), a lelkiségnek (a házastársi lét lelki értékének felmutatása) és a lelkipásztori teológiának (amely a keresztény közösség számára fontos szektorként viszonyult hozzá) volt a sajátos tárgya.” (Angelo Scola)
———————————————————————————————————–>
Úgy tűnik, ön még nem kapta el az itt felvetett téma fonalát, és máris vitatkozik. Én a forrásokra való hivatkozásaik alapján G. L. Müllert és A. Scolat felkészültebbnek, etikusabb gondolkodónak és megbízhatóbb ítélőképességgel megáldott katolikusnak tartom, mint Önt – ha nem sértem meg ezzel. Kénytelen vagyok így fogalmazni, mert a két püspököt Ön szembeállítja a saját, szubjektivista tekintélyével (forrásokból vett érvek nélküli kategórikus kijelentéseivel, ami alapján szakértelmet feltételezhetnénk az ön részéről).
Az őszintén érdekelne, hogy Ön röviden hogy foglalná össze Szt. Tamásnak azt a házasságteológiáját, amivel például II. János Pál pápa, Angelo scola bíboros (akit II. János Pál kreált bíborossá az életművének ismeretében) és más teológus püspökök – ön szerint – ellentmondásba kerültek. Ennek kidolgozásával érdemben hozzájárulhatna az források itt célként kitűzött elemzéséhez! Túlzott kérés ez, hogy tomistaként foglalja össze Szent Tamás álláspontját a témánkban (a házasságteológiáról), ami alapján világossá válhatna, hogy Scola a most idézett megállapításában téved (ahogy ön állítja)? Ennyi elég lenne. Vagy legalább jelöljön meg egy szakkönyvet, ami ezt Szent Tamást elemezve megteszi, és amire ön az ismereteit alapozza. Az eddig jelzett forrásai bizony Angelo Scola-t igazolják, és úgy tűnik, hogy ön érvek híján blöfföl, amikor hagyományos tanítástól való elhajlást kiált!
Elsősorban a tomista “házasságteológia” vázlatos összefoglalását várnám öntöl, mert egyéb tekintetben nem látok előrelépést az eszmecserénkben!
II. János Pál hozzászólása a témához:
http://kuk.btk.ppke.hu/hu/content/test-besz%C3%A9dei
Kedves Bystander!
-Amit érdemes tudni Szt.Tamás Summájának házasságra vonatkozó részéből: http://www.catholictheology.info/summa-theologica/summa-part3sup.php?q=334
-A már fentebb említett -Ön által leszólt- források megjelölése mellé beiktatok 2 múltban megjelent enciklikát a házasság mibenlétéről, helyes egyházi felfogásáról nem csak Ön, hanem mások felvilágosítására is: http://www.katolikus.hu/p_encik/arcanum.html#N0 http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=123
Angelo Scola ezek ellenére nemes egyszerűséggel zsákutcáról, hosszú idő óta tartó rövidlátó szentségi teológiáról beszél.
-“…a házasság eladdig csakis az egyházjognak (a konszenzus és a szerződés fogalmainak értelmében), az erkölcsteológiának (a hatodik és a kilencedik parancs kapcsán), a lelkiségnek (a házastársi lét lelki értékének felmutatása) és a lelkipásztori teológiának (amely a keresztény közösség számára fontos szektorként viszonyult hozzá) volt a sajátos tárgya.” (Angelo Scola).
‘…a házasság eladdig csakis…’ kijelentés azért nem igaz, mert ennek a legbensőségesebb férfi-nő kapcsolatáról, Krisztus általi megszenteléséről és szentségi rangra emeléséről , természetfeletti vonatkozásáról mindig is beszélt az Egyház.
-Bystander: “Én a forrásokra való hivatkozásaik alapján G. L. Müllert és A. Scolat felkészültebbnek, etikusabb gondolkodónak és megbízhatóbb ítélőképességgel megáldott katolikusnak tartom, mint Önt…”
1. Milyen forrásokra gondol itt, amik visszaigazolhatnák S.A. múltra vonatkozó bírálatát és a testi szerelem Szentháromságra való vonatkoztatását?
2. G. L. Müllert és A. Scola bizonyára felkészültebb nálam, de ez nem befolyásolja egy kijelentés igazságértékét vagy/és a megbízhatóbb ítélőképességet.
Neves teológusok is megítélhetnek valamit rosszul és ők is tévedésbe eshetnek felkészültségük ellenére.
3. Van különbség az etikus és etikusabb (gondolkodó között)? Ez elég zavaros kijelentés. Nem tudom mit akart mondani ezzel?!
-Bystander: “…a két püspököt Ön szembeállítja a saját, szubjektivista tekintélyével (forrásokból vett érvek nélküli kategórikus kijelentéseivel, ami alapján szakértelmet feltételezhetnénk az ön részéről).”
Árulja el nekünk, hogy miért szubjektivista az én kijelentésem? Őket idéztem. Nem? A hivatalos egyházi dokumentumokban nem találtam a házasság teológiájára vonatkozó ‘zsákutcát’, ‘rövidlátó teológiai szemléletet’.
Ön Scolával, Balthasárral igen?
-Bystander: “…úgy tűnik, hogy ön érvek híján blöfföl, amikor hagyományos tanítástól való elhajlást kiált!”
A. Scola pontos idézése, ennek az Egyház tanításával való összevetése, és e kettő szembenállásának meglátása nem kíván nagy szakismeretet. Hol van itt részemről szó blöffről?
Köszönöm az erőfeszítését Szent Tamás összegzésében, és az 1880-as, valamint 1930-as enciklikák idézésében!
Érdekes megfigyelni, hogy sem XIII. Leó pápa (az Aeterni Patris írója!), sem XI. Piusz nem tulajdonít Szent Tamásnak “házasságteológiát” és csak szentségtani, illetve jogi összefüggésben utalnak rá – pont ahogy Scola állítja.
A kérdés az kedves Bystander, hogy mit kell értenünk “házasságteológián”? Ez egy újabb kori szóösszetétel, ami a házasság teológiai alapjaira utal, ha nem tévedek. Ebben az értelemben ezek meg vannak az általam idézett művekben.
Mik ezek a teológiai alapok?
„Meg is teremté az Isten az embert: a maga képére, az Isten képére teremtette, férfiúnak és asszonynak teremtette.“ (Gen. 1, 27.) Ebből világos, hogy a nemek különbözősége a teremtő Istennek örök elgondolása. Ádám férfiúsága, Éva női volta benne állott Isten világtervében. A nemek különbözőségét a teremtő Isten nemcsak öröktől fogva gondolta, nemcsak felmagasztalta azzal, hogy az embert a maga képére teremtette, hanem öröktől fogva elhatározott világtervében bele is állította az emberi élet sokszorozásának és továbbadásának szolgálatába. „És megáldá őket az Isten és mondá: Szaporodjatok, sokasodjatok s töltsétek be a földet s hajtsátok uralmatok alá és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain s minden állaton, mely mozog a földön…“ (Gen. 1, 28.) „Mondá tovább az Úristen: Nem jó, hogy az ember egyedül vagyon: alkossunk hozzá illő segítőt is.“ (Gen. 2, 18.) „Ezért az Úristen mély álmot bocsáta Ádámra s mikor az elaludt, kivéve egyik bordáját s hússal tölté ki helyét. Aztán asszonnyá építé az Úristen a bordát, melyet Ádámból kivett és odavezette Ádámhoz…“ (Gen. 2, 21—22.)
„Mondá ekkor Ádám: Ez most csont az én csontomból s hús az én húsomból: ezt a férfi feleségének nevezzék, mert a férfiúból véteték. Ez okból hagyja el az ember az atyját s az anyját s ragaszkodik feleségéhez, s lesznek ketten egy testté.“ (Gen. 2, 23—24.)…megáldá őket az Isten és mondá: Szaporodjatok, sokasodjatok s töltsétek be a földet s hajtsátok uralmatok alá és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden állaton, mely mozog a földön…(Dr.Koszterszitz J.)
“…a házasság rendeltetése gondoskodni az Isten képmásának folytatásáról és állandósításáról, mégpedig oly módon, hogy Isten minden egyes esetben közvetlenül is beleszól a teremtő tevékenységével. Így a szülők nemző tevékenysége már a természet rendjében sem a házasfelek önrendelkezése, hanem Isten megbízása… Szentség volt, a paradicsomi állapot szentsége…“ (Schütz Dogmatikájából II.)
“A Teremtő gondolatát a házasságról a Genezis 1. és 2. fejezete közölte velünk félre nem érthetően. A Megváltó gondolatait az Újszövetség is kifejezi. Máté 5, 27—28. Mt. 5, 31. Mt. 19, 4—6. I. Kor. 7, 2—3.” (Dr. Koszterszitsz J.)
Még folytathatnám a sort, de legyen ennyi is elég a házasság teológiai alapjainak meglétére az Egyház tanításában.
Kedves Trienti! Ez utóbbi hozzászólás egyetlen ponton sem vonatkozik Szent Tamásra, aki a házasságteológia XIII. századi állapotát a hitelesen tükrözi. Rá szeretném vezetni arra, hogy a házasság teológiája fejlődik, amiből megértheti Scola-t. A két Ön által idézett enciklika is ennek a fejlődésnek a mérföldköveit jelöli ki!
Kedves Heidl György és kedves Matthaios!
Amikor Illyés Gyula azt írja, hogy ‘mint víz a medret, követed és teremted’ akkor elég világos, hogy a zsarnokság természetét akarja megvilágítani ezzel az utánozhatatlan képpel.
De mit akar Pál Ef 5 25-32-ben?
A házasság természetéről mond újat azzal, hogy Krisztus és az egyház kapcsolatához hasonlítja? 5 25-30 alapján erre gondolhatnánk.
De akkor mit jelent 5 31-32? ‘Nagy titok ez; én pedig Krisztusról és az egyházról mondom!’
Itt ezek szerint a férfi-nő kapcsolatot használja fel Krisztus és az egyház viszonyának a megvilágítására.
Tudom, hogy a Szentírás nem műszaki rajz vagy számítógépes program, de akkor is erős hiányérzetem van. Mintha két szék közt a pad alatt lennénk.
“Bystander: “Megnézte, hogy Szent Tamás mit mond (és mit nem mond) a témában? Tanulságos lenne!
-Megnéztem és megadtam a forrást. ( A tour of the summa, Matrimony as a Sacrament)
Bystander: “..kérdésem: Mivel a házasság teológiájáról beszélgetünk, ezért arra gondolnék. Beszélhetünk Szent Tamás “házasságteológiájáról” Ön szerint?”
-Megkérdeztem, hogy mit kell értenünk “házasságteológián”, de nem válaszolt rá. Én erre vonatkozóan idéztem a Szentírásból, amit egyébként Szent Tamás szó szerint kívűlről tudott.
Bystander: “Köszönöm az erőfeszítését Szent Tamás összegzésében, és az 1880-as, valamint 1930-as enciklikák idézésében!…Érdekes megfigyelni, hogy sem XIII. Leó pápa (az Aeterni Patris írója!), sem XI. Piusz nem tulajdonít Szent Tamásnak “házasságteológiát” és csak szentségtani, illetve jogi összefüggésben utalnak rá – pont ahogy Scola állítja.”
-A szentségtani utalásnak teológiai(istentani) alapjai, vonatkozásai vannak, tehát nem igaz az Ön megállapítása.
A kiragadott két nagy pápa enciklikáit olvasva, láthatjuk, hogy Scola milyen igazságtalanul és arrogánsan ítélkezik a házasság múltbeli egyházi szemléletéről.
Bystander: “Rá szeretném vezetni arra, hogy a házasság teológiája fejlődik, amiből megértheti Scola-t. A két Ön által idézett enciklika is ennek a fejlődésnek a mérföldköveit jelöli ki!”
-Kérem árulja el, hogy mi a pontos jelentése(definíciója) a “házasságteológiának” és miben tud ez fejlődni?
Scolát pedig milyen alapon érthetném meg, mikor ő nem mérföldkövekről, hanem zsákutcáról és rövidlátó szentségi teológiáról beszélt? Nem emlékszik erre?
Kedves David!
A katolikus szentírás-magyarázat a következőképpen világítja meg Szent Pál szavait (Ef 5, 25-32):
“A keresztény ember méltósága és szabadsága nem az önkényes parancsolgatásban, hanem a szeretetből fakadó engedelmességben nyilvánul meg. Ennek Krisztus a ragyogó példaképe. Krisztus az Egyház feje és ura, aki áldozatkészséggel és szeretettel gyakorolja hatalmát. Így viselkedjenek a férfiak is feleségükkel szemben.
A házasság Krisztus és az Egyház egységének előképe, ezért nagy titok. Amint Krisztus és az Egyház egységéből kegyelem fakad, úgy a keresztény házasságkötés is kegyelmet közvetít vagyis szentség.
A házasság, mint szentség, jelképezi azt a kegyelmi kapcsolatot, amely az egyházat Krisztussal összeköti. Krisztus önmagát feláldozó megváltó szeretete a természetfölötti előképe a házasságnak. Ezért nevezhető “nagy titoknak”. A kiemelés azt mondja, hogy nem profán dolog, hanem misztérium, természetfölötti valóság, vagyis szentség, ami kegyelmet közvetít. A házastársak kötelességeit Krisztus és az Egyház kapcsolata jellemzi: kölcsönös, odaadó szeretet, egymás megbecsülése és segítése az örök javak felé. Ahogy Krisztus az Egyházat szentté és szeplőtelenné tette a keresztséggel és a hittel, úgy kell a házastársaknak is egymást megszentelniük, illetőleg a lelki tökéletességet előmozdítaniuk, s egymásért az áldozatot vállalniuk.”
Köszönöm!
Szívesen. Mikor olvasom a Szentírást mindig szeretem megnézni hozzá magyarázatot. A katekizmus ismerete is segít a helyes értelmezésben.
Visszajelzés: Egyedül az ember szabad – Novatianus, a lázadó | Heidl György blogja