Édesen fűszerezett gyógyital

Niceta, Remesiana (ma Bela Palanka, Szerbia) egykori püspökének (335 k. – 415 k.) életműve csupán töredékesen maradt fenn, egyik homíliája azonban a téma fontossága miatt és a másolók buzgalmának köszönhetően több változatban, más-más szerzőnek tulajdonítva hagyományozódott évszázadokon keresztül. A beszédből megtudjuk, hogy némelyek szerint nem szabad fennhangon énekelve zsoltározni, hanem csak csendben a szívünk mélyén. Minden bizonnyal ún. gnosztikus irányzatról van szó, amelynek képviselői nem csupán az éneklést vetették el, hanem, mint Niceta mondja, a prófétai írásokat is, „és a prófétákat támadva az Alkotó Istent akarják lerombolni, tiszteletnek álcázott hallgatással igyekeznek kiüresíteni a prófétai kijelentéseket és Dávid leginkább mennyei énekeit”. A gnosztikusok érvei hatással lehettek Niceta gyülekezetére is, ha fontosnak tartotta, hogy egy egész homíliát szenteljen a zsoltáréneklés gyakorlatának védelmére, mintegy teológiai megalapozást adva ennek a 4. század végén még újdonságnak számító gyakorlatnak. Ebből a szentbeszédből származik a következő idézet.

„Van-e bármi is Dávid zsoltáraiban, ami ne szolgálna az emberi nem hasznára, épülésére, vigasztalására életállapottól, nemtől, kortól függetlenül? Megtalálja ebben a kisded a tápláló tejet, a gyermek azt, ami dicséretre méltó, az ifjú a helyes utat, a felnőtt a követendő irányt, és az idős ember azt, hogy miért imádkozzék. A nő szemérmességet tanul, az árvák apára lelnek, az özvegyek gyámra, a szegények pártfogóra, a jövevények oltalmazóra találnak. A királyok és bírák megtudják, mire ügyeljenek. A zsoltár megvigasztalja a szomorkodót, mértéket szab az örvendezőnek, lecsillapítja a haragvót, enyhet ad a szegénynek, a gazdagot önvizsgálatra ösztönzi. Megfelelő orvossággal lát el minden hozzá fordulót, és a bűnöst sem veti meg, hanem ellátja a megbánás könnyeinek üdvös gyógyszerével. Gondja van a Szentléleknek, nagyon is gondja van arra, miként fogadják be apránként és szinte élvezettel az isteni igéket a mégoly kemény és makacs szívek is. Mivel az emberi természet olyan, hogy a kellemetlen dolgokat, még ha azok üdvösek is, kerüli és elveti, és csak azt hajlandó elfogadni, amit vonzónak hisz, Urunk olyan italt készít választottja, Dávid által, amelynek az éneklés kölcsönöz édes ízt, miközben ereje hatásosan gyógyítja a sebeket. Mert az énekelt zsoltárt jólesik hallgatni, és miközben élvezzük, áthatja a lelket; ha pedig gyakorta énekeljük, könnyen megjegyezzük, és amit a törvény szigora képtelen kicsikarni az emberi elmétől, azt eléri a kellemes ének segítségével.  Ugyanis mindazt, amit a törvény, amit a próféták, amit maguk az evangéliumok előírnak, édesen fűszerezett gyógyital tartalmazza ezekben az énekekben.”