Bésszarion bíboros sírkápolnája

Baszileiosz Bésszarion (Trapezunt, 1400 körül – Ravenna, 1472), bazilita szerzetes, a konstantinápolyi Szent Vazul monostor apátja, nikaiai metropolita, az ortodoxok egyik vezérszónoka a Firenzei Zsinaton (1438-1439). Később latin püspök lett, bíboros, pápaválasztó kardinális, a keleti és nyugati kereszténység újraegyesítésének szószólója.

Bésszarion eredetileg az ortodox teológiai álláspont mellett érvelt, amely éles különbséget látott a nyugati és keleti Szentháromság-tan között, elvetve a Szentháromság kettős eredéséről („az Atyától és a Fiútól – Filioque – származik”) vallott nyugati tanítást. A latinok érvei azonban meggyőzték a nyugati trinitológia megalapozottságáról, s arról, hogy lehetséges, sőt szükséges egységformulát találni a vitás kérdések megoldására. Az egységpártiak vezérszónoka lett, s ezért IV. Eugenius pápa erősen marasztalta, ő azonban a bizánci delegációval hazatért. Távollétében Eugenius pápa kinevezte kardinálisnak. 1440-ben Bésszarion visszatért Itáliába, és hivatalosan elfogadta a kinevezést. Tituláris temploma a Szent Apostolok bazilikája volt. Később Toszkána püspöke, Konstantinápoly latin pátriárkája, Sabina püspöke lett.

Római palotája egyfajta humanista Akadémiaként működött. Befogadta a Konstantinápolyból 1453 után nagy számban Itáliába menekülő görög tudósokat, támogatta jelentős görög irodalmi és filozófia munkák latinra fordítását, könyvtárának görög kéziratai és azok tudós latin fordításai felbecsülhetetlen hatást gyakoroltak a humanistákra. Ő maga, immár latin kardinálisként Arisztotelész Metafizikáját és Xenophón Memorabilia (Emlékeim Szókratészről) c. művét ültetette át latinra. Hatását tekintve kiemelkedő jelentőségű volt az arisztoteliánus Geórgiosz Trapezuntiosz ellen írt műve (Latin kiadása: In calumniatorem Platonis, 1469), amelyben amellett érvelt, hogy Arisztotelész és Platón filozófiája összhangban van egymással, valamint, hogy platonizmus és kereszténység között nincsen kiengesztelhetetlen ellentét. A firenzei újplatonisták Marsilio Ficinoval az élükön saját törekvéseik megerősítését látták e munkában, noha jóval messzebb mentek kereszténység és platonizmus harmonizálásában, mint amit Besszárion helyeselt volna.

Antoniazzo Romano, Chorus angelorum

Bésszarion kardinális Ravennában hunyt el, holttestét tituláris templomában, a római Sancti Apostoli bazilikában helyezték el. Sírkápolnáját Szűz Mária, Szent Mihály arkangyal, Keresztelő Szent János és Eugenius pápa tiszteletére szentelték fel 1483-ban. A freskókat Antoniazzo Romano (1430 k. – 1510 k.) készítette Melozzo da Forli közreműködésével, akinek tituláris temploma volt akkoriban a Szent Apostolok Bazilikája.  A Tevere áradásai következtében a 16. század derekától a Bésszarion-kápolnát betemette a sár. Freskóinak jelentős része a 17. és 18. században pusztult el, amikor a kápolna apszisába a templomhajó felől előbb egy hatalmas Szent Antal oltárt állítottak, majd átépítették a ma látható formájúvá. A Bésszarion-kápolnára a feledés homálya borult, mígnem 1959-ben a szomszédos Palazzo Colonnánál végzett munkálatok során Clemente Busiri Vici építész rá nem bukkant. Hosszú ideig elzárt terület volt, megmaradt részeit 1989-2005 között rekonstruálták, de csak 2010-ben nyitották meg a nagyközönség számára.

Az apszist kettévágja a 18. században épített oldalkápolna hátsó fala – erre most vaslépcsőt és keskeny átjárót építettek a látogatóknak –, a boltozat jelentős része hiányzik, és a cappella alsó részének freskói is megsemmisültek. Mi maradt ezen a csúcsától, padlójától és két oldalától megfosztott, keskeny apszisfalon?   Középen egy Hodigitra. A szelíd fájdalommal ránk tekintő Mária jobbjával az ölében tartott gyermek Jézusra mutat. Hasonló ikont látunk most a bazilikában is. A kép felirata Mária szeplőtelen fogantatására utal: Concepta absque ulla labe – Szenny nélkül fogant. Két oldalán Eugenia és édesanyja, Claudia látható, két római vértanú, akiket Gallianus uralkodása idején öltek meg, és ereklyéiket az Apostolok bazilikájában őrizték. Írott forrásokból tudjuk, hogy a gyengécske képeket a 17. században festették az addigra megsemmisült, Keresztelő Szent János életéből vette jelenetek helyére. E képek fölött Szent Mihály legendájának két jelenete látható, gyönyörű színekkel, részletekbe menően megfestve. Balra: Szent Mihály bika alakban megjelenik Sipontó közelében, a Gargano hegy barlangjában. A legenda szerint az arkangyal Lőrinc püspöksége idején, amikor Gelasius volt a pápa (491-496) többször bika alakjában jelent meg Siponto közelében, és a vadászok nyilai csodás módon lepattantak róla. Szent Mihály azt kérte, hogy a barlangot Krisztus tiszteletének szenteljék, és megígérte, hogy megvédi Sipontot a barbárok támadásaitól. Ez a legkorábbra datált Szent Mihály jelenés Nyugaton, és itt áll a legrégebbi Szent Mihálynak dedikált szentély.

A jobboldali kép a felirata szerint Szent Mihály megjelenése a Mons Tumba-n (Apparitio Eiusdem in Monte Tumba.) A legenda szerint az arkangyal 708-ban megjelent Aubertnek, Avranches püspökének, és meghagyta neki, hogy építsen monostort a közeli, sziklás szigeten. A püspök ezt többször megtagadta, végül az Arkangyal az ujjával megérintette a fejét, és lyukat égetett a koponyáján.

A képen együtt láthatók a keleti bazilita és a nyugati ferences szerzetesek, ami kifejezi az egységre való törekvéseket. Bésszarion XI. Lajos francia királytól remélt segítséget Konstantinápoly felszabadításához, egy, a muszlimok ellen indított keresztes hadjárathoz.  A jobboldali domb tetején a fához kötött bika, Szent Mihály jelképe, azt fejezi ki, hogy a király vonakodik eleget tenni a keresztényeket védelmező Arkangyal parancsának, és megszabadítani a kereszténységet az oszmán hódítóktól. A középen, püspöki ornátusban látható alak XI. Lajos vonásait viseli. Szintén Bésszarion kortársakat örökített meg a művész a processzió néhány alakjában. Francesco Maria della Rovere, a későbbi IV. Sixtus a püspök vállánál, bíborvörös ruhában, valamint unokaöccse, Guiliano della Rovere, a későbbi II. Gyula, ibolyaszínű öltözetben.

Cappella Bessarione fotók: szerző