Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

A KDNP szót emel az örmény népirtást kiváltó eszmék és annak mai követői ellen

“Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség szerint szót kell emelni az örmény népirtást kiváltó történelmi eszme és annak mai követői ellen. Ezt Stágel Bence az IKSZ elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Azbej Tristan alelnök közölte az MTI-vel. (…)  Bár a genocídium felelősei már elhunytak, az eszme a mai napig tovább él nagyhatalmi törekvésekben, Magyarországon pedig a Jobbik Magyarországért Mozgalom egyik deklarált ideológiai alapvetését képezi.” – fejtették ki.”

Eddig az idézet, amelynek forrása a KDNP honlapja. A hír 2012. április 24-én kelt. A honlapon egyetlen szó sem esik Ramil Safarovról, sem arról, hogy milyen szerepet játszott a KDNP és FIDESZ alkotta magyar kormány és annak magát kereszténydemokratának valló vezetője az örmény népirtók méltó örökösének, egy rasszista gyilkosnak a szabadon bocsátásában. Ceterum censeo, a “keresztény” jelzőt elhagyhatná már a párt az elnevezéséből.

***

Frissítés! Több forrás is megerősíti, és a kormányfő egyik nyilatkozatából is kiderül az, amit eddig csak sejtettünk: személyesen Orbán Viktor döntött az azeri baltás gyilkos átadásáról. Tisztában volt azzal, hogy szabadon fogják bocsátani, és tudta, hogy döntése komoly hazai és nemzetközi felháborodást vált ki. Pénzt remélt az ügyletért. Ilyen egy igazi magyar kereszténydemokrata politikus: az erkölcs és az elvek embere.

Advertisements

6 comments on “A KDNP szót emel az örmény népirtást kiváltó eszmék és annak mai követői ellen

  1. David Vincent
    szeptember 5, 2012

    A KDNP a bólogató kutya Orbán Viktor autójának hátsó ablakában.

    • margitka
      szeptember 12, 2012

      A szűklátókörű és léleknélküli emberektől ments meg Uram!

  2. Kérdemén
    szeptember 7, 2012

    A kereszténydemokrata vélemény a Safarov ügyről: http://kerdem.blog.hu/2012/09/03/az_ormenyekrol_beszelni_kell

    • H.Gy.
      szeptember 7, 2012

      Tisztelt Kérdemén, ez így felemás megoldás!

      Az írás kereszténydemokrata vélemény, rendben van. Nagyon a szívemből szól, de a poszt, amelyhez a link érkezett, a magát kereszténydemokratának nevező kormánypárt és az IKSZ határozott állásfoglalását hiányolja. A kérdem.blog szerzői között látok egy kormánytagot, Rétvári Bencét, aki azt írja magáról a honlapján, hogy “a Gellérthegy, Szentimreváros és Lágymányos országgyűlési képviselője, fővárosi képviselő és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke vagyok.” Örömmel vennénk, ha az IKSZ elnökeként aláírásával, nevével hitelesítené azt, hogy ez az írás valóban az IKSZ álláspontját tükrözi. Most van szükség bátor ifjú kereszténydemokrata politikusokra.

  3. szabo aniko
    szeptember 20, 2012

    igen,nem eleg a lozung, bizonyitani is kell

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Information

This entry was posted on szeptember 4, 2012 by in A halál civilizációja, Közélet, Uncategorized.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 231 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: