Fölébredt a magyar katolikus sajtó
Örömmel látjuk, hogy kínos szendergéséből fölébredt a magyar katolikus sajtó. Alig több, mint három hónap elteltével már közölt is két katolikus választ a Református Egyház májusi zsinati ülésének azon határozatára, amelynek értelmében a katolikus szentmise kárhozatos bálványimádásnak minősül. A témával foglalkoztunk itt és itt és itt és itt, s úgy tudom, Kellermayer Miklós professzor úr írását az Evangélikus Élet korábban már közölte. Tegnap, szeptember 3-án Barsi Balázs atyának a Katolikus Szemmel blog olvasói számára már ismert írásával együtt – egyébként hivatkozás nélkül – a professzor úr válaszát is újraközölte a Magyar Katolikus Püspöki konferencia honlapja és a Magyar Kurír.
Mindenesetre a két levél továbbra is magánvélemény, hivatalos állásfoglalást nem olvastunk a Magyar Katolikus Egyház részéről, holott az eucharisztia a katolikus és az ortodox keresztény hit központja, alapja és forrása. A római egyház dogmatikai kérdésekben soha nem kapkodott. A bölcs lassúság most is indokolt, hiszen ha Szabó István református püspök úr unszolására a magyar református zsinati atyafiak egy 450 éves kárhoztatást fontosnak tartottak felújítani, akkor bizony a Magyar Katolikus Egyház hivatalos fórumai is várhatnak még 450 esztendőt a válasszal.
Heidl György blogja 
A finom ,de diplomatikus szarkazmussal megírt cikk a türelmetlen,de nem birkatürelmű hálás olvasók érzéseit fejezi ki..
Azért nem ártana nem megvárni a következő 450 év leteltét.
Fájó és nem gyógyuló seb az Egyház és hívei lelkén ez a helyzet,de ez a hozzáállás is a problémákhoz.
Az új pofon után helyénvaló e odanyújtani a másik oldalát is orcánknak?
Barsi Balázs atya válasza valóban nagyszerű magánvélemény volt.,de a megfelelő szinten adandó válasszal talán mégsem kellene 450 évig várni.
Én tényleg nem értem mind a mai napig a felháborodás okát, hívő katolikus keresztényként.
A kálvini-református hitvallást követő közösségek alapvető sziklája a Heidelbergi Káté. Mi sem írjuk felül a khalkedóni zsinat határozatait azért, mert ma már tudjuk azokat a társadalmi, politikai, kultúrális törésvonalakat, ami miatt a a rurális és “antimelkita” szír és kopt lakosság és klérus, valamint az örmény egyház kvázi monofizita lett, majd pedig – saját zsinatjaik tisztázása és önmeghatározásuk révén – miafizita: Jézus Krisztusban egy, istenemberi “physis”, két (isteni és emberi) “ousía” és egy, isteni “hypostasis” van. (Az most más kérdés, hogy a khalkedóni, illetőleg a III. konstantinápolyi zsinat ezt is elítéli.)
Dogmatikailag, ha elfogadjuk Kálvin állítását, és objektíve nincs papi szentség és objektíve nincs átlényegülés, soha nem is volt, akkor az Istennek egyedül kijáró tisztelettel illetés valóban kárhoztatandó és kárhozatra vivő bálványimádás objektíve. Nem állíthat mást egy protestáns.
(…)
[A komment többi részét töröltem, mert kilépett a komment műfajából és poszt lett, ráadásul nem láttam érdemi kapcsolatát a posztban tárgyalt témával, túlságosan hosszú volt, a beágyazott videófelvétel pedig olyan vitát generálhatna, amelyet itt nem tartok helyénvalónak. Heidl György]
Igazából nem ébredt fel a katolikus sajtó. Barsi Balázs írásának óvatos közlése több hónapos késéssel nem túl heves reakció.
Többen is írták már, hogy a ‘kárhozatos bálványimádás’ nem valami anomália, hanem szervesen következik a katolikus és protestáns nézetek különbségéből. Éppen ezért nem is értem egyes protestáns barátaink szabadkozását. Ha nem hiszik azt, hogy a miseáldozat bálványimádás, akkor rohanniuk kell katolizálni!
Talán még hálásak is lehetünk az éles fogalmazásért, mert ráirányította figyelmünket egy hitigazságra.
Szerintem az Egyház jól tette, hogy nem ugrott neki a reformátusoknak emiatt. Annyira nyilvánvaló az eset, hogy hagyni kell megfőni a saját levében, nem leállni méltatlanul vitázni. Az viszont szánalmas, hogy a katolikus sajtó egyáltalán nem is tudott róla és 4 hónappal később kezdenek vele foglalkozni -.-
A Katolikus Egyház (bármennyire is “csúnya dolog” ilyet mondanom róla) gerinctelenné, jellegtelenné vált. Hangsúlyozom, hogy itt csak a zarándokegyházról beszélek, hála Istennek a szenvedő Egyházzal és a megdicsőülttel már nem lehet gond 🙂
Nem emlékszem már, hol olvastam, de igaz, hogy az az Egyház, amely semmiben sem különbözik a többitől (úgy is írhatnám, hogy nem különb a többinél…), az nem lehet vonzó sem. Az embereket a világos határok, a komoly követelmények vonzzák, ez a lecsóegyház senkinek sem kell, csak a magunkfajta elkötelezetteknek, akik hajlandóak dolgozni egy remény- és jövőbeli jobb Egyházért…
Aranyosi-Vitéz Gellért,
a Katolikus Egyház nem válhatott gerinctelenné, jellegtelenné, legfeljebb képviselői, hívei bizonyos része válhatott azzá. Tudja, van ennek az üdvintézménynek egy isteni és egy emberi arca. Az emberi arcához a ma élő szentek is hozzátartoznak. Lényegileg a megszentelő kegyelem állapotában levők, akik egyben szentek is ez által. Ismeri Ön a Hiszekegyet? Mint katolikus hiszi is? Nos, ha igen, tudni fogja, hogy mik Krisztus egyedüli Egyházának ismertetőjegyei. Tudnia kell, hogy 4 van belőle. Igen, a zarándokegyházról beszélek, nem a lecsóról.
Kedves trienti,
nyilvánvaló, hogy a zarándokegyháznak (és a teljes Egyháznak) 4 ismertetőjegye van. Az aprócska probléma az, hogy az Egyház nem lényege szerint vált gerinctelenné és jellegtelenné (hála Istennek!), hanem megnyilvánulásaiban. Messzire vezet, de íme: a római katolikus (és az ortodox) templom bizonyos értelemben a mennyország földi képe (“Isten háza és kapuja a mennynek”), a liturgia az angyalok által szüntelenül végzett mennyei liturgiának a földi megjelenése. A híveket összegyűjtő templom, helyi Egyház súlyos bűnt követ el, amikor gerinctelenül viselkedik, hiszen a pásztornak a nyáj terelgetése a feladata, ráadásul itt nem anyagi természetű értékekről beszélünk, hanem az emberek lelkéről és örök üdvösségéről.
Amikor tehát egy helyi Egyház szégyent hoz Istenre, botrányt okoz a hívek körében stb., olyankor az emberek előtt mint a teljes Egyház jelenik meg, s lerombol sok olyan építményt, amit mások fáradságos munkával, évtizedekig építettek. (Hogy mást ne említsek, az a pap, aki egy szerencsétlen, nyitott, Istent kereső, egyszerű asszonyt elzavart, mert nem volt kedve az oktatásával foglalkozni, súlyos bűnt követett el. Az asszony pedig pár nap múlva öngyilkos lett.)
Ez persze nem azt jelenti, hogy az Egyháznak örökre vége, de a súlyos válságot nem tagadhatjuk. És nem is fogadhatjuk el, hiszen kezünkben van a krisztusi igazság…
Az, hogy csupán “képviselői, bizonyos része” vált gerinctelenné, valóban árnyalja kijelentésemet, csakhogy ez a bizonyos rész jócskán 95% fölött van. Ebben élek, ezt tapasztalom, és ez ellen dolgozom.
Kedves Aranyosi-Vitéz Gellért!
Megrendülve olvastam a szerencsétlen sorsú asszony esetét. Itt bizony főbenjáró igazságtalanság, súlyos bűn történt, aminek a terhét és felelősségét az illető pap viseli. Sajnos vannak elszórtan ilyen példák is. A válság az Egyházon belül is létezik. Ezt nem tagadom. Viszont a 95%-os megromlásról, gerinctelenségről beszélni már a mesék vagy a kifejezetten rosszindulatú rágalmak közé tartozik. Nagyotmondása nem állja a tesztet.
Önnel ellentétben, nekem valóban van rálátásom a helyi egyházak életére, igy tudom miről beszélek.
Kedves trienti,
természetesen nem vitatkozhatunk arról, hogy melyikünk látja helyesen a dolgot, tekintve, hogy nincsenek objektív információink egymásról és az általunk az Egyházban eltöltött időről ill. körülményekről.
Ugyanakkor elismerem, hogy (talán a világosabb érthetőség kedvéért) nagyon sarkosan fogalmaztam. Most megpróbálom árnyalni a dolgot:
Amikor a 95%-ot említettem, nem szándékos gonoszságra, képmutatásra, gerinctelenségre, romlottságra gondoltam. Sokkal inkább arra, hogy a manapság (éppen az idén) olyannyira ünnepelt II. vatikáni zsinat óta (amelynek persze vannak valóban értékes eredményei is) az Egyház elvesztette klasszikus tanítását, klasszikus erkölcstanát stb. Az elvesztés alatt azt értem, hogy bár rejtetten ez a tanítás létezik, hiszen örök törvények nem változhatnak, de beszélni nem beszélnek róla, tanítani nem tanítják (még a szemináriumokban sem), ilyenformán élni sem élhetik. Sem a papok nagy többsége, sem a hívek ezeket nem ismeri már.
S mivel nem ismeri, olyan szabályokat örökít (???) tovább, amelyeknek köze sincs a valódi katolikus tanításhoz. Hallottam pl. olyat, hogy amikor valaki a szószékről a jelenlévőknek szelíden feltette a kérdést: “Vajon tényleg szükségünk van abortuszra? Vajon tényleg ez a helyes döntés?”, utóbb elöljárója figyelmeztetését kellett elkönyvelnie, aki megtiltotta, hogy a híveket “szidja” az illető klerikus. (A pásztornak éppen ez a dolga, terelni, ha kell, bottal. Ezt nem tiltani kell, hanem támogatni.)
Tehát: az említett gerinctelenség nem rossz szándékból, hanem a körülmények miatt létezik, mert az Egyház emberei (nyilván nem mind, de nagyon sokan) ma más szabályokat követnek, mint elődeik.
S természetesen mindig érvényes: tisztelet a kivételnek.
Ön szerencsésnek mondhatja magát, hogy ilyen pozitívan láthatja a dolgokat.
Sajnos nekem eddig erre nem volt módom, csak elenyésző alkalmakkor.
Tisztelt Aranyosi-Vitéz Gellért!
“Amikor a 95%-ot említettem, nem szándékos gonoszságra, képmutatásra, gerinctelenségre, romlottságra gondoltam.”
Pontosítás: szándéktalan gonoszság, képmutatás, gerinctelenség, romlottság nincs.
Ezek feltételezik az igazság elleni tudatos döntést. Mást írni, mondani és közben mást gondolni a megtévesztés bűnébe tartozik.
Örülök, hogy korrigálta saját magát!
Ha segíteni akar másoknak és az Egyház érintett embereinek, akkor felvilágosítással, visszaéléseket tárgyaló web oldalak és könyvek címének megadásával, imádsággal és hiteles katolikus életvezetéssel teheti meg.