Csont az én csontomból: A házasság misztériuma
A Kairosz Kiadó gondozásában megjelent a “Csont az én csontomból”: a házasság misztériuma c. könyvem. A könyv a házasságról szól. Az első részben a férje helyett a halált vállaló Alkéstis történetének … olvasásának folytatása
Phoenix
„Figyeljünk fel arra a csodálatos jelre, amely a keleti vidékeken, Arábia táján történik. Van ott egy bizonyos madár, amelyet Phoenixnek neveznek. Egyetlen példány és ötszáz esztendeig él. Amikor a halál … olvasásának folytatása
Az Ige testté, az Egyház Krisztus tagjává lett
A korai keresztény szerzők szerint Ádám prófétai erőt is kapott teremtésekor, Isten ereje és lehelete által mondott próféciákat feleségéről, akit az élők anyjának nevezett (vö. Ter 3,20). Megjövendölte, hogy „a … olvasásának folytatása
Dániel az oroszlánveremben
Az Istenéhez hűséges, ártatlanul oroszlánverembe vetett, és onnan sértetlenül megszabaduló Dánielről a róla elnevezett prófétai könyv 6. és 14. fejezetében olvashatunk. Az utóbbi fejezet szerint – amelynek kanonikus tekintélyét sokan … olvasásának folytatása
Állandóság a változásban: a római Sancta Maria Antiqua
Több mint harminc év után, március 16-án 17 órakor újból megnyitották Rómában a Sancta Maria Antiqua templomot a látogatók előtt. A zártkörűnek mondott megnyitón jelentős tömeg gyűlt össze, ami nem … olvasásának folytatása
Aprószentek a pécsi székesegyházban
A pécsi székesegyház 1882-ben megkezdett újjáépítésekor fölmerült a kérdés: mi legyen az altemplomi lejáratokat borító eredeti, de hiányos és megcsonkított domborművek sorsa. A kor két jeles művészettörténésze, Henszlmann Imre és … olvasásának folytatása
Adele és Neil Young
Vajon mi a közös ezekben a dalokban? Végül is mindegy. Érdekesebbek a különbségek. Az egyik sok szóval semmit fontosat nem mond, a másik kevéssel sokat. Az egyik lapos közhelyekkel van … olvasásának folytatása
Ősrobbanás
Ezzel az ősrobbanással több gond van, amint arra éppen kilencedik életévébe lépett fiam jótékonyan felhívta a figyelmemet. Az ősrobbanással az a baj, mondja a fiam, hogy csak az tud felrobbanni, … olvasásának folytatása
Éneklés és bírvágy
A zeneterápia egyik mestere, Szent Ambrus – maga is himnusz szerző és énekes – a 118. zsoltárt magyarázva egy helyütt azt mondja az éneklésről, hogy az felszabadulttá és összeszedetté tesz, … olvasásának folytatása
Legutóbbi hozzászólások