Ujjongva énekelj!

„Daloljatok neki új éneket, szépen énekeljetek neki. (Zsolt 32,3) Mindenki azt kérdezgeti, hogyan énekeljen Istennek. Énekelj neki, de ne hamisan. Isten nem akarja, hogy az ének sértse a fülét. Szépen énekelj, testvér! Ha megkérnek téged, hogy egy zeneértő hallgató tetszésére énekelj, te pedig zeneművészeti képzettség nélkül ódzkodsz énekelni, nehogy megütközést kelts a művészben – amire ugyanis a járatlan ember nem figyel fel az éneklésedben, azt a mester észreveszi –, akkor ki vállalkozik arra, hogy magának Istennek énekeljen szépen, hiszen ő éppen ilyen hozzáértőn ítéli meg az énekest, így vizsgál meg mindent, és így hallgatja? Mikor tudsz olyan kifinomult énekművészettel előállni, hogy abban semmi bántót ne találjon egy ennyire tökéletes fül? Tessék, szinte eléd tárja az éneklés mikéntjét: ne keresgéld a szavakat, mintha képes lennél úgy szavakba önteni valamit, hogy abban Isten gyönyörködjék, hanem ujjongva énekelj! Mert szépen énekelni Istennek annyi, mint ujjongva énekelni. Mit jelent az ujjongva éneklés? Meg kell érteni, hogy amit szívből énekelünk, azt nem lehet szavakkal kifejezni. Így például, akik aratás, szüret vagy egyéb önfeledt munkavégzés közben énekelnek, előbb ujjongó örömmel éneklik a dalok szövegét, majd szinte akkora öröm tölti be őket, hogy azt már nem is képesek szavakba önteni, és mit sem törődve az egyes szótagokkal zengő örömujjongásra váltanak. Az örömujjongás hangja annak a jele, hogy a szív mégiscsak napvilágra hozza azt, amit kimondani nem tud. Nemde éppen a kimondhatatlan Isten az, akinek ez az örömujjongás tetszik? Hiszen az kimondhatatlan, amit nem lehet elmondani. Ha pedig Istent nem lehet elmondani, de te nem hallgathatsz, akkor mi más marad, mint hogy ujjongj, hogy szavak nélkül örvendezzen a szív, és a szótagok ne szabjanak határt az örömök mérhetetlen szélességének?” (Szent Ágoston)