Magyarország jelenlegi köztársasági elnöke 1992-ben „Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése” címmel doktori értekezést nyújtott be a Testnevelési Egyetemen az egyetemi doktori cím megszerzése érdekében, amelyet e munkájával elnyert.
A dolgozattal kapcsolatban a közelmúltban felmerült plágium-gyanú kivizsgálására létrejött bizottság megállapította, hogy Schmitt Pál nem használ idézőjeleket, és nem tesz eleget a tudományos dolgozatok egyéb követelményeinek sem. A dolgozat a 34-től az 50. oldalig Klaus Heinemann Sport, The third Millenium című 1991-ben megjelent műve egy részének szószerinti magyar fordítása, 180 oldal pedig Nikolaj Georgiev bolgár sportkutató 1987-ben megjelent Analyse du programme olympique (des Jeux d’Olympiade) című könyvének jelöletlen parafrázisa.
Az érintett egyetem tényfeltáró bizottsága megállapította a dolgozat hiányosságait, majd levonta a következtetést: „a dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben, holott annak feltárása a korabeli védési eljárás részét kellett volna, hogy képezze. A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak.”
A dolgozat szerzője megtarthatja a dr. univ. (egyetemi doktor) címet, a szakmai hibát nem ő, hanem az egyetem követte el.
A szerző hazudott, amikor saját műveként tüntette fel mások szellemi tulajdonát. A bizottság hazudik, amikor azt állítja, hogy a hibát az egyetem követte el, nem a szerző. Így szül a hazugság hazugságot. A hazugság ezzel elárasztotta a magyar tudományos intézményeket, elsősorban az egyetemeket. Az egyetem a tudomány és az oktatás csúcsintézménye. Ha azt hazudhatjuk, hogy a plágium nem plágium, akkor az egyetemi oktatási, értékelési, minősítési rendszer alapjait leromboljuk, és ezzel a teljes tudományos és oktatási rendszert megingatjuk.
Az egyetemek a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának szakmai felügyelete alá tartoznak. A döntés a miniszter és a felsőoktatásért felelős államtitkár kezében van. Mindketten a kereszténydemokráciáért, a hittanért és az etika iskolai tantárgyként való bevezetéséért küzdenek. Várjuk a döntésüket!
Legutóbbi hozzászólások