Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

Százhatvanegyezer-nyolcszáz

Ma a Kárpát-haza szívében az egyetemi tanársegédek fizetése bruttó 161 800 forint.

Hát igen: bruttó százhatvanegyezer-nyolcszáz.

Ízlelgessük a szót: bruttó! Bruttó … még nem láttam tanársegédet, aki bruttóból vásárolt volna trappista sajtot. Nettóból szoktak ilyen sajtnak látszó tárgyakat vásárolni bruttóért.

Mióta is van az, hogy ma Magyarországon egy egyetemi tanársegéd fizetése bruttó 161800 HUF? A Medgyessy-kormány regnálása óta. 12 éve. Az elmúltnyolcév előtt óta. Jaj! Akkor emelték meg úgy, de úgy az egyetemi oktatók fizetését, hogy attól az államadósság 82 százalékról 83 százalékra nőtt. Esztelen osztogatás volt, azt nyögjük ma is. Ezért nem sikerült “ócsítani” az államadósságot, pedig befizettük rá a tanársegédek nyugdíját is.

teacherMég jó, hogy azóta az egyetemi tanársegédek (és adjunktusok és docensek és egyetemi tanárok) fizetése nem növekedett. Nem mondom, hogy nem változott, mert az nem lenne igaz. Változott. Miszerint csökkent. A nettó fizetésük csökkent, mert nőttek a járulékok. Előbb elvették a 13. (fél)havi fizetést, majd a kafeteriát is. Ma már nincs mit elvenni tőlük. Legfeljebb az életkedvet.

Az egyetemi tanársegéd, mint díjazása is bizonyítja, a társadalom haszontalan tagja. Kutat a lelkem. Még csak írja a doktori dolgozatát, miközben “ingyér” hallgatja a doktoris órákat és teljesíti a követelményeket. Kötelezve van arra, hogy tanulmányokat publikáljon magyar és idegen nyelven. Legkevesebb heti 12 órát kell megtartania, vagyis többet, mint a vezető oktatóknak (docens, egyetemi tanár). A tanársegéd vizsgáztat, adminisztrál, részt vesz a tanszék életében. Többletmunkát vállal, hogy megvehesse a trappista sajtját.

És láss csodát! A tanársegéd valahogy mindig éppen abban a korban van, amikor az ember fia vagy lánya az ismert hormonális okokból kifolyólag szeretne családot alapítani. A tanársegéd albérletet és (leharcolt) rezsit fizet, lakásra gyűjt vagy már (deviza) részletet törleszt  Néhány tanársegéd odáig merészkedik, hogy gyermeket, gyermekeket nevel. Viszi őket az oviba.

A kivéreztetett egyetemek kiéheztetett karain a tanársegédektől a legegyszerűbb megszabadulni. Alacsony bér, alacsony végkielégítés, NO nemzetközi felháborodás. Nem jelentenek “akkreditációs potenciált”. Nem doktoriskolai alapító- vagy törzstagok. Jól megvagyunk nélkülük, mi docensek és egyetemi tanárok, ugyebár.

Le a tanársegédekkel!

Igaz, már alig van belőlük. Nem vonzó pálya. -Akarsz tanársegéd lenni? – Köszönöm, megtisztelő, igen. Fizetés? 161 800 bruttó. – Bocs, mégsem!

Na, de mi lesz itt 10-20 év múlva? Kik adják akkor az egyetem derékhadát? Mivé lesznek az egyetemek utánpótlás nélkül? Most éljük fel az utolsó – úgy mondom, hogy az okosok is értsék –  HR (human resources) tartalékainkat. Vége. Nem lesznek egyetemek, mert tanárok nélkül nincsen egyetem.

A KÖZGÉP majd épít nagy böhöm épületeket műfüves pályákkal, de ott már mások rúgják a bőrt, nem a tanársegédek.

Reklámok

40 comments on “Százhatvanegyezer-nyolcszáz

  1. j.norbert
    január 8, 2014

    Csak ennyi: 😦

    Egy harmadéves PhD-hallgató.

  2. vica57
    január 8, 2014

    Borzasztó 😦

  3. Lajos Márton Varga
    január 9, 2014

    Kedves Tanár Úr! Mi a beszéd? Falra hányt borsó, vagy cselekvés? Mikor egyik és mikor másik? És hogy lesz egyikből a másik?

  4. Ristjana Stefánsdóttir
    január 9, 2014

    Köszönöm a lényegre törő helyzetleírást. Kiegészíteném pár aprósággal, mint 5 éve gyakorló tanársegéd: fizettem a saját tanszékem doktori képzéséért, már rég nem automatikus, hogy a helyi emberek nem fizetnek tandíjat; minden szükséges technikai eszközt magamnak kell megvennem, pl. laptop, ami a munkaköri kötelességem ellátásához is alapvetően szükséges, valamint mindazt, ami a kutatásaimhoz kell, pl. digitális fényképezőgép. Egy dolog miatt viszont annyira mégsem féltem az állásainkat: ha kirúgják a tanársegédeket, akkor ki dolgozik majd? ki tart uncsi órákat a béna elsősöknek, ki szervezi a nyílt napot, a levelező és más tanszékekkel közös képzéseket, az órameghirdetés hálóját, a tanulmányi kirándulást, a szakestet, a profok születésnapi köteteit, a tanszékek gazdasági ügyeit, ki fordít (ingyér természetesen!), ki szervez konferenciákat, és még sorolhatnám… kell az az occsó, mindenre (ki)használható humán erőforrás. (Utolsó, zárójeles megjegyzés: szerintem már maga a fogalom is megalázó, 30-35-38 évesen segédmunkásnak lenni, nem túl kedves megnevezés, miközben maximálisan önálló szellemi (!) tevékenységet végzünk.) (Utolsó megjegyzés/2.: az adjunktusok bére is siralmas, és az óraszámok módosítása óta nekik is 12 órát kell tartaniuk, csak docensektől felfelé kell 10-et, és ott rendeződik kicsit a fizetési helyzet).

    • defender
      január 9, 2014

      Teljesen egyetértek. Ma már teljesen természetes, hogy fizetni kell a doktori képzésért és igen, ezt is ebből a fizetésből. Tehát egy félévben (jobb esetben) egy havi fizetés már el is tűnt. És egyetértek, nélkülünk borulna a rendszer, mert a tanszéki adminisztrátorok (akik előbb 8 órásból 6, majd 4 órás munkavégzésbe kerültek) munkája is sokszor ránk marad, hiszen ők sem tudnak mindent ellátni ennyi idő alatt, ennyi pénzért.

  5. Sorstárs
    január 9, 2014

    Hmm. Én már a docensek lebzselő hadához tartozom (bár nekem is kötelező a heti 12 óra), ám jól emlékszem egyetemi tanársegéd koromban egy szép napon óvodába vivén gyermekem, megkérdezték tőle a buszmegállóban:
    – És anyukád mit dolgozik?
    Mire ő büszkén:
    – Egyetemi tanársegéd!
    – Te szegény!
    Amivel csak annyit akarok mondani, a helyzet 25 éve változatlan (na jó, nem teljesen, én akkor heti 18 órában tanítottam). Talán ideje lenne változtatni rajta.

  6. H.Gy.
    január 9, 2014

    Nagyon köszönöm a fenti hozzászólásokat! Valóban abban a hiszemben voltam, hogy még él az a szokás, hogy legalább a saját intézmény doktoriskolájában a főállású tanszéki munkatárs nem fizet tandíjat. Ezek szerint a fejlődés ezen a téren is feltartóztathatatlan.

    Pontosan tudom, hogy az adjunktusok milyen nehéz helyzetben vannak, de gszebe a kommentárjában joggal észrevételezi, hogy a poszt nem pusztán, és nem elsősorban a jelenlegi, megalázó állapotokról szól, hanem arról, hogy feléljük a jövőt. Ezért vettem példának a tanársegédeket. Igaz, hogy sosem volt könnyű a tanársegédek élete, de meggyőződésem, hogy még sohasem volt annyira nehéz, mint mostanság. Eleve alig-alig van státusz, a nyugdíjasok helyére nem tudunk felvenni senkit, hiszen kevés a pénz és kevés a hallgató, ráadásul ilyen anyagi feltételekkel kevesen vállalják ezt a munkát. Képzett, tehetséges, fantasztikus eredményeket produkáló harmincas kollégák egy-két éves pályázatok segítségével próbálnak megélni külföldi intézetekben, miközben egyre halványul annak az esélye, hogy bármikor is haza tudnának jönni. És ez még a jobbik eset, mert mások a nagyszerű doktori dolgozatuk megírása és megvédése után kénytelenek pályát módosítani, és ha kell, beülnek egy ablaktalan irodába, hogy excell táblázatokat készítsenek valami ostoba pályázatosdiban.

    A bejegyzés közvetlen kiváltó oka két tegnapi esemény volt: 1. Rajtam kívül minden közvetlen munkatársamnak le kellett adnia egy nyilatkozatot arról, hogy jár neki a bérkompenzáció, vagyis az az összeg, amelyet azért kapnak, hogy az egykulcsos adó és a vele együtt bevezetett járulékrendszer következtében CSÖKKENT fizetésük nettó értéke mégis megmaradjon. 2. Az ELTE egyik jelentős intézetében dolgozó, velem egykorú barátommal beszélgetve kiderült, hogy ő a legfiatalabb tanár az intézetben. Közelebb az ötvenhez, mint a negyvenhez.

    • IMB
      január 9, 2014

      Nálunk egyébként vagy 10 éve PhD nélkül már tanársagédnek sem lehet lenni. S az igazság az, hogy sokan még a fenti paraméterekkel is kiegyeznének — ha lenne állás — de nincs. Az ország 3 kiemelt egyetemének e másikán is búcsúszimfóniát játszunk.
      A tanársegédnek kötelező óraszám pedig a szépemlékű Magyar Bálint (Isten nyugalmazza) óta a 16-ot is elérte. No, aki tömegszakokon 8-szor megtartja a feladatgyűjteményből ugyanazt a gyakorlatot, az még csak-csak legyűri, de akinek minden kurzust magának kell felépítenie… S emellett kellene évi 3 színvonalas szakmai publikációval előrukkolnia.
      Mégis, a legelkeserítőbb, azt hiszem, ebből a perspektívából nem ez, hanem az előbb a “mindenkit aki él és mozog felveszünk” elv, aztán a jelenlegi rezsim alatt pedig a riogatás eredményeként összeálló évfolyamok. Bölcsészhallgatók jelentős része nem tud írni, olvasni, beszélni; mérnökök elemi matematikai műveletekkel nincsnek tisztában, fizikushallgatók kérik a tanárt, ne legyenek képletek.
      Súlyos baj van a rendszerrel — a környezetről most ne beszéljünk –, de amikor politikusaink orvosolni akarják — nos az eddigiek alapján a legsúlyosabb következménnyel csak az jár.

      • IMB
        január 9, 2014

        n.b. Mondjuk fizetésemeléssel azért sokat nem tudnának ártani:)

  7. lecturer
    január 9, 2014

    Annyival kiegészíteném, hogy a nettó bér csökkenése mellett a legnagyobb probléma a változatlan bér vásárlóértékének progresszív csökkenése. Amikor PhD-hallgató voltam, akkor először jól kijöttem az állandó összegű állami ösztöndíjból, aztán már nem annyira, meg később nagyon nem annyira. Miután feltörtem, mint egy buzgár, és predok-segédmunkatárs-tanársegéd vonalon vonultam, szintén először elvoltam, aztán már egyre kevésbé. Pedig nálunk a tanársegédek egyből 2-ben kezdenek 174.900 HUF bruttóval, bár az a 8000 nettó már…
    Továbbá a legnagyobb ellentétet nem is az óraszám és a fizetés között látom, hanem, hogy nemzetközi szinten kell teljesíteni a munkánk során. Nálunk csak a magas impaktú, angol nyelvű folyóiratok játszanak, és ott nyilván NY-európai-amerikai-vagy éppen távol-keleti, jó helyzetben lévő (műszerek, körülmények, stb.), jól fizetett, megbecsült kutatókkal kell felvennünk a versenyt. A nemzetközi pályázatoknál is nyilván a krémmel kell versenyezni a pénzért. Nem azt mondom, hogy lehetetlen, hiszen vannak eredményeink minden téren, de a versenyhelyzet nagyon csúnyán aránytalan. Erről persze nem a jobb helyzetben lévő kutató tehet, de azért az állandó ellenszél elveszi az ember kedvét.

  8. Anettka van de Mért
    január 9, 2014

    ööö. én fizetős hallgató vagyok (magánösztöndíjjal, ami esetleges, bár eddig mindig megkaptam), harmadéves a doktorin. De elvileg fizetnem kellene. heti hat órát tanítok, ingyen, lelkesedésből (kivéve ebben a félévben, mert most csak négyet, mert szültem), plusz egy diákkört szervezek. annak az esélye, hogy a három év után tanársegéd legyek, és folytathassam a megkezdett munkát, szinte a nullával egyenlő. a jövedelmem a gyesből és családi pótlékból, a magánórákból és az alkalmi fordításokból áll össze. és erre is féltékenykednek egyesek. ennyike.

    • Simpson
      január 10, 2014

      Hasonló a helyzet nálam. Utolsó év a doktori képzésben, az egyetem dolgozom ugyan, de adminisztratív munkakörben, teljes munkaidőben, vagyis még kevesebb pénzért, és fizetem a tandíjam. Azt pedig, hogy ingyen tanítok a munkaidőmön túl, különleges kegynek minősül. Továbblépésre semmi esély.

  9. HA
    január 9, 2014

    A bejegyzés minden mondata helytálló.
    Némi adalék még:

    Nálunk a tehetséges diákoknak eszük ágában sincs már PhD-zni se. Mennek a bankokhoz, cégekhez, biztosítókhoz… Esetleg külföldre mennek doktorizni, aztán maradnak postdoc-nak, stb…

    Tanársegéd (nálunk) csak az lehet, aki a PhD képzést már lenyomta, tehát ha elfogynak a PhD-sek, akkor a tanársegédek is. (Mondjuk a fővárosban azért még akadnak, de a legjobb hallgatók tényleg azt mondják, hogy eszük ágában sincs EZT, pláne ENNYIÉRT.)

    A lapátra tevéstől itt egyelőre kevésbé kell tartanunk, mert a kevés pénz + irdatlan sok (s egyre több) hallgató párosítás jellemző. (Éljen az elitképzés.) És hát valakinek el kell végeznie az oktatási munkát, adminisztrációt, miegyebet is.

    Egyetem és egyetem között is óriási különbségek vannak. Egy kedves barátném a nemmondommegmelyik egyetemen doktori nélkül simán adjunktus lehetett, és panaszkodott, hogy nem tették meg pár letanított év után docenssé…(fokozat nélkül! Mert ott ezt is lehet.) De a tinta még meg se száradt a doktoriján, s a docensi pozíció is megvolt. Ő mesélte azt is, hogy egyetemük egyik-másik doktori iskolájában mekkora nagy nulla teljesítményre osztogatják a PhD címeket.

    A 30-as korosztály “elvesztegetése” azért is gigantikus nagy baki, mert ha jól számolom, az a legnépesebb. A szintén tekintélyes méretű idős korosztály nyugdíját, a saját későbbi nyugdíjukat, a saját jelenlegi megélhetésük feltételeit és a fiatalok eltartásának feltételeit is nekik kéne előteremteni. De ha nagy részük elhúz külföldre, akkor itt nem csak demográfiai, hanem gazdasági és szociális katasztrófa is kinéz.

    Innen szép optimistának lenni.
    Próbálok azért…

  10. HA
    január 9, 2014
  11. meinebudapest
    január 10, 2014

    Köszi szépen, végre valaki megírja!
    És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy hiába szerzi meg az ember a doktori fokozatot, ha az alkalmazó intézménynek egészen egyszerűen nincs arra pénze, hogy egy fokkal fentebb küldje a szamárlétrán. A múltkor egy ismerősöm azt posztolta ki a fb-on, hogy immár habilitált adjunktus lett…
    A kollégáimmal azt számolgattuk, hogy ha egyetem után nem támad az a huncut úri ötletünk, hogy doktorit szerezzünk, hanem maradunk tanítani, most valószínűleg jobban keresnénk. Mert hát valóban nem életszerűtlen feltevés, hogy az ember a negyvenhez immár közelebb mint a harminchoz családot alapít, lakáshitelt fizet.
    És valóban: a tanársegédi (esetemben tudományos segédmunkatársi) fizetésből az évek során lecsippentették a 13. havit, a cafetériát, és hogy legalább annyit megkapjunk a zseniális egykulcsos adó bevezetése után is, mint előtte, azt külön kérvényezni kell.
    S persze, a munkaeszközként szolgáló számítógépet akkor sem tudja az ember lecserélni, ha már mindenféle ezoterikus szertartásokat végez, hogy beinduljon, de abban már reménykedni is kár, hogy normálisan dolgozni lehessen vele, mondjuk olyasmit, hogy könyvtárban kutatni.
    Ja, és persze a könyveket, szakirodalmat is szerezd be valahogyan, mert a könyvtáraknak már rég nincs pénzük effajta luxusra.
    Hogy az ember valahogy mégis megéljen, mindenféle egyéb munkákat vállal, ami miatt persze a tudományos kutatásra nem jut már elég idő és energia.
    És persze az elvárás a nemzetközi színvonal, ami jelen körülmények között kb. annyira életszerű, mint az, hogy a biciklis magyar hadosztály világháborút nyerjen az orosz télben…
    Én régóta puffogok már magamban meg a szűkebb környezetemben, de puffoghatnánk többen is, nyilvánosan!

  12. HA
    január 10, 2014

    Épp most adtam le a nyilatkozatot, amiben elismertem, hogy semmiféle kedvezményre, mifenére nem vagyok jogosult, egy a társadalom testén élősködő kullancs vagyok, ámde nem átallok azért kuncsorogni, hogy legalább ne csökkenjen a fizetésem a korábbihoz képest.
    Tus.
    (Még szerencse, h nem kerülök sokba: miután a közép- és hosszútávú megtakarításaimat befizettem, amúgy nem nagy összegeket, hetvenpárezer forintom marad az életre: sajtra, villanyra, lélegzésre.)

  13. Szaki
    január 11, 2014

    Budapesttől 700km-rel nyugatabbra 4x annyiért lehet az ember tanársegéd. És az egyetemi környezet is sokkal fejlettebb. Csak úgy mondom…

  14. Béla
    január 11, 2014

    A heti 12 óra csak álom. A törvény 20%-os eltérést enged meg és például a hírekben is szerepelt, hogy Kaposváron mindenkinek kötelező lett a 16 óra. Arról persze nem szólnak a hírek, hogy amikor egy kolléga nyugdíjba vonul, GYES-re megy vagy meghal, akkor abban a félévben a tanársegédeknek akár 20 órája is lehet egy héten…
    Ezzel párhuzamosan a népszerűbb szakokon a szemináriumokon, gyakorlatokon nem ritka az 50 főnél nagyobb létszám sem.

    Azt persze ne felejtsük el, hogy közben a docensektől felfelé gyakran szemet hunynak a kinevezési feltételek nem teljesítése felett, 4-5 órás kedvezményt adnak a gyakorlatban nem létező kutatócsoport vezetéséért és nem kell vizsgaidőszakonként 7-8 napot szigorlatoztatással tölteniük. Az pedig közismert, hogy ki javítja a dolgozatokat…

    Én úgy látom, hogy egy nagy törés van nagyjából a 40-45 éves korosztály környékén. Felette mindent megkapnak, alatta a törvényben járót sem. Aki 50 éves, az lehet mindössze egy PhD-vel és nyelvvizsga nélkül docens, aki 30 éves, annak 2 nyelvvizsga kell a PhD-hez és örüljön, ha adjunktus lehet. A publikációs kövezelményekről nem is beszélve, a külföldön sose publikáló profok várják el a nemzetközi impakt faktoros cikkeket…

    • HA
      január 12, 2014

      Egyszer találkoztam egy román lánnyal, aki valahol az USA-ban volt épp doktori képzésen. Azt mondta, nem is tervezi, hogy hazamegy, mert úgyse vinné semmire, amíg ki nem halnak az idősebbek, akik akár szinte nulla tudományos teljesítménnyel uralják a docensi, egyetemi tanári pozíciókat.

      • N I
        január 13, 2014

        Dino Buzzati remek könyvét ajánlanám…Hajtóvadászat öregekre

        • HA
          január 13, 2014

          Elolvastam. Bár nem tudom, miről jutott eszébe.

        • lecturer
          január 14, 2014

          Én is elolvastam, de itt egyáltalán nem erről volt szó: A saját tapasztalatom az, ahogy már korábban is leírtam itt, hogy a régi langyos vízben szocializálódott “nagyemberek” a magyar nyelvű, sehol sem jegyzett publikációikkal, kevés külföldi tapasztalatukkal, szűk látókörükkel csak lézengtek a professzori fizetésükkel, miközben nagyon kevés (semmi) forrást szereztek. Ezzel -a környezetemben legalábbis- gátolták, hogy elkezdhessünk felzárkózni a szerencsésebb, jobban finanszírozott kutatóhelyek mellé. Manapság szerencsére azt tapasztalom, hogy a felnövő “nagyemberek” már gyűjtik be a magyar és nemzetközi pénzeket, és ebből sikerült is elindulnunk felfelé. Szóval itt a hozzáállásukkal volt probléma, ami meg nem magyarázható a korukkal, hiszen néhányan közülük régen is agilisek voltak, a mostaniak meg főleg azok. Pedig nem egy 60 felett van.

  15. gofri
    január 11, 2014

    Nem akarok ünneprontó lenni, de…
    … én mondjuk lehet, hogy örülnék, ha egyetemen lenne állásom, és nem a közoktatásban kéne szívnom doktori fokozattal (ugyanis nyilván nem ismerik el sehol, lévén, hogy nincs köze a közvetlen munkavégzéshez). Igen, sajnos ez van, vagy lé, vagy tudomány, kár ezen siránkozni. Az egész egyenes következménye annak, hogy túl sok a diplomás. Lehet, hogy a doktorandusz is túl sok.
    Mindamellett nem vitatom, hogy az egyetemi oktatók (is) alulfizetettek. Mint mindenki más…

    • lecturer
      január 11, 2014

      Nem akarok ünneprontó lenni, de…
      … eddig olyan normális hangnemben folyt a társalgás, tényleg ezt, és így szeretted volna?
      Senki nem siránkozott azon, hogy az akadémiai karrier során kevesebbet szokás keresni. Ezt mindannyian tudtuk, mikor elvállatuk a jelenlegi munkánkat, és mindenhol máshol is így van. Csak az nem mindegy, hogy mik az arányok és hol van az alja a fizetésnek. A legfőbb probléma tehát nem az, hogy relatíve kevés a pénz, hanem, hogy abszolút értelemben is az.
      “Az egész egyenes következménye annak, hogy túl sok a diplomás.” – ez egyszerűen nem igaz. Nem csak, hogy nem egyenes következménye, de még csak összefüggés sincs közöttük. Nem azért alacsony a kereset az alacsonyabb akadémiai pozíciókban, mert -szerinted- sok a diplomás. Ne feledd, igazából nagyon kevés ilyen belépő pozíció (tanársegéd, segédmunkatárs) van. A korábban nyugdíjazottak helyét megszüntették, és nem töltötték vissza fiatalokkal. Tehát a kevés pozícióra pont, hogy többen jutnak, így elvileg nagyobb a verseny, és még akár jobbakat is lehet alkalmazni. Nálunk ez működik is: elég jó anyaggal sikerült az elmúlt években a meghirdetett néhány helyet feltölteni.
      A probléma éppen az, hogy fiatalokból nincs elég. A doktorandusz-tanársegéd-segédmunkatárs csinálja a nemszeretem-kulimunka legnagyobb részét, ezen réteg alkalmazása a legköltséghatékonyabb. Az adjunktus szint nálunk még “behozza az árát” pályázatokkal, de sajnos csak néhány docens és tanár az, aki annyi forrást húz be, hogy azzal komolyan segíti az egész rendszert. Úgy látom, egyébként, hogy a régi langyos vízben nevelkedett réteg nyugdíjazásával az új “nagy emberek” már inkább az utóbbi csoporthoz tartoznak, hiszen ők már kompetitív környezetben “nőttek fel”.
      Abban igazad van, hogy Mo.-on gyakorlatilag mindenki alulfizetett, és hogy a közoktatás még nagyobb bajban van. Azonban egyáltalán nem ezeket tárgyalta az írás.
      Viszont ha van tudományos fokozatod, akkor ne vesztegesd el a befektetett munkát. Keress akadémiai vagy ipari/üzleti pozíciót, mert ezért tényleg nem érte meg.

    • Béla
      január 12, 2014

      Ha a közoktatásban dolgozol, akkor valószínűleg jóval többet keresel egy tanársegédnél. Tavaly szeptembertől tönegesen hagyták el az egyetemi pályát a pedagógus szakokon oktató tanársegédek és adjunktusok, mert általános iskolai vagy gimnáziumi tanárként többet keresnek…

    • HA
      január 12, 2014

      Senki sem állította, hogy a felsőoktatásban dolgozó tanársegédek sorsánál nincs nehezebb sors. Viszont ha valami nem kerek, arról nem csak lehet, de kell is beszélni. Itt épp ez történik. De nem csak itt. Pl az egyetemeken (tanszékeken, intézetekben) is.

  16. Igazsagoszto_bar_neha_fajdalmasan
    január 12, 2014

    Nos igen, ha már feljött a szó arról, hogy a sok a diplomás.

    Ez igaz, de nem ezzel van a baj. Sok a diplomás, aki nem termel hasznot az ország számára. Mivel az ország gyakorlatilag nagyon kevés hányada állítja elő a pénzt (gyártás, termelés, export, stb…), sajnos most az a helyzet állt elő, hogy ez a nagyon kevés hányad tartja el az állami szférát kompletten. Igen, a tanárokat, tanársegédeket, docenseket, de továbbmehetnék: katonákat, orvosokat, politikusokat. Én inkább ebben keresném a hibát.

    Ha megnézünk más munkahelyeket, bőven vannak sokkal rosszabb állások is, ahol gyakran jóval többet kell dolgozni, és igen… ingyen kell elvégezni rengeteg feladatot… természetesen nincs ez rendben, senki nem mondta. De szerintem egy tanársegéd sem cserélne egy gyári munkással mondjuk 3 műszakban, akinek szintén van 2 diplomája, meg két nyelvvizsgája.

    Ebben az országban mindenki tudna siránkozni. De szerintem nem az egyik, vagy másik szférát kéne tömni pénzzel, hanem első sorban azokat a szegmenseket, ahonnan közvetlenül is lesz bevétel, különben ez csak kidobott pénz.

    Bocsánat az erős szavakért, de én komolyan így gondolom, senkit nem akarok megbántani.

    • H.Gy.
      január 12, 2014

      Ismerem ezt a végtelenül korlátolt, buta mantrát. Kicsit már fárasztó. Most akkor tényleg fel kell tenni a pedagógiai kérdést, hogy a termelőknek mondottak (gyártás, termelés, export) hogyan tesznek szert a tudásukra? Csak nem iskolába jártak? Esetleg oviba? Egyetemre? Kit hívnak, ha kirabolják őket? Rendőrt? Kihez fordulnak, ha betegek? Orvoshoz? Tényleg ezen a szinten képesek emberek a társadalomról, közösségről gondolkozni?

    • Németh István
      január 12, 2014

      Ezt hivjak vulgarmaterializmusnak es a megvalosult szocializmus valamint a jelenlegi orban rezsim sarokkovenek. Azt hogy ez mennyire komolytalan az is mutatja hogy viktor tegnap ott paradezott a CERN-ben, aminek a mukodeset a magyar allam tobb mint 1 milliarddal tamogatja, pedig isten bizony nem stadiont epitenek meg soder lapatolnak.

    • HA
      január 12, 2014

      Eltartják? Hmmm. Érdekes. És haszon alatt mit értünk? Csak a pénzt? Fura. De OK, akkor próbáljuk meg forintosítani azt, amit az ingyenélő állami szférások tesznek? Jó, de hogyan? Sikerült ez már valakinek? Közgazdászok próbálkoztak vele, nem tudom, hol tartanak, de az oktatói tevékenységet pl a magas hozzáadott értékű tevékenységek közé számítják. Nocsak… Amúgy a pénztermelők vajon hogy juthattak volna el odáig, ha tanáraik, oktatóik nem adják a kezükbe az ehhez szükséges eszközöket, ha nem segítik a képességek, készségek kialakulását, fejlődését? És megkockáztatom, idehaza pl a pedagógusok elég olcsón “szolgáltatnak”. Egy bébiszitter is több kerül, mint egy pedagógus, aki amellett, hogy felügyel a gyerekre, míg a szülők termelnek, még írni, olvasni, számolni… is megtanítja. Anno Finnország a kifejezetten elmaradott, száz sebből vérző, szegény országok közé tartozott. Aztán kitalálták, hogy egyetlen út van, az oktatásba kell invesztálni. Az eredmény pedig…

  17. Németh István
    január 12, 2014

    En 31 evesen, 2008 ban otthagytam az elte ttk-t. Ma se banom. Minden jobb sorsra erdemes kollegamat arra buzditom hogy jojjon el onnan aamilyen hamar csak tud. Nulla fizetes es meg kevesebb lehetoseg. Elitkepzes, mirol beszelunk?
    Rosszulfizetett tulelesre berendezkedett rettenetes psziches allapotu oktatoi garda patyomkin oktatast hajt vegre egy minosithetetlen mentalis allapotu hallgatoi hordan. Az eddig is tulfinanszirozott felsooktatason orbanek szoritottak meg egy kicsit. Az oktatok onertekelesi zavararol mi sem mutat tobbet mint az erre adott reakcio illetve annak hianya. Jus mormorandi, ez maradt. Es amig nem nem allnak a sarkukra ennyi is fog.
    Az en korosztalyom szinte teljes egeszeben hianyzik az egyetemekrol. Nem veletlenul. Akik meg ott vannak na azokkal nincsenek kisegitve. Nehany holdkoros meg ugyeskedo, egy kis bt itt egy kis bt ott, mindezt annyiert, hogy annak is ciki akinek erre hajlama van.
    Dozer. Mas nem segit.

  18. öntelt docens :-)
    január 13, 2014

    Tudós Kolleginák/Kollégák, Tudósjelöltek!

    Én már régebben ledoktoráltam, jelenleg docens vagyok. Jogos felháborodásotokat megértem, de arra kérlek Titeket, hogy merjetek végre szabadon gondolkodni.

    Azt mondják, hogy nincs pénz arra, hogy tanársegédből adjunktus legyél?

    A rektor és rektorhelyettesek, dékánok és dékánhelyettesek eredménytelen külföldi útjaira, magánsofőrjeire, többfős titkárságára van?

    Szenilis, öreg professzor emeritusok (tisztelet a kivételnek) megtartására annak érdekében, hogy aláírják a mutyizós doktori hallgatók papírjait, hogy érdemtelenül szerezzenek fokozatot, vagy segítsék a DSc-hez a tehetségtelen tanszékvezetőket/intézetigazgatókat – rájuk van pénz?

    Legyártani jó drágán a repiajándékokat, melyek ugyan drágák, de színvonaltalan és mindenféle kreativitást nélkülöző módon próbálják meg sikertelenül “kommunikálni” az egyetem nagyságát – erre van?

    A nyomtatókat, fénymásológépeket haverok káeftéivel javíttatni ahelyett, hogy tehetséges műszerészek lennék az egyetemen sokkal olcsóbban – erre van?

    Megvenni a legdrágább fénymásolópapírt (lehet, hogy Neked azt mondják, hogy nincs pénz erre sem – jobb, ha tudod van, csak arra nem Te fogsz nyomtatni) – erre van?

    Nem jutsz előbbre? Mennyire vagy rokona/haverja/ágyasa a tanszékvezetőnek? Ja, hogy Te tisztességesen, megdolgozott tudományos munkával akarsz előrébb jutni? Ez sajnos nem mindenkit érdekel.

    Létszámstop van jópár helyen. Létszámstop alatt nem láttál új arcokat, akik állományba kerültek? Ez hogy lehet? Persze, persze, ők már professzorok és szükségünk van rájuk (tényleg? dolgozni nem nagyon fog már), de olyat is felvesznek “valahogy” akinek még fokozata sincs tanársegédnek, sőt adjunktusnak is.

    Belementél már olyan játékba, hogy a “neves” prof. helyett a te tanulmányod, kutatási eredményed jelenjen meg az ő neve alatt? Talán igen. Miért tetted? Mert féltél, hogy ha nem teszed meg, meggátol abban, hogy feljebb jussál.

    De miért is jutnál feljebb? Rajtad kívül kinek fontos ez? Amíg tanársegéd vagy, főleg, ha PhD fokozatod is van már, mindenre jó vagy. Tarthatsz órát a prof. helyett, aki FELKÉR (érted, felemel a magasságokba), s te roppant büszke vagy erre. Gyűjthetsz anyagokat, fejleszthetsz tananyagot (többnyire az ő nagyságos neve alatt, jobb esetben esetleg talán-talán megemlítve a te kis semmitmondó nevedet is), fordíthatsz (a prof-ok jelentős részénél jobban beszélsz idegen nyelveket, ezt lefogadom), amit aztán majd ő visszadob, hogy nem elég pontos és szakszerű a nyelvhasználatod. Megy a te totális kisemmizésed, azért a sz@ros fizetésért.

    De tudod mit mondok neked? Megérdemlitek! Hiába idézgetitek néha akár Kuhnra is utalva a tudományos forradalmakat, ezek a forradalmi szelek nem csaptak meg minket. Dumálunk, dumálunk, dumálunk, aztán amint elérjük az áhított rangot (EGYETEMI DOCENS – csupa nagybetűvel természetesen), mert valahogy ha kellően kitartóak vagyunk, akkor csak sikerült szopás nélkül is. Addigra talán már ki is égtünk, s azt hangoztatjuk, hogy ha meg tudtam csinálni én is, akkor csináljátok meg ti is. Docensek és professzorok dacszövetségben kiátkozzuk a tudomány templomából azokat a tehetséges doktorandusz hallgatókat, akik a fokozat megszerzése alatt, vagy közvetlenül utána nem csicskáink maradnak, hanem átnyergelnek többször annyi lóvéért a multikhoz, vagy külföldre.

    Néhol vulgáris, demagóg és kioktató voltam? Talán még hagytam a szövegemben néhány helyesírási hibát is? Esetleg nem voltam mindenhol logikus okfejtésű? Megtehetem, mert egy öntelt, nagyképű és kiégett (na jó, ez az utolsó azért nem igaz) EGYETEMI DOCENS vagyok már 🙂

    u.i.: ettől függetlenül tiszta szívemből kívánom Neked, hogy tudományos és magánéletbeli vágyaid sikerüljenek!

  19. Anettka van de Mért
    január 15, 2014

    öntelt docens: ebből akkor az a tanulság, hogy mindenki menjen el?

  20. Banán Anna Palánta
    január 17, 2014

    Így harmincplusszosan éppen a harmadik diploma felé menetelek. Az elsőt még “otthon” szereztem, aztán külföld és maradtam. A munkahelyem abszolút támogat, így nem gond az óralátogatás és a fizetésemből tandíjra is fussa, nem csak sajtra. Az oktatás minősége összehasonlíthatatlan (bár elismerem, bő évtizeddel ezelőtt szereztem testközeli tapasztalatokat a magyar felsőoktatásról és már akkor sem voltam elbűvölve a színvonaltól – azóta sejtésem szerint csak romlott a helyzet) valamint a hallgatók szemlélete is. Az itteni huszonéves generáció (értsd: aktuális csoporttársaim) befektetésnek tekinti a diplomáját és természetesnek tartja a tandíjat épp úgy, ahogy az is magától értetődő, hogy egy jó minőségű, megbízható márkájú termékért fizet, természetesen jóval többet mint valami bóvliért.
    A fészbúknak és társainak köszönhetően kb. képben vagyok a magyarországi ismerősökkel is, akikkel együtt jártam egyetemre. Azok közül, akik diploma után tudományos fokozatra áhítoztak, ma hárman vannak tanársegédi illetve adjunktusi beosztásban az egyetemen: a prof ribije (megjegyzem, a csaj amúgy értelmes volt, de ez így mégis alig jobb, mint kiállni a sarokra), az ostoba nyaligép és a szociálisan rászorult, sanyarú sorsú középszer, aki mindig mindent sajnálatból kapott meg, beleértve az egyetemi státuszt is.
    Nem tudom egyiket sem sajnálni a fizetéséért vagy a megélhetési nehézségeiért. Azok, akikre valóban intelligens és tehetséges hallgatókként emlékszem, ma a közelében sincsenek az egyetemnek.
    A kivételektől pedig elnézést kérek, mert biztosan vannak, ha nagyon kevesen is.

  21. Anettka van de Mért
    január 18, 2014

    BAP: és akkor ebből az a tanulság, hogy a. mindenki hülye/talpnyaló, aki az egyetemen marad, illetve b. akinek egy csepp esze van, az elmegy valami “rendes” munkát keresni?

  22. katyababa
    január 19, 2014

    Szerintem teljesen területfüggő, hogy melyik egyetemet mennyire hagyják ott mondjuk a már PhD-val rendelkezők.
    A nyelvészeknél például sok tehetség évekig kering, akár külföldön is, és a többség haza akar jönni, mert kint sincs véglegesített pozíciója, itthon sincs, és ha a kettő közül választhat, akkor már inkább itthon lenne. Mindig megkérdezem őket, hogy ha lenne itthon biztos állásod, ahol taníthatnál-kutathatnál, hazajönnél-e — igen a válasz.
    Az egyetemek körül rengeteg az óraadó, a többségük, ha nincs fix állásuk másutt, azzal a reménnyel adnak órát, hogy hátha majd egyszer alkalmazni fogják őket tartósan is. Nem látom az elvándorlást.
    És ahogy már mások is írták korábban: docensként ugyanúgy vágni kell a fát és 12-14 vagy több órát tartani hetente, amellett, hogy ugye e vezető tanári pozícióban rengeteg egyéb kötelezettség is van (aki igényli, annak szívesen felsorolom, listába szedtem, egyszer, 30-nál álltam meg, pl. doktori bírálatok készítése, absztraktok lektorálása, TDK-s és szakdolgozati és doktori témavezetés, külföldi egyetemekkel közös pályázás és egyéb “apróságok”).

    • az utolsó 21-es Kelet felé
      január 24, 2014

      Azért erősen területfüggő az is, hogy melyik egyetemen, melyik karon, melyik tanszéken lehetséges egyáltalán “rengeteg az óraadó.” (Gondolom, a vízfej-centrum meg a különlegessé választódott egyetemek környékén ez fajlagosan lehetségesebb.)

      Némely periférián meg egyáltalán nem is létezhet óraadó. Évek óta. Sőt: a dolog jelenleg adminisztratívan is úgy van kialakítva, hogy ne is lehessen. Illetve (tavaly tavaszi állapot, hallgatói elbeszélésből) lehetséges, AMENNYIBEN az óraadó meghívása igen nagyon erősen indokolt ÉS az óraadó lemond arról, hogy az utazási költségét térítsék ÉS ugyanakkor képes rendezvényszervezésről is számlát adni.

      És bizony van, ahol az elvándorlás szemmellátható.
      Akikkel én szoktam beszélni (tanszékvezetőktől PhD-t szerző/-ett ismerősök-, kollégák-, pályaelhagyókig), azok számára a valóság a következő: évek óta be vannak fagyasztva a státusok, és reménytelen, hogy a következő 1-2-3 évben bölcsész PhD-val felsőoktatásban helyezkedhessenek el. Innen nézve a pályaelhagyás igen sokszor egy keserű, de szükségszerű egzisztenciális döntés. A kutatóintézetek (az a kevés) igen kevés embert szívnak fel, a pályázatok se jelentenek igazi megoldást. Külföldi ösztöndíjjal ki lehet bekkelni valamennyi időt odakint, hogy aztán utána jöjjenek haza a semmire.

      Ha a csipetnyi esze lenne a felsőoktatás vezárkarának, akkor tucatjával nyitna tanársegédi pozíciókat (akár 161.800 üveggyöngyért), mert egyszerűen ez volna a legegyszerűbb és legracionálisabb megoldás az állam számára is. Minimális ráfordítással lehetne megtartani azokat a _fiatal_ pályakezdőket, akik kiemelkedtek a masszából, motiváltak és extra tudást halmoztak fel (ráadásul gyakran az állam által támogatva — Közt. Ösztöndíj, tandíjmentesség stb). Persze kérdéses, hogy egyáltalán mennyire érdekeltek az utóbbi évtized kormányzatai a kultúra továbbadásához tartó intézmények megőrzésében.

  23. adsfour
    január 28, 2014

    Hmm. Én már a docensek lebzselő hadához tartozom (bár nekem is kötelező a heti 12 óra), ám jól emlékszem egyetemi tanársegéd koromban egy szép napon óvodába vivén gyermekem, megkérdezték tőle a buszmegállóban:
    – És anyukád mit dolgozik?
    Mire ő büszkén:
    – Egyetemi tanársegéd!
    – Te szegény!
    Amivel csak annyit akarok mondani, a helyzet 25 éve változatlan (na jó, nem teljesen, én akkor heti 18 órában tanítottam). Talán ideje lenne változtatni rajta.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Information

This entry was posted on január 8, 2014 by in Közélet.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 240 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: