Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

“Az Atya sem mentes a szenvedéstől”

A hagyományos, filozófiai istenképhez hozzátartozik az isteni természet változhatatlanságának és szenvedélymentességének állítása. „Isten” fogalma magában foglalja a „tökéletesség” fogalmát, márpedig ha a tökéletes bármi módon megváltozna, csakis tökéletlenebbé változhatna. Az isteni természet szükségképpen örök, változatlan, egyszerű és mentes attól a passiótól, amit mi magyarul kénytelenek vagyunk hol szenvedésnek, hol szenvedélynek, hol elszenvedésnek vagy hasonlónak fordítani. Hatás elszenvedése tehát csakis a változó dolgok sajátossága lehet, érzelmei, érzetei, az embernek vannak, Istennek, szoros értelemben, nincsenek. Amikor a Szentírás érzéseket, szenvedélyeket tulajdonít Istennek, korlátozott emberi nyelven beszél arról, aki minden emberit meghalad. Antropomorfizálja, vagyis emberi alakkal, viselkedéssel és érzelmekkel ruházza fel Istent.

Robert Campin Szentháromság (1433) Kunsthistorisches Museum, Vienna, Austria

Robert Campin Szentháromság (1433)
Kunsthistorisches Museum, Vienna, Austria

Mint a korai egyház minden más teológusa, Órigenész is gyakran figyelmeztet arra, hogy a Biblia antropomorf képeit nem tanácsos szó szerint érteni. Az ő istenfogalma is erősen a görög filozófiai hagyományban gyökerezik, s ezért lényegi jellemzője az isteni szenvedhetetlenség vagy szenvedélymentesség (impassibilitas) tételezése. Néhány helyen azonban, amikor nem a filozófusok, hanem Ábrahám, Izsák és Jákob Istenét tartja szem előtt, aki szövetséget köt az emberrel és gondoskodik róla, és aki maga a szeretet (vö. 1Jn 4,16), Órigenész a megfontolt filozófiai és teológiai beszédmóddal ellentétben kénytelen kimondani, hogy nem csupán Jézus Krisztus, de maga az Atya is elszenved valamit, ő is átérzi az emberi érzéseket. Ezékiel könyvének egyik verséhez, amelyben az Úr azt mondja, hogy rajta kívül senki nem szenvedett könyörületből Jeruzsálemért (Ez 16,5), a következő magyarázatot fűzi.

 „Az emberekről veszem a példát, majd pedig, ha a Szentlélek jónak látja, átviszem azt Jézus Krisztusra és az Atyaistenre. Amikor egy emberhez beszélek, és valamiért arra kérem, hogy irgalmazzon nekem: ha nincsen benne irgalom, semmit nem szenved el abból, amit mondok. Ha viszont szelídlelkű és semmi nincs benne, ami megkeményítené a szívét, meghallgat és megkönyörül, szíve megenyhül a kéréseimre. Értsük ezt valamiképpen az Üdvözítőre! Alászállt a földre, mert megkönyörült az embereken, érzéseinket/szenvedélyeinket még a kereszten való szenvedése előtt érezte/elszenvedte, és arra érdemesített minket, hogy felöltötte testünket.  Ha nem szenvedett volna előbb, nem jött volna el, hogy emberi életet éljen. Előbb szenvedett, azután alászállt, és megmutatkozott. Mi ez, ha nem értünk elszenvedett szenvedés? A szeretet (el)szenvedés/szenvedély. Nemde valamiképpen szenved az Atya is, a mindenség Istene, aki „hosszan tűrő, nagy irgalmú, és könyörületes” (Zsolt 102,8)? Vagy nem tudod, hogy amikor gondját viseli az embernek, elszenvedi az emberi szenvedést? „Mert úgy hordozta az Úr Isten a te dolgaidat, ahogyan az ember hordozza gyermekét” (MTörv 1,31). Maga az Atya sem mentes a szenvedéstől. Ha kérik, könyörül, együtt érez, a szeretet érzését érzi, és olyan állapotokba kerül, amelyekbe magasztos természete miatt nem kerülhetne. Emberi érzéseket szenved el miattunk.”

Reklámok

3 comments on ““Az Atya sem mentes a szenvedéstől”

  1. Orbán Tibor
    április 18, 2014

    Nagyon jó bejegyzés, így a Nagyhéten. Annyira megérintett, hogy billentyűt ragadtam, és mindenféle szempontból laikusként leírom, mit is gondolok én most erről.

    A Szentháromság – keresztény körökben még ma is népszerű – statikus megközelítése egész egyszerűen tarthatatlan. Ez egy egyszemélyű – inkább ősok, vagy világlélek – Isten képe lenne. Abból a kevésből, amit a kinyilatkoztatásból és a misztikusok tapasztalataiból tudunk, a Szentháromság életét olyan szavakkal lehetne leírni, mint teljes ráhagyatkozás, odaajándékozás, visszaajándékozás, önmagamnál levés, kiáradás. Ebből a szentháromsági dinamikából származik minden: a teremtés, az életre hívás, a megváltás, a kegyelem. Ez a létmód definiál olyan fontos fogalmakat, mint “tökéletes”, “szeretet/szerelem”, vagy “nagylelkűség”.
    Mivel Istenben nincs meghasonulás, a szentháromsági életből fakadó teremtett világ “istenszerű”. Ezért nem az Atyának vannak emberszerű érzelmei, hanem nekünk vannak istenszerűek. Ezen csak a nekünk ajándékozott szabadsággal visszaélve ronthatunk (alaposan).

    Ma Krisztus kereszthalálát ünnepeljük. Nem lehet ezt úgy elgondolni, hogy míg Jézus az ember a keresztfán gyötrődött, a Fiú – ezt a momentumot gyorsan kihagyva, és inkább az Atya keblén pihenve – párás szemmel fentről figyelte őt. Krisztusban a kereszthalált az Isten és az Ember szenvedte/szenvedi el. Másként nincs értelme. És ez nem csak a Fiú szenvedése, hanem dinamikája folytán a Szeretetközösség minden tagjáé.

    Alighanem az isteni boldogságról és az üdvösségről való közkeletű elképzelésünk súlyos zavarokkal terhes. Mindenesetre távolról sem egy hosszúra nyúló hawaii jutalomnyaralás. Szerencsére.

    • H.Gy.
      április 18, 2014

      Köszönöm!

  2. tarzicius
    április 18, 2014

    A megváltást már a proto-evangéliumban is előrevetíttet Isten, még ha antropomorf módon is írják le az ihletett szerzők, eléggé érthető módon saját elhatározásából teszi Isten. Tehát mint a teremtés minden eleme, így a megváltás előrevetített műve is, a JÓ akklamációval illetett Részéről. (Itt mos nem szeretnék bővebben belefolyni az időbeniség, időn-kívüliség priori-apriori, pre-, illetve proegzisztenciával) Gondolatmenetemet követve, így úgy gondolom, ez amit H.Gy. is a klasszikus filozófiai Isten-kép elemeként emleget, nem jó következtetés, miszerint is szoros értelemben Isten nem szenvedhet. Az abszolútum egy, aki a hit szerint Isten, aki a keresztények hit szerint Háromságos-Egy, melynek Második Isteni Személye, a Názereti Jézus, a Krisztus, aki Isten Fia, aki megváltásunkért elszenvedte az Atya akaratával egyezőlege a kereszt-halált a megváltásunkért.
    Órigenész (és H.Gy. is) helyesen következtet, az írás második része ezt tükrözi számomra.
    Az Isten Igazságos és Irgalmas egyben.
    A mai szolgálásra rendelt elitnek ezt szemelőt kellene tartania.
    Kár hogy nem kötelező számukra a Catena sorozat könyvei, ha már a Szentírást nem tudják hívő lélekkel értelmezni.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Information

This entry was posted on április 17, 2014 by in Egyházatyák, Filozófia, Teológia.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 249 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: