Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

Az iskolai hitoktatás: önellentmondás

Nagyon egyszerű oka van annak, hogy miért nincs helye az iskolákban a hittanoktatásnak. Az iskolai oktatás és az egyházi hitoktatás céljai és módszerei teljesen eltérőek. A “hittan” félrevezető elnevezés. A hittan valójában katekézis. A katekézis szóbeli tanítást jelent, amelynek célja az, hogy az önként jelentkező katekument felkészítse és bevezesse az egyház központi misztériumaiba.

***

1945 után sokan elhagyták a kormányzó kisgazdapártot és a továbbiakban a Barankovics István vezette demokrata néppárt tagjaiként vettek részt a közéletben. Közülük néhányan az 1947-es választásokon néppárti színekben mandátumhoz jutottak, mint például Farkas György és Bátor Imre, anyai nagyapám. Utóbbi visszaemlékezésében így ír erről a váltásról. “Amikor Balogh István államtitkár a malmok államosításának elkerülése érdekében felajánlotta a fakultatív hitoktatást, az ország nagy része, a mélyen hívők – nem csak a katolikusok – szépen ottfelejtették a kisgazdapártot. Így tettem én is. Ha ilyen alku tárgya lesz az erkölcsi kérdés az anyagiakért, akkor én nem leszek tagja ennek a pártnak. Ő, Balogh páter provokálta ki ezt az egész országgal szemben.

1945-ben a hitoktatás fakultatívvá tétele a moszkovita kommunistáknak tett engedmény volt. Tudjuk, csakhamar teljesen megszűnt, hiszen a néhány év alatt kiépülő új politikai rendszer nem tűrte az iskolákban a hitoktatást. A “létező” szocializmus idején a hitoktatás helyszínei a plébániák/parókiák, sekrestyék vagy magánlakások voltak. Nem csoda, ha ma sokan úgy vélik, a rendszerváltásnak nevezett folyamat szükséges lépése a hitoktatás visszavezetése az iskolákba. Legalább fakultatív módon: etika vagy hittan.

Keresztelőmedence (4-5. század), Sbeïtla, Észak-Afrika

Keresztelőmedence (4-5. század), Sbeïtla, Észak-Afrika

De vajon üdvös törekvés-e a hitoktatás visszaállamosítása? Nagyon egyszerű oka van annak, hogy miért nincs helye az iskolákban a hittanoktatásnak. Az iskolai oktatás és az egyházi hitoktatás céljai és módszerei teljesen eltérőek. A “hittan” félrevezető elnevezés. A hittan valójában katekézis. A katekézis szóbeli tanítást jelent, amelynek célja az, hogy az önként jelentkező katekument bevezesse az egyház központi misztériumaiba, felkészítse a részesedésre a keresztségben és az eucharisztiában. Ezzel szemben az iskolai nevelés-oktatás célja – még ha nem látszik is mindig világosan – az inkulturáció. A polgárok közössége a felnövekvő nemzedék tagjait beavatja abba a kultúrába, tudásba, amelyet a sajátjának tart. E kultúra elsajátítása, fenntartása, építése érdekében kibontakoztatja, fejleszti a fiatalok képességeit, úgyhogy ezért iskolákat működtet. Az egyházi beavatás ettől lényegében tér el. A felkészülés és előrehaladás célja nem a társadalomba, hanem Krisztus titokzatos testébe, az Egyházba való beépülés. És ez megvalósul a keresztségben.

Mivel még mindig magas a gyermekkeresztség aránya, amelyet nem előz meg katekézis, a hitoktatás kérdése elsősorban úgy merül fel, hogy mi ma az ifjúsági és felnőtt katekézis célja, módja és helye. Először is, akár már megkereszteltről, akár kereszteletlenről van szó, mindkét esetben nélkülözhetetlen a szabad választás mozzanata. Nem az a szabad választás, hogy “etikát” vagy “hittant” akarsz-e tanulni. Az a szabad választás, hogy te szabadon úgy döntöttél, Krisztus titokzatos testének tagjaként akarsz élni, és részt veszel az egyház szentségi, közösségi életében. Ha ez a döntésed megszületett, akkor nem az iskolába kell menned, hogy matematika és testnevelés óra között megtanuld a tízparancsolatot és a liturgikus tárgyak nevét latinul, hanem fel kell keresned az egyházi közösséget, annak vezetőjét, és jelentkezz katekumennek, jelöltnek. A katekézis módszere kettős,

Eucharisztia a Riha paténán (ezüst, aranyozással) 568-578 között

Eucharisztia a Riha paténán (ezüst, aranyozással) 568-578 között

attól függően, hogy már megkereszteltek jelentkeznek-e rá, vagy kereszteletlenek. Ha az utóbbiak, akkor világos a helyzet. Ők ugyanis keresztségre jelentkeznek. Ha az előbbiek, akkor a cél az, hogy visszavezessük őket oda, amibe egyszer már beavatást nyertek, de amiről valójában semmilyen emlékük, tudásuk, tapasztalatuk nincsen, és ennek megfelelő módon kell eljárni. Őket tehát fel kell készíteni a bérmálkozásra (konfirmációra) és az eucharisztikus kommunióra (Úrvacsorára). Ez minden katekézis végső célja.

A katekézis helye nem lehet az iskola, különösen nem az állami iskola, amelynek nincsen kapcsolata liturgikus térrel. A katekézis nem pusztán ismeretátadás, hanem rítus, szertartás, liturgikus folyamat, ezért a helye a liturgikus tér. Ahogyan előrehalad a katekumen a keresztségre való felkészülésben, úgy kell előrehaladnia a liturgikus térben. A templomon kívülről, de a templom közvetlen környezetéből indul a keresztelőmedence felé, majd onnan tovább az oltárhoz. A katekézis továbbá belesimul az egyházi évbe, amelyet nem témazárók és munkaszüneti napok, hanem ünnepek tagolnak, amely ciklikus és nem lineáris, mint az iskolai tanulás ideje. Ez olyannyira természetes, ősi hagyomány, hogy ezt tükrözik a liturgikus szövegek is. Szégyen, hogy az egyházak erről elfeledkeznek.

Az iskolai hitoktatás egyházi szempontból nézve nem egyszerűen fölösleges, hanem káros is. Azért káros, mert elfedi és elfeledteti a katekézis eredeti célját és természetét, holott ez az egyház eredendő hivatása. A hittan vagy etika bevezetése mellett kardoskodók alapérve az, hogy valamiféle erkölcsi tartásra kell nevelni a fiatalokat. A tananyag azonban nem nevel erkölcsi tartásra, sem akkor, ha a Pitagorasz-tétel levezetését tartalmazza, sem akkor, ha a Hegyi-beszédet. Erkölcsi tartásra a tanár személyes példája nevel. Azé a tanáré, aki hazánkban manapság a legkisebb erkölcsi és anyagi megbecsülésnek örvend.

Végezetül egy javaslat, hogy mit is tanítsanak a hittantanárok hittan helyett – akár most is, hittan címén. Vallásismeretet. A nagy világvallásokat, azok szent szövegeit, alaptanításaikat, történetüket. A vallások ismerete egyrészt az ember, a homo religiosus megismeréséhez visz közelebb, másrészt segít megérteni korunk jelentős eseményeinek, konfliktusainak hátterét, és az sem árt, ha tudjuk, miféle gondolatok, hitek, meggyőződések vezérlik embertársainkat, amikor a legnagyszerűbb vagy éppenséggel a leggyalázatosabb tetteket képesek véghezvinni.

Reklámok

59 comments on “Az iskolai hitoktatás: önellentmondás

  1. Anettka van de Mért
    szeptember 24, 2013

    Hát végre valaki leírta, hogy egyházi szempontból miért rossz ez az egész. Nagy örömmel olvastam, köszönöm.

  2. Tóth Zoltán
    szeptember 24, 2013

    Van más probléma is. Nincs finanszírozása (maradok a hagyományosan pongyola szóhasználatnál, és egyben jelzem, hogy a reformátusoknál vallástanárokat képeznek, és azok is dolgoznak) az iskolai hitoktatásnak. Faluhelyen, kisvárosban ez az idén még nem olyan nagy gond, talán belefér a plébános/parókus idejébe, de egy iskolavárosban, ahol egy papra 5-6 nagy iskola, és annyiszor 3-4 első és kb. ugyanannyi 5. osztály jut, ki fog órát tartani, nevezzék azt bárhogy is? Egyházunk nagyvonalúan, a szinte semmiből biztosítana keretet a 12 főnél nagyobb csoportoknak, de olyan alig van.
    Egy átlagos osztálylétszám olyan 28-30 körül van, számoljunk 30-cal. Nagyságrendileg (előre lehetett sejteni) a gyerekek felét íratták be hittanra, számoljunk 15 fővel. A vallásosok kb. 40 %-a katolikus (római és görög együtt, és ez esetben nem tanrendszer, hanem rítus szerinti hitoktatást kellene biztosítani, de ettől el is tekinthetünk.) Az, akárhogy is számoljuk, a legtöbb osztályban és országos átlagban is 6 fő osztályonként. A civil hitoktatók, hittantanárok az óradíjból élnek, se misepénzt, se stóladíjat nem kapnak, milyen alapon lehet elvárni tőlük, hogy ingyen dolgozzanak?
    Ezt nem gondolhatták volna végig a minisztérium dolgozói, élükön a nagytiszteletű Balog lelkész úrral? Vagy Semjén miniszterelnök-helyettes úr nem tartotta fontosnak ezt az aspektust? Még ha a református és római katolikus egyházmegyék ki is gazdálkodják valahogy, és alázatos cigánykodással elérik a nagy többségében nem kereszt(y)én(y)ként szocializálódott igazgatóknál, tantestületeknél, hogy évfolyamonként egyszerre legyen a hit és/vagy erkölcstan óra, akkor is mi lesz a nagy múltú, aktív pasztorációt kifejtő kisebbekkel, az evangélikusokkal és a görögkatolikusokkal, hogy az ortodoxokról és a kisebb protestáns bevett felekezetről ne is beszéljünk?

  3. Pálma
    szeptember 24, 2013

    Vallásismeret tanítása hitoktatás helyett – nagyon tetszik a javaslat, és az indoklás is megfellebezhetetlen. Segítene az új generációknak megérteni korunk (és múltunk) számos eseményét, kultúránk gyökereit, s nem csupán csak a “kereszt(y)én(y)” világét, de sok milliárd más hitű embernek a gondolkozását, életformáját is. És ez a fajta eligazodás segíthetné hozzá valójában a felnövekvő generációt a valódi gondolkozáshoz, a szabadon választott misztériumokhoz való vonzódáshoz, csatlakozáshoz. Gratulálok a bátor íráshoz!

  4. Zoltán Tóth
    szeptember 24, 2013

    Valamikor 1986 körül én már olyasmit tanultam. Debrecenben az Agráregyetem marxista tanszékén akkor már évek óta ment a “Vallás és szocializmus” fakultatív “speckoll”, Poór József professzor* vezetésével. Kötelező volt a 9. félévben valami “marxista” tárgyat választani, és ennek a keretszáma telt be mindig legelőször. Akkor nappali tagozaton állami felsőoktatásban csak ott tanítottak vallásismeretet, levelezőn meg az ELTE valamilyen kiegészítő népművelő képzésén.
    ___________________

    *Kivételes személyiség volt, ő először a marxista filozófia szakot végezte el, és utána a református teológiát (lelkészképesítő vizsgát tett és palástot is kapott), szemben a kiugrott papokból, lelkészekből, rabbikból lett kollégáival. Egyik alapítója volt az ún. keresztyén-marxista dialógusnak (a békepapi mozgalom protestáns változatának), Kocsis Elemérrel, a Református Kollégium igazgatójával, későbbi püspökkel és Szigeti Jenő adventista professzorral, aki akkoriban a szabadegyházak teológiai főiskolájának volt a dékánja.

  5. vica57
    szeptember 25, 2013

    Én eredetileg katolikusnak nevelt ateista vagyok, és igen csípi a szemem ez a most bevezetett gyakorlat.

    Szerintem erkölcsöt nem könyvből tanul a gyerek, hanem példamutatásból, elsősorban a szüleitől, a környezetétől (amibe a tanárai is beletartoznak). A hittan iskolai erőltetése meg különösen nem tetszik, mert én azt szeretném, ha gondolkozni, mérlegelni tanulnának meg a gyerekek az iskolában. Visszaemlékezve a saját hittan óráimra, azokra ez egyáltalán nem volt jellemző. Pontosan az volt, amit itt fent olvastam: a tízparancsolat, meg egyéb fogalmak neve és definíciója, felsorolása. Néhány bibliai részlet is talán, erre azért már nem emlékszem, amit a 9-10 éves gyerekeknek szoktak esetleg említeni.

    De a vallásismeret oktatását nagyon jó gondolatnak találom. Ennek magam is örültem volna annak idején 🙂
    Igaz, ennek hiányában később elég sok mindenfélét összeolvastam a témáról.

    • d
      szeptember 26, 2013

      Kedves VICA57!
      Kis ellentmondást érzek soraidban. “katolikusnak nevelt”-nek mondod magad, és a szülői példamutatás elsődlegességét hangoztatod a példamutatásban, mégis ateista lettél?
      Persze járhatsz még be még szentágostoni utat is.
      A könyvekről csak annyit: olvasd el a blogíró Kézikönyv Krisztus katonájának című írását (Erasmus-fordítás) és eldöntheted lehet-e könyvekből erkölcsi tanítást meríteni.
      Másrészt számos eset ismert arra, hogy valaki a szülői példamutatás ellenére mélyen hívő szentéletű keresztény lett (szent Márton, szent Ferenc …), és fordítva is.
      Azért még van lehetőséged arra, hogy megszabadulj a hittanórai emlékeid nyomasztó szorításából és vissza térj az Egyházba
      üdv

      • vica57
        szeptember 26, 2013

        Nem pont vallási értelemben gondoltam a példamutatást. Általános erkölcsöt viszont az átlagnál szigorúbbat hoztam otthonról.
        Olyanokat, hogy nem élünk a helyzeti előnyünkkel, sőt elkerüljük az ilyesminek még a látszatát is.
        Nem ártunk másoknak, ahol tudunk/módunkban áll, segítünk.
        Nem hajtunk fejet ordas eszméknek.
        Vállaljuk a felelősséget a szavainkért, tetteinkért.

        A katolikusnak nevelés kudarca valahol a hittannal kezdődött pont. Mert végtelenül untam bemagolni a különböző emészthetetlen definíciókat, listákat. Untam szombat délutánonként a kemény templomi padokon ücsörögni órákat (legalábbis én úgy éreztem). Nekem mesével, érdekes történetekkel, játékkal le lehetett kötni a figyelmemet, de a monotónia még most, erősen középkorúként is problémákat okoz, nem tudok sokáig egyféle dologgal foglalkozni, hacsak nem igényel valamiféle kreativitást, probléma megoldást.
        Nem fogadtam el, hogy épeszű atya feláldozza az egyszülött fiát, és annak még értelme is lenne.
        Nem fogadtam el, hogy pont a tudás fájának gyümölcse lett volna tilalmas, én mindenek felett is roppant kíváncsi voltam mindig, mindent TUDNI akartam.

        Szóval egy csomó dolog, ami nagyon zavart, és amikre annak idején a tisztelendő úrtól max. az abszolút sematikus válaszokat kaphattam. Aztán már nem kérdeztem semmit, “túlélésre” törekedtem, aztán sürgősen elfelejtettem az első áldozás, majd a bérmálás után az egészet. Roppantul lidércnyomásos volt a gyónásra felkészülés is, mert sosem tudtam, mégis, mit mondjak? Jó kislány voltam, és egyszerűen nem bírtam felfogni, miként is bűnözhetnék, hiszen a 10 parancsolatból egyet sem szegtem meg, A legtöbbet voltaképpen nem is értettem, mi az. Mit jelent, hogy ne kívánjam felebarátom jószágát, feleségét (mit kezdtem volna a szomszéd tyúkjaival?? a feleségével meg pláne?), stb.

        Aztán persze ott voltak az inkvizícióról, boszorkányperekről, vallásháborúkról szóló könyvek, amelyek igencsak megfeküdték a gyomromat már nagyobb koromban.

  6. Kiralyfalvi Gyorgy
    szeptember 25, 2013

    A cikk iroja racionalis ervek menten vizsgalodik es jut kovetkeztetesekre. Ennek igy, sajnos, sok ertelme nincs a konkret kerdesben. Az iskolai vallasoktatas jelen formajaban ugyanis politikai kerdes. Van itt egy politikai kurzus, ez a kurzus minden ponton tamad, atnevezi az utcakat, atepiti a tereket, hosszutavra probalja pozicionalni es legitimalni magat. Csinal uj alaptorvenyt, bevezeti az iskolai hittant. Miert? Mert ugy gondolja ez jo neki. Nem racionalis erveket vizsgal, nem merlegel, nem jarja korul a kerdeseket, nem probal konszenzust keresni. Egyszeruen hatalmi szoval dont. A jo ember vallasos. A k. magyar meg nem vallasos. Hat beleverjuk. Majd az iskolaban tanitjuk, megmondjuk ki a jo magyar. Persze ez igy nem mukodik, de a rendszer buta es ma mar sajnos sok esetben onjaro is.

    Sokszor felveszi az ember a kesztyut es elkezdt racionalis erveket hozni, vitatkozni. Ezzel is legitimalva a masik felet. Sajnos sok ertelmet ennek nem latom. Az eredeti dontes a hittanoktatas bevezeteserol nem ebben a kontextusban szuletett.

  7. katocsaba
    szeptember 25, 2013

    Katekétaként (nem hitoktatóként) erősen érintve éreztem magam a bejegyzést olvasva. Amit a beavatás fontosságáról írtál megmelengette a szívemet. Ezt a célt kell szem előtt tartani a katekézis minden területén. Ebből azonban számomra nem következnek az általad levont következtetések.

    “A katekézis helye nem lehet az iskola, különösen nem az állami iskola, amelynek nincsen kapcsolata liturgikus térrel.” Ahogy te is írtad a beavatásra úgy tekint az Egyház, mint útra. Van, hogy ez az út a templomtól messze indul és sok lépést meg kell tenni, mire eljut a liturgikus térig. Hála Istennek az Egyház minden korban kereste annak a lehetőségét, hogy elmenjen oda, ahol az emberek élnek és elvezesse őket a liturgikus térbe a Krisztussal való közösségbe. Erre Krisztus példája sürget minket. Ilyen élettér az iskola. Most az itt való jelenlétre nyílt tágabb lehetőség. Az iskola más célokat képviselő környezetével nem kell azonosulni, hogy ott Krisztus örömhírét megjelenítsük. Attól, hogy mindnyájan egy szekularizált világban élünk, még nem kell, hogy megfeledkezzünk a liturgikus évről. Az inkultúrációnak van egy olyan iránya is, amikor Krisztus járja át a kultúrát. Ez is fontos célja az iskolákban való jelenlétnek.

    “Az iskolai hitoktatás egyházi szempontból nézve nem egyszerűen fölösleges, hanem káros is.” Ha elveszíti a beavató jellegét és ezáltal a célját, akkor valóban komoly problémák jelentkezhetnek. Ennek a veszélye fennáll, de nem állítható, hogy az iskola eleve kizárja a katekézis eredeti céljának megvalósulását. Sokkal jelentősebb veszély, ha a céltévesztés kockázata miatt lemondunk az evangelizációról és bezárkózunk a templom biztonságába.

    Az igazi céltévesztés az lenne, ha a “hittanárok” vallásismeretet tanítanának. Ez nem az Egyház feladata és ahol (nyugatabbra) ezt megtette, ott valóban válságba került. A vallásoktatás jelentené azt, hogy a katekézis feladta eredeti küldetését és azonosult az iskola céljával. Szép feladat, de ez nem a miénk, katekétáké.

    Utolsó gondolatként szeretném megemlíteni a politikai vetületét is a kérdésnek. Határozottan külön kell választani, hogy a politikai döntéshozóknak mi a céljuk és az egyházaknak mi a céljuk. A rendelet, amely a hit- és erkölcstan bevezetéséről szól, szabadságot hagy az egyházaknak, hogy a saját céljukat valósíthassák meg. Ebben kell egymást segítenünk! A helyzet nem reménytelen mert, sok hiteles katekéta van jelen az iskolákban és keresi annak a lehetőségét, hogy miként tudná a beavatás következő lépéséhez elsegíteni azokat, akiknek szülei bizalmat szavaztak a felekezetének, vagy éppen gyakorló hívőként küldetésüknek érzik, hogy egyházukat támogassák ezen a kihívásokkal teli evangelizációs területen.

    • H.Gy.
      szeptember 25, 2013

      Kedves Csaba, nagyon köszönöm a hozzászólásod! Reméltem, hogy elhangoznak pro érvek is az iskolai hittan mellett. Az első felvetésed lényege a missziós szempont. Eszerint az egyházak örüljenek most annak a lehetőségnek, hogy megnyíltak számukra az iskolák mint missziós helyek. Erre azt válaszolom, hogy ha a missziós célt nem helynek, hanem személynek tekintjük, akkor azt kell mondanunk, hogy az iskolás korú fiatalok elérése számos más úton-módon lehetséges, mint az iskolai hittanóra. Megkockáztatom, hogy más formákban sokkal eredményesebb annál. (Jaj de sok személyes példát tudnék erre mondani, de most elvekről beszélünk.) Elvi szinten nézve: a liberális demokráciában jogos ellenérzéseket szül az, ha az egyház politikai támogatással bemegy az állami iskolákba, hogy ott hivatalosan missziózzon, és akinek ez nem tetszik, az tanuljon etikát. Ez éppenséggel az egyház missziójának gyengeségét mutatja. Nem képes elérni a fiatalokat másként, csak a kötelezően választható hittanórán? És akkor itt hadd kérdezzem meg, hogy miért is nem találkoztam 10 éve egyetemi lelkésszel az ország egyik legnagyobb egyetemén, ahova naponta járok dolgozni?

      A második felvetésed szerint nem állítható, hogy az iskolai hitoktatás kizárja a katekézis eredeti célját. Igaz, nem teljesen feledkezik meg arról, hiszen fontosak az elsőádozási és bérmálkozási statisztikák. A katekézis mint liturgikus beavatás célja, eszközei, tere és ideje, mint írtam, szorosan összefüggenek egymással. Ha cél megmarad, a tér, idő és az eszköz viszont megváltozik, akkor a katekézis nem képes eleget tenni a céljának.

      A harmadik felvetésed szerint a hittantanárok ne tanítsanak vallásismeretet. Egyetértek, szerintem sem. Pontosabban kellett volna fogalmaznom. Vallásismeretet erre kiképzett tanárok tanítsanak, akik lehetnek akár hittantanárok is. Természetesen nem egyházi feladatnak tartom a vallásismeret tárgy oktatására való felkészítést, bár az egyházi felsőoktatási intézmények is indítanak, indíthatnak ilyen képzéseket. A Károli Gáspár Református Egyetemen létezik vallástudomány szakos képzés. A nyugat-európai keresztény egyházak válságának szerintem sem nem oka, sem nem tünete a vallásismeret képzés. Ez egy olyan tantárgy, amelyre ma óriási szükség van.

      Ami a politikai vetületet és az egyházaknak szabadságot adó rendeletet illeti, ha ez lenne a helyzet, akkor nem tudom, miért jelezte Erdő Péter, hogy az egyházak nem kérték ezt a rendszert, és nem biztosak abban, hogy az előnyösebb lesz-e az eddiginél. http://www.origo.hu/itthon/20130905-erdo-peter-a-kormanyt-biralja-a-hittanoktatas-miatt.html

  8. katocsaba
    szeptember 25, 2013

    Kedves Gyuri! Valóban sok útja van az evangelizációnak. Lehetnek jobb lehetőségek is mint az iskola, de ez nem jelentheti azt, hogy erről le kell mondani (természetesen azt sem, hogy az iskolai jelenlét miatt mondjunk le a még jobb utak kereséséről).
    Az én olvasatomban ez a lehetőség nem arról szól, hogy politikai támogatással missziózunk az iskolákban, és akinek ez nem tetszik az tanuljon erkölcstant. Éppen ellenkezőleg az erkölcstan lett bevezetve, mint kötelező tantárgy. A hit- és erkölcstan választhatósága éppen a demokrácia megnyilvánulása akar lenni. A rendelet születésénél ez volt a sorrend. A sok kérdés is ezt húzza alá, amit az egyházi vezetők folymatosan megfogalmaznak.

    Amikor a katekézisről írsz, azt leszűkíted az evangelizáció teljes folyamatának egy szakaszára. A beavatás útja hosszabb, mint amire fókuszálsz. A beavatás legfőbb pontja, amit te is kiemelsz, a kommunió Krisztussal. Ezért a szentségi katekézist sok helyen a plébánián tartják, hogy a környezet is segítsen megerősíteni minden résztvevőben a katekézis célját. A Katolikus Egyház kateketikai dokumentumai úgy tekintenek a plébániára, mint a katekézis “legfontosabb” helyére. Nem az egyetlen hely ahol katekézis folyhat, de a legfontosabb. Központi szerepét meg kell, hogy őrizze azok miatt is, amiket írtál.

    Bizonyára sok rossz példával találkoztál, ezért írsz arról, hogy az egyházak megfeledkeztek az egyházi évről, vagy arról, hogy fontosak a szentségi statisztikák. Ilyen hozzáállással magam is találkoztam, de olyannal is, ahol a katekéta felkészült volt, ismerte az Egyház szándékát és bármilyen nehéz körulmények között végezte a szolgálatát, nem tévesztette el a katekézis célját. Az ő példájuk kiemelése inkább segíthet ebben az új helyezteben a célon tartani a tekintetünket.

    Valóban fontos a tér és idő, azonban attól, hogy az iskolában is (és ez az “is” nagyon fontos) van hittan még nem kell megszakítanunk a kapcsolatot a szent térrel és idővel. Ilyen szempontból akkor a szocializmus alatt magánlakáson tartott katekézisek résztvevői sem mevezhetők beavatottaknak?

    Az az új helyzet, ami most megnyílt sok kihívást tartalmaz (nevezhetném problémának, de tudatosan nem teszem). Az iskolai környezet valóban nehezítheti a célunk megtartását, hogy végig vezessük a ránkbízottakat a beavatás útján (pl. azt hisszük, ha valaki beiratkozik minden évben, akkor már el is köteleződött Krisztus mellett, és amikor kijárja az iskolát, akkor csalódunk, mert többé nem látjuk a házunk táján). De ez a nehézség eddig is meg volt az iskolai fakultatív hittanokon. Sőt még a plébániai katekéziseken is meg van a veszélye, hogy célttévesszünk. Sok tisztázó eszmecserére van szükségünk ahhoz, hogy az Egyház szándéka vilagosan éljen bennünk a katekézissel kapcsolatban és kellő felkészültseggel tudjunk szembenézni a kihívásokkal.

    Köszönöm, hogy felvetetted ezt a fontos témát. Kiemelkedik belőle, hogy a cél mennyire fontos. A miértre kell elsődlegesen választ találnunk, nem a mikéntre. Kívánom, hogy bejegyzésed segítse az érintetteket, hogy tudatosabban és felkészültebben tudják a célon tartva végezni szolgálatukat.

    • H.Gy.
      szeptember 25, 2013

      Kedves Csaba, nagyon köszönöm! És nagyra értékelem a jó szándékú gesztust, amellyel védelmedbe vetted az iskolai hitoktatást.
      Úgy érzem azonban, hogy most a tapasztalt katekéta beszél, a katekumenátus mellett elkötelezett diakónus, és mintha kissé összemosódnának a lényeges határok hittanóra és katekumenátus között.

      A kettőt alapvetően megkülönböztetem, a katekumenátust mérvadó zsinati kezdeményezésnek tartom, viszont a hittanóra szerintem nem megfelelő kateketikai forma, elmondtam, hogy miért, nem ismétlem.

      Fontos tisztázni: igaz, hogy vannak jó és rossz tapasztalataim mind a hittantanárok képzését, mind felkészültségét, mind gyakorlatát illetően, de ez a cikk nem erről szól. Nem is arról, hogy mennyit dolgoznak, kínlódnak nevetséges bérekért, és hogy mennyire nehéz a helyzetük az iskolák tanári karában, a végtelenül szegény falvakban, iskolákban, hátrányos helyzetű közösségekben. Tisztelem őket ezért. A görögkatolikusoknál voltam nemrég, a végvidéken emberfeletti munkát végeznek, gyakorlatilag szociális munkások, nem katekéták.

      Ezen a kötelező, nem kötelező dolgon elgondolkoztam. Tehát ez lenne a helyzet?

      1. Kötelező az erkölcstan, és aki nem akar erkölcstant tanulni, az kiválthatja hittannal.
      2. Nem kötelező a hittan, de aki nem tanul hittant, annak erkölcstant kell tanulnia.

  9. katocsaba
    szeptember 25, 2013

    Kedves Gyuri! Köszönöm, hogy szóba hoztad az összemosódás látszatát. Ez talán azért lehet, mert az evangelizációs folyamat felöl közelítettem meg a kérdést, nem a formák felöl. Az evangelizáció folyamata össze kell, hogy kösse a hitre nevelés minden formaját. Az összekötő a mindkettőnk álltal nagyra értékelt katekumenátus. A Katekézis Általános Direktóriuma úgy tekint a katekumenátusra, mint a hitrenevelés minden formájának inspirálójára. A katekumenális szemléletnek (megtérésre irányulás, fokozatos, tudatos, beavató, az ünneplő közzösségbe bevezető, a liturgikus év ritmusában élő, stb.) kell átjárnia az összes formát. Ez garantálja, hogy ne akadjon meg, vagy tévesszen célt az evangelizáció, bármilyen formában is végezzük azt.

    Az én olvasatomban az 1. írja le a helyzetet.

    • H.Gy.
      szeptember 25, 2013

      Nem a vita kedvéért, de szerintem az 1. és a 2. lényegében azonos. A katekumenátus ügyében teljes közöttünk az egyetértés.

  10. BA
    szeptember 25, 2013

    Lehet-e, érdemes-e valahogy így tekinteni az iskolai hitoktatásra:
    (i) akik ezt választják, alaposabban megismerhetik az európai kultúránkat meghatározó keresztény alapokat, függetlenül attól, hogy a katekumenátus útjára lépnek-e;
    (ii) feltételezhetően egy jelentős részük érdeklődőbb a keresztény tanítás iránt, mint azok, akik az erkölcstan órákat választják;
    (iii) nagyobb számban lehetnek közöttük, akik meghívást kapnak a katekumenátusra, amelyet bejárni, megélni nem iskolai, hanem egyházközösségi-liturgikus keretek között fognak (lehet, hogy éppen annak a katekétának a kísérésével, aki az iskolában a hittanórát tartotta);
    (iv) akiket nem talál meg ilyen hívás, talán azok közül is többen fognak az átlagnál árnyaltabban, reálisabban tekintetni az egyházra és annak üzenetére, aminek következtében talán a későbbi életükben nagyobb eséllyel és nyitottabban hallják meg a hívást; vagy egyszerűen csak könnyebben tudnak valódi párbeszédbe lépni a hívőkkel.

    Azt hiszem mindez nagyban, sok esetben talán döntően a hitoktató/katekéta személyén múlik. Én ezen a ponton vagyok bizonytalan. Képes-e az egyház hiteles, a meghívásra nyitottakat személyes példájával a katekumenátusra meghívó katekétákat állítani az iskolákba? Annak a veszélye, ha erre nincsen kapacitás szerintem nagy, az iskolai hitoktatás bevezetése konktraproduktív (és -szelektív) is lehet: az egyházzal és hívőkkel szembeni sztereotípiákat vagy éppen a keresztény üzenettel szembeni teljes közömbösséget erősítheti. Félek, hogy a mai rendkívül átpolitizált közállapotok nem segítenek az ügynek.

    • H.Gy.
      szeptember 25, 2013

      Természetesen lehet így tekinteni rá, ha már elfogadtuk, hogy hát igen, most ez a helyzet, a “hittan vagy etika” kötelező választás az alaphelyzet minden iskolában, egyháziban, államiban, magánban egyaránt. Én az alaphelyzetet tartom elhibázottnak. Az i) és iv) a Vallásismeretnek köszönhetően is működhet, a ii) helyességéről egyáltalán nem vagyok meggyőződve, különösen, mivel most 1. és 5. osztályosokról van szó, akiket a szüleik iratnak be ilyen vagy olyan órákra a legkülönbözőbb szempontok alapján, melyek között, felteszem, a legmeghatározóbb a tanár személyisége. iii) ebben sem vagyok biztos, hiszen például az egyházi iskolák egykori diákjai között igen nagy arányú az aposztázia.

  11. Martinus
    szeptember 25, 2013

    Teljesen egyetértek az alapgondolattal. A kivitelezéssel viszont nem.

    Véleményem szerint csak nagyon nagy elmék tudnak egyszerre eklektikusan gondolkodni úgy, hogy közben az igazságot lelkiismeretük szerint keressék és meg is találják (ez volna valóban a tökéletesen ideális helyzet, de gyakorlatilag néhány kivételt leszámítva megvalósíthatatlan).

    A vallástörténet tanítása a lehető legkárosabb az összes lehetőség közül, és paradox: az Egyház őrzi egyedül a Kinyilatkoztatás mellett a régiek (megtisztított) tudományos (ismétlem, tudományos) filozófiai tanítását, aminek ismerete nélkül nem lehet más vallásokat a maguk valójában megérteni úgy, hogy egyszerre az áttérés/indifferencizmus kísértése ne zavarjon minket. Az ember szabad akarata nem korlátlan (sajnos ezt magamon keresztül tapasztaltam), és a mai ideológiai áramlatok az áteredő bűn defektusait képesek kórossá tenni, amit meg lehetne előzni/csökkenteni helyes oktatással. Főleg ha egy kamaszról van szó (szintén régi, saját tapasztalat).

    Rengeteg véletlenszerűen kiválasztott emberrel folytattam (nem kierőltetett, lényegtelen közhelyes dolgokról, hanem húsba vágó, az átlagembert igazán érdeklő kérdésekről) a katolikus Egyházról szóló dialógust, és azt a következtetést vezettem le, hogy a mai ember fuldokol a tudatlanság több mérföld mély óceánjábanban, nem tud független maradni a propagandától, a relativizmus diktatúrája hihetetlenül meggyengítette a lelkek objektív ítélőképességét.

    És nem csak a vallás átpolitizálása a gondok oka (ez csak hab a törtán): hanem a mélyen, valóban igazságkereső emberek kegyetlen aggályosságban szenvednek, míg el nem tudják fogadni a 300 év alatt (az esetek 90%-ban igazságtalanul, értelmetlenül, vagy ha igazságosan is, akkor mérhetetlenül aránytalanul) befeketített Egyháztól az Egyház igazi valójáig. Ehhez sokkal nagyobb kegyelmi erő szükséges, ami túlmutat az ember erején, mert sajnos a Sátán az Egyházat a lehető legjobban elbarikádozta az emberek elől.

    Az Egyház szervetlen/ésszerűtlen “reformmániája” sem javít az Egyház (jelenlegi igazságtalan) történelmi megítélésén (ez nem szerecsenmosdatást jelent, hanem egyszerű igazságkeresést, amelyeket folytatva azt vontam le magamnak, hogy annak hivatalos formájában nem igaz). Kaphat az újszerűség miatt rokonszenvet, rajongást a másik oldalról, de nem az örök, s nem is az Egyház, hanem a reform iránt. És sok esetben nem az örök Egyházát tükrözik le ezek, hanem egy megfeleléskényszert. Nem old meg konfliktusokat, csak elodázza.

    A másik nagyon káros az, hogy az emberekbe a kereszténységről egy utópisztikus kommunizmus-képet sulykoltak bele, a megváltásról, a természetfelettiről csak egy nagyon felületes képet adtak bele. Nekem a legideálisabbak Barsi Balázs atya konferenciabeszédei, ahol szintén az igazság van középpontban, és minden hitoktatásbéli félreértést szinte fantasztikusan kiigazít.

    Szerintem jelen helyzetünkben a (máig meglevő) fakultatív hitoktatás lenne ideális, de azt az Egyház lényegére fordítva, a liturgiába belekapcsolva, ahogyan a cikkben ez egyértelműen jelenik meg. Erre – szerintem – kevés hittanár van teljesen felkészülve (bár nem az ő hibájuk természetesen, hanem a kialakult helyzeté). Erre kell szerintem ráerősíteni.

    • H.Gy.
      szeptember 25, 2013

      Leginkább ezzel van gondom: “A vallástörténet tanítása a lehető legkárosabb az összes lehetőség közül, és paradox: az Egyház őrzi egyedül a Kinyilatkoztatás mellett a régiek (megtisztított) tudományos (ismétlem, tudományos) filozófiai tanítását, aminek ismerete nélkül nem lehet más vallásokat a maguk valójában megérteni úgy, hogy egyszerre az áttérés/indifferencizmus kísértése ne zavarjon minket.”
      Hasonlókat hallottam éveken keresztül a tudományos materializmusról is, amely minden tudományos és filozófiai, valamint tudományos filozófiai ismeret és gondolat differentia specificája kívánt lenni abból a meggyőződésből fakadóan, hogy az emberi gondolkodás felülmúlhatatlan csúcsteljesítménye. Nem mintha a kettő között én magam nem látnék különbségeket, csupán arra szeretnék utalni a párhuzammal, hogy ezek bizony hitbeli meggyőződések, amelyek nem formálhatnak jogot arra, hogy egy közösség minden szabad akarattal és józan belátással rendelkező tagja elfogadja őket mérvadónak. Egy sokszínű, sokféle meggyőződésű társadalom intézményei nem működhetnek ilyen normatív, kizárólagos elvek szerint. E meggyőződéssel ráadásul nincsen összhangban az a kijelentés, hogy az ideális megoldás most a fakultatív hittan. Ez olyan engedmény, amelynek következtében fakultatívvá tesszük a tudományos filozófiai igazságok egyetlen lehetséges elsajátítási módját, meghagyva a plebsnek a tantárgyak között a Filozófiát, mint “a lehető legkárosabbat az összes lehetőség közül”.

      • Martinus
        szeptember 25, 2013

        Egy kicsit megkavarodtam – elnézést kérek. Az, hogy az antik-keresztény filozófia felülbírál más vallási kinyilatkoztatásokat, amelyek nem kötelezőek mindenkit, nem működik egy pluralista társadalomban, és egyébként is ellentétes a szabadon választható hittannal. Teljesen világos. Ám ebből az következne, hogy vallástörténet helyett filozófiát ajánlok?

        Mondjuk, így most belegondolva, ha nem lenne a filozófia manapság ilyen végletekig svédasztalszerű, akkor szerintem hasznosabb volna az a vallástörténetnél, ami sokkal jobban megismertetné az emberrel bizonyos logikai összefüggéseket, ami az apologetikához nagyon jó. Hisz rengeteg szent (Iustinus, Ágoston) így jutott el a kinyilatkoztatásig. Persze a hitet sehogyan se helyettesítené, ezt elismerem.

        A vallástörténet pedig amolyan súlytalanná tenné az egészet, és szerintem kevesen tudnák azt a fiatalok számára hatékonyan oktatni, hisz mindenkinek maga felé hajlik a keze. Persze Isten végtelenül egyszerű, szintúgy a hit is, nem szükséges hozzá filozófiai tudás, és a hit teljesen különbözik a filozófiai tudástól is.

        • H.Gy.
          szeptember 25, 2013

          Elnézést, arra utaltam túlságosan tömören, hogy ha Martinus tétele szerint 1. az egyház őrzi “a tudományos filozófia” igazságának teljességét, és 2. ezért a Vallásismeret tantárgy elvetendő, hiszen az egyház tanításának útmutatása nélkül nem ismerhetjük fel a vallások közötti igazi különbséget, akkor 3. a középiskolai filozófia tantárgy is káros és elvetendő, hiszen az egyház tanításának útmutatása nélkül nem ismerhetjük fel a filozófiák közötti különbséget sem. Ezért ha következetesek akarunk lenni, akkor száműznünk kell a vallásismerettel együtt a filozófiát is a közoktatásból, és nem engedhetjük, hogy a vallásismeretet és filozófiát teljességében tanító hittan fakultatív legyen, hiszen ennek keretében történik meg az egyházi tanítás átadása.

      • Martinus
        szeptember 25, 2013

        Ismét bocsánat, rémes a gépelési helyesírásom:

        “Az, hogy az antik-keresztény filozófia felülbírál más vallási kinyilatkoztatásokat, amelyek nem kötelezőek [helyett: köteleznek] mindenkit..,”

      • Martinus
        szeptember 25, 2013

        Most már értem, köszönöm. A keresztény filozófia szerintem se az igazság teljességét birtokolja, hanem jobban birtokolja, mint a többi. 🙂 Az Egyház a Szentlelket bírva birtokolja az igazság teljességét.

        Egyébként szerintem az Egyház nem mindig logikai következetességgel gondolkodott, hanem általában aktuálpolitikailag: a már megtérített keresztény-katolikus országoktól ezt a presztízst az élet minden területén megkövetelte, így az oktatásban is, míg olyan országoknál, ahol csak kisebbség volt (pl. Japán, Kína), ott nem.

        Modern világunkban már mindenhol “kisebbségként” kezelik, érthetően a vallásszabadság miatt. Kérdés az, hogy 1 az Egyház megmaradjon ebben az új “prekonstantini” helyzetben, vagy 2 indítson egy inverz kulturkampfot. Régen az utóbbit preferálták, mostanság inkább az előzőt.

  12. IMB
    szeptember 25, 2013

    Én is gondolkoztam e kérdéseken. Most különösen élesen merült fel, miután egy órám tematikájából adódóan érdeklődtem a hallgatók vallási ismereteiről. A tipikus válasz ez volt: 10-12 évig jártam x felkezet hittanórájára (volt, hogy két felekezet is szerepelt), ezért a keleti vallások érdekelnek // a vallások egségének bizonyítása érdekel // a vallások szociológiai // pszichológiai levezethetősége érdekel. Az már korábban feltűnt, hogy hittanra járt hallgatók nem képesek az evangéliumokat és az Ószövetséget felismerni, megkülönböztetni. Személyes — sokkoló — benyomásaim nyilván nem egyenértékűek egy alapos kutatással, de azért jeleznek bizonyos tendenciákat. Megjegyzem, hasonló történt kb. a kétszintű érettségi bevezetése és a felvételi eltörlése óta jellemzően minden középiskolás ismerettel. Egyik fülön be — ha egyáltalán — a másikon ki. Úgy találom, a helyzet valóban súlyos.
    Ez alátámasztani látszik a szerző fenti érvelését.
    A vallásismeret tárgyon egyébként magam is gondolkodtam, mikor kiderült számomra, mennyire fogalmuk sincs egyes vallások tanításáról a hallgatóknak. Vallási műveltségük jellemzően a bulvármagazinok és a megmondóemberek zavaros világából ered. Ugyanakkor az elérhető hatékonyságon is elgondolkoztam, mikor egy hallgatóval háromszor olvastattam el Nüsszai Szt. Gergely érvelését a lélekvándorlás ellen, ám neki az jött át, hogy az egyházatya — és a kereszténység — lélekvándorlást tanít…
    Ugyanakkor értem a nyugati tapasztalatok miatti aggodalmakat (a svéd és az angol helyzetről a Vallástudományi Szemlében — online hozzáférhető — lehet olvasni). Attól tartok, ezek a kísérletek jobban szolgálják a “politikai korrektség” világnézetének sulykolását, mint a diákok tájékoztatását, kellő információval való ellátását, hogy ne üljenek fel minden zavaros csábításnak. Én affelé hajlanék, hogy legyen kötelező vallásismeret, amit azonban bármilyen valláshoz tartozó diák válthasson ki “hittannal”, akár az iskola falain kívül. Ehhez persze némi garancia kell, hogy a hittan anyagába a más vallásokról/felekezetekről való apapvető tárgyilagos ismeretek bekerülnek. Ennek ellenőrzése azonban éppúgy aggályos lehet, mint ellenőrizhetősége.

    • H.Gy.
      szeptember 25, 2013

      Én amellett érvelnék, hogy a vallásismeret közismereti tárgyként kerüljön be az iskolai tantervekbe, amit nem válthat ki etika vagy hittan. Aki hittanra szeretné járatni a gyermekét, az tegye azt olyan fakultatív módon, ahogyan eddig is tette, az illetékes egyházi vezetők pedig fontolják meg alaposan, hogy hasznos-e, összhangban van-e az egyház önértelmezésével a hittanórának nevezett jelenség, és nem lenne-e célravezetőbb a hitoktatást az eredeti értelemben vett katekézisnek tekinteni.

  13. nemkomplett
    szeptember 26, 2013

    A kötelező hitoktatást (persze nem kötelező mert kiváltható a kétes értékű erkölcstannal) tökéletes csődnek tartom. Egyrészről azért mert a gyerek nem szabadon választja ezt (talán nem is kellene ilyen korban evvel traktálni őket) hanem a kedves szülők választják neki a szükséges rosszak közül, a szerintük kevésbé rosszat. Nekem alapvetően furcsa dolog egy tanintézményben olyan dolgokat párhuzamosan oktatni amelyek ellentmondanak/ellentmondhatnak egymásnak. A gyerek persze értetlenül pislog, hogy a környezetismeret/biológia órán ezt mondja a tanítónéni, a hittanon meg azt hallotta. A vallásismeret/vallástörténet oktatását ellenben nagyon okos dolognak tartom, hiszen nagyban képes a felcseperedő emberkék világnézeti spektrumának szélesítésére, ami egyrészt megkönnyíti a döntését ha valamiféle vallás követését szükségesnek ítéli meg, valamint elősegíti a kritikus gondolkodás elsajátítását amennyiben objektív módon egymás mellett láthatja a világ hiedelmeit, amelyek mind a kizárólagos igazság birtokosának tüntetik fel magukat.

    • David Vincent
      szeptember 26, 2013

      ‘Nekem alapvetően furcsa dolog egy tanintézményben olyan dolgokat párhuzamosan oktatni amelyek ellentmondanak/ellentmondhatnak egymásnak.’

      Először azt hittem, hogy a különböző felekezetek eltérő tanításáról van szó. Ez talán még rendben is lenne. A biológia óra/hittan ‘ellentét’ viszont nem létezik.

      • nemkomplett
        szeptember 26, 2013

        Kérdem én okozhat e zavart egy gyermek fejében ha mondjuk a teremtés vs tudományos álláspont ütközik a különböző órákon, szerintem ellentétben állnak egymással, de ki ki döntse el, hogy melyiktől lőn világosság…

        • H.Gy.
          szeptember 26, 2013

          Okozhat, de nem feltétlenül ütközik, és egy tájékozott tanár ezt világossá tudja tenni. Egyrészt nincs a keletkezéssel kapcsolatban egységes tudományos álláspont, hanem hipotézisek vannak, melyek közül a legnépszerűbb az ősrobbanás-elmélete. A creatio ex nihilo ezzel az elmélettel nem ellentétes.

        • nemkomplett
          szeptember 26, 2013

          Mint ahogy a fajok eredete is tökéletes összhangban van Noé bárkájával. Azt hiszem erre mondják manapság, hogy LOL…

        • H.Gy.
          szeptember 26, 2013

          Ilyesmire nincs időm. A témáról korábban itt írtam, https://heidlgyorgy.wordpress.com/2013/04/23/termeszettudomany-es-szentiras/

  14. d
    szeptember 26, 2013

    Kedves Gyurikám!
    Tegnap este még 28 hozzászólásra emlékszem, valaki a spamszűrőben végezte?
    “A katekézis helye nem lehet az iskola, … amelynek nincsen kapcsolata liturgikus térrel. ”
    Ez így nem igaz. Én akár hány katolikus iskolában jártam, mindig találtam egy kápolnát, imaszobát, ahol Krisztus eucharisztikus jelenlétével találkozhatott az, aki oda belépett.
    “Erkölcsi tartásra a tanár személyes példája nevel”
    Ezt részben érintettem a VICA57-hez irt levelemben. Mi a nyolcvanas években szocializálódtunk (úttörő, KISZ stb)
    Mégis lett esélyünk valamiféle kereszténység “felvételére”, ha még ilyen kritizálósra is.
    Remélem lesz még módom hozzászólni …

    • H.Gy.
      szeptember 26, 2013

      Idézni csak pontosan illik: “A katekézis helye nem lehet az iskola, különösen nem az állami iskola, amelynek nincsen kapcsolata liturgikus térrel.”
      A katolikus iskola nem állami iskola, ezért fogalmaztam a fenti módon.

      Nem volt spam-szűrő, minden beérkezett komment látható. Üdv: Gy.

      • Zoltán Tóth
        szeptember 26, 2013

        Nem igazán értem ezt a sarkos megfogalmazást. Mi az, hogy “nincsen kapcsolata liturgikus térrel”? Pontosan a katekumenátus volt(?) az, amely elkülönült a liturgikus tértől – már ha liturgikus térnek a szent és isteni liturgia bemutatásának a helyét nevezzük.

        Régen olvastam, de ha emlékezetem nem csal, a hitjelöltek tanítása és nevelése a templomon kívül zajlott, kvázi iskolákban, és akik már kapisgáltak valamit, azok kitüntetésként a liturgia előkészületi szakaszában és az igeliturgia alatt a keresztényekkel együtt vehettek részt a közösségi imában, de annak végén, még a közös hitvallás előtt el kellett hagyniuk a templomot. A bizánci liturgia ma is tartalmazza ezt, ma is szigorú “diszkrimináció”, “szegregáció” különbözteti meg a jelölteket a hívektől. A pap felszólítására meg kell hajtani fejüket az Úrnak, majd távozniuk kell a templomból, amire többször és nyomatékosan fel is szólítják őket. Amikor kimentek, akkor a nyitott, “hittanító” közösségi szertartás zárt áldozatbemutatássá válik, amelyen csak a beavatottak vehetnek részt. Akiknek persze az ajtók bezárása után az első dolguk a “kizavart” hitjelöltekért való könyörgés.

        Ha liturgikus térnek mindazt tartjuk, ahol különleges módon, önmagát kinyilatkozva van jelen az Isten, azaz szent hely, akkor végképp nem értek egyet az állítással.

        Mert szent a csipkebokor környéke, ahol az Úr kinyilatkoztatta magát Mózesnek, szent a kő, amelyre Jákob lehajtotta a fejét, és azt az álmát látta, szent a barlang-istálló, ahol a Világ Világossága a sötétben megszületett, szent a folyó, ahol Jézus, a Krisztus alámerült és magára vette a világ bűneit és megszentelte a vizeket, szent a hegy, ahol helyettünk, a mi bűneinkért kivégezték, és szent a barlangsír, ahol feltámadt. De szentek az arénák is (különösen a Colosseum) ahol a vértanúk vére folyt, hiába voltak ott sátáni tivornyák és aljasságok is, szentek a kórházak, az is, ahol Albert Schweitzer ingyen gyógyított, és az is, ahol Romzsa Tódor püspöknek a sikertelen teherautós merénylet után beadták a curaré-injekciót. Miért az iskolák, a tantermek lennének kivételek? Nem a közösség célja határozza meg egy összejövetelnek a minőségét, szentségét? Az állami és alapítványi iskolákban nem lehet jelen az Isten, nem nyilatkoztathatja ki magát? Mióta?

        “És bizony, mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”

        Nem a kövek szentelik meg az embert, hanem az imák a köveket. Szerintem.

      • Zoltán Tóth
        szeptember 26, 2013

        Köszönöm a linkeket, bár számomra nem volt teljesen ismeretlen az anyag (mármint Ambrus püspök írása), de valóban, évtizedekkel ezelőtt már olvastam, valami más mű részeként. Az én olvasatomban viszont nem engem cáfol az egyházatya.
        Véleményem, hiányos-hézagos ismereteim szerint is teljesen igaz, hogy “A megváltás műveként az egyház sajátos liturgikus térben és időben él.”. Amikor az egyház (képviselője) állami iskolában hit-alapismereteket ad át, magatartási szabályokra nevel, imákat tanít, liturgikus ismereteket és készségeket fejleszt, azaz mindezt összefoglalva együtt beszélget, játszik és imádkozik (énekelve is) a gyerekekkel (merthogy szerintem ebből áll a hittanóra), akkor ez a sajátos liturgikus tér és liturgikus idő kiterjed a “pogány” iskolára is, és megszenteli azt, a teret és az időt is.
        Ezt nagyon jól értették és értik a kommunista és a többi ateista ideológia véres szájú és véres kezű terjesztői, és ezért igyekeztek és igyekeznek tabuként tiltani azt, hogy az iskolákban a családok saját vallási-ideológiai meggyőződését erősítő tanórák, tanárok (pláne papok, lelkészek) és jelképek legyenek.(Gondoljunk csak az olaszországi kereszt-botrányra az iskolákban, kórházakban!)

      • d
        szeptember 26, 2013

        Nem vádolhatsz azzal, hogy pontatlanul idéztelek. Ott van a 3 pont, egyébként egeres kijelölés történt, csak később kitöröltem a mondat egy részét. Szerintem megszokott ez az idézési forma. A megfogalmazásod kis különbséget sejtet az iskola (tágabb értelemben, amelybe a katolikus iskola is belefér), és az állami iskola (szűkebb értelmezés) között.
        ” A tananyag azonban nem nevel erkölcsi tartásra … Erkölcsi tartásra a tanár személyes példája nevel.”
        Irigyelnélek, ha az irigykedés nem lenne keresztényietlen magatartás, hogy Te még hiszel ebben.

  15. Attila Marsi
    szeptember 26, 2013

    Alapvetően – csak, és legelőször is – a vallás történetét, (vallástörténetet), mint az emberi kultúra egyik lényegi alkotóelemét és letéteményesét, értékhordozóját találnám csak szerencsésnek tanítani. S azt is magát, csakis teljes palettájában. Sokszínűségében, elkülönbözéseiben és egymásra hatásában. Ám a hit – tanként, (tanulmányként) való elsajátíthatóságában (de még az így fölfogható elsajátíthatóság) szükségességében is – mélyen kételkedem. A Hit, tudniillik, csakis és szó szerint, csak – “hitként” lehet élő és elképzelhető. Mely ezen belül is – sok tekintetben egy személyes, és belsővé tett, avagy váló erő, gondolkodás, világfelfogás, meg-, és beleélés, átlényegülés. Mindezt “tanítva” átadni, érvényessé tenni – nézeteim szerint – elképzelhetetlen. S különösen az, az iskola, az iskolák jelen terében… és a többi tárgy, tantárgy és tananyag fénytöréseiben, és kontrasztjában, ismeretelméletében. Mert így – mindez máris anakronisztikussá lesz. Oda nem illővé, beilleszthetetlenné, hiteltelenné, és értelmetlenné… Hovatovább, “önmaga cáfolatává”. De – mi hát itt a cél? A “hit tanítása”…e, vagy a “hit” eszközzé tétele?

    • H.Gy.
      szeptember 26, 2013

      Úgy vélem, ez egy erősen fideista álláspont. Ha maga a hit aktusa nem is tanítás eredménye, a keresztény hit Pál apostol megfogalmazása szerint hallásból fakad (Róm 10,17), mivel Jézustól az apostolokon keresztül jut el az egyes emberekig a meghívás: “De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak, ha nincsen, aki hirdesse? S hogyan hirdessék, ha nem küldték őket?” (uo. 14-15). A hit tartalma pedig kifejezetten tanítandó, ezt látjuk Lukács prológusából, ezt az etióp eunuch vagy Cornelius és házanépe megkereszteléséből. A hit tartalmát a Hitvallás foglalja össze, amely gyakorlatilag keresztségi imádság, amelynek elmondása hitaktus. Egyszerre a hit aktusa és a hit tartalma.

  16. Semper
    szeptember 26, 2013

    Sok igazságot találtam ebben az írásban, de a következtetéseivel nem tudok azonosulni. Tényleg elvi végiggondolás ez, de az ilyencsak akkor lehet eredményes, ha a gyakorlatra is képes figyelemmel lenni. Ebben a tekintetben sikertelen próbálkozásnak tűnik.

    A fakultatív hitoktatás múltjának felemlegetése nem lehet döntő. Sok hitvallásunk mögött találunk hatalmi érdeket stb. Attól a dolog még lehet jó, vagy a hitoktatásra tekintve, a megszületés pillanata nem határozza meg determinálja a folytatást. Nyílván ez egy érzelmi megalapozás akart lenni HGY részéről.

    A parókián/plébánián végzendő hitre nevelésnek van két nagy akadálya. 1. Sok parókián egyszerűen nincs a katehézisre megfelelő terem (egyáltalán, vagy nagyon rossz minőségű) 2. A mai iskolásoknak az iskola annyira kitölti az idejüket, hogy nem tudnak még egy külön helyre, külön foglalkozásra elmenni. Gondoljunk el egy falut, ahol nincs iskola. Reggel elviszi őket a busz és este 4 és 5 között hazaérnek. Ráadásul nem egy iskolába járnak, nehéz egyeztetni. Marad a hétvége, de azt meg féltve őrzik a családok. Ha el is jönnek, sokszor hiányoznak, közben meggondolják magukat. Az angolszász világban ezért lett vasárnapi iskola. Ez viszont nem eredményes. Vasárnap reggel az istentisztelet előtt kinek van kedve komoly ismereteket elsajátítani. Mert azért a hitre nevelésnek bizony része a Tízparancsolat, Mi Atyánk megtanulása is, még ha nem az tölti is ki teljesen.

    Az hely és az idő elfogadása nem növeli az egyház kiszolgáltatottságát, hiszen az teljes mértékben megvalósul enélkül is.

    Az iskolai hittannak is sok gyarolati problémája van. A iskolák kultúrája sokszor lehetetlenné teszi egy másfajta kultúra keretei között levezetendő hittant. Egész egyszerűen arra gondolok, hogy a harag, veszekedés, ingerültség, gúnyolódás, teljesítmény orientáció határozza meg az iskolákat. Nagyon nehész kiszakítani ebből a gyerekeket. Ugyanakkor szükségük van arra, hogy kiszakadjanak belőle és belekóstoljanak egy másfajta világba. Esetleg bocsánatkérésig jutasson el egy óra két gyereket.

    Teljesen egyetértek viszont azzal, hogy sokkal eredményesebb és megfelelőbb az egyházközség termeiben végzett katechézis. Az egyházi környezet önmagában is nevel és bevezet az istentisztelet világába. A környezetmben végigkövetett példák tapasztalata viszont az, hogy hittanosai harmadát, felét elveszíti az, aki az iskolából kiviszi a hittant.

    Nehéz dilemma ez így és valószínűleg egy vegyes renszerre van szükség. A mi református gyakorlatunk ezért az, hogy van hitoktatás az iskolában és egy egyéves konfirmáció előkészítő van a parókián kötelező istentiszteletekkel, egyéb alkalmakkal. Ilyen értelemben két lábon áll a hitre nevelés. Jelen kell lennünk ott, ahol a legtöbb időt töltik a gyerekek, bárminek is nevezzük ezt. Ugyanakkor tisztában kell lenni a végső céllal is, ami a Krisztussal és az egyázzal való közösség teljes megélése. Ennek közege csakis az egyház lehet.

    Ugyanakkor ne legyünk naívak. A finanszírozás teljesen az iskolai hittan felé tolja el a rendszert. Ha egy megtartott alkalomért háromszor annyit kap egy hitoktató, akkor kérni fogja, hogy az iskolában tarthassa (ez a legutolsó friss infóm).

    A HGY-hoz hasonló sarkos írások segítenek abban, hogy kérdés egyik aspektusát tisztán lássuk, de ennek nem csak egy aspektusa van. A megoldáshoz vezető út csakis az lehet, hogy tárgyalások révén úgy alakítjuk a rendszert, hogy jobban megfeleljen az egyház szolgálatának és ne sérüljenek a demokratikus jogok sem.

    • H.Gy.
      szeptember 26, 2013

      “A megoldáshoz vezető út csakis az lehet, hogy tárgyalások révén úgy alakítjuk a rendszert, hogy jobban megfeleljen az egyház szolgálatának és ne sérüljenek a demokratikus jogok sem.” Megadom magam, hiszen ki ne értene egyet egy ilyen frappáns javaslattal?

  17. Domán Zsuzsanna
    szeptember 26, 2013

    Én azt nem értem, kedves György, hogy miért kellene mindenképpen elszeparáltan tanítani és gyakorolni a vallást és a hitet az élet más területeitől. Aki vallásos az az iskolában, munkahelyén is az, nem csak a templomban. (jobb esetben persze)
    Nekem egyébként sokáig okozott gondot az, hogy az iskolában teljesen mást tanítottak történelemből, mint az egyház. (pl: ősrobbanás-világ teremtése). Talán az volna a legszerencsésebb, ha valami módon összeboronálnák a vallásban szereplő történeteket a tudomány által feltártakkal. Ne menjen már vakon szembe egymással a két tanítás, tudathasadást okozva a gyermekben. Mert az egyház beszél egyfelől Ádámról és Éváról, de hogy akkor honnan vannak dinoszaurusz maradványok-úgy tesz, mintha nem lennének. A tudomány pedig kategorikusan elutasítja Isten létezését, és a röhej tárgyát veszi alaptézisnek: a VÉLETLENT.
    Talán valami olyasmit lehetne tanítani a nem kötelező hittan órán az iskolában, hogy hogyan lehet beleilleszteni az egyház tanítását a mindennapi életbe – mivel az iskola a mindennapi életre készít fel. Hogy milyen alap magatartásbeli normák üdvösek az egyház szerint. Ezeket Teréz Anya, Pio Atya és a többi példaként állítható hívőn keresztül lehetne szemléltetni. Persze a gyermek, akit beíratnak hittan órára mindezeket otthon is megtanulhatja. Valószínűleg az iskolai hitoktatásnak annyiban lenne a jelentősége, hogy a gyermek nem azt érezné, hogy két párhuzamos úton kell egyszerre járnia, melyek még a végtelenben sem találkoznak.

    • H.Gy.
      szeptember 26, 2013

      “Én azt nem értem, kedves György, hogy miért kellene mindenképpen elszeparáltan tanítani és gyakorolni a vallást és a hitet az élet más területeitől.”
      Én sem értem, kedves Zsuzsanna, úgyhogy már ketten vagyunk így ezzel.

      1. Nincs ellentmondás a Teremtés könyvének alapgondolata és a természettudományos igazságok között. A műfaj, az elbeszélésmód, a keletkezési körülmények, stb. eltérőek, ami természetes, de miben is állna ez a sokszor emlegetett ellentmondás? Erről a kérdésről könyvtárnyi irodalom van.

      2. Ádám és Éva kapcsán ajánlom megfontolásra például ezt: http://en.wikipedia.org/wiki/Mitochondrial_Eve
      Fel nem foghatom, mi alapján gondolja bárki is, hogy a katolikus egyház nem vesz tudomást a dinoszauruszok csontleleteiről. Az Őrtorony nem a katolikusok lapja.

      3. János Pál pápa 1996. október 22-én a Pápai Tudományos Akadémián így fogalmazott “az új ismeretek birtokában megállapítható, hogy az evolúcióelmélet több, mint hipotézis és fontos egységesítő szerepet látszik betölteni a tudomány legkülönbözőbb területein”.

      4. A katolikus egyházat tudományellenességgel vádolni tájékozatlanságra vall.

    • Martinus
      szeptember 27, 2013

      Ádám és Éva nem egyenlő a dinoszauruszok tagadásával. Az sokkal nagyobb hiszékenység, hogy az ősrobbanást egy olyan tudományos ténynek tekintjük, mintha ott azt az összes létező tényező már meg van vizsgálva. Mert a tudományos tény nem egyenlő a valószínű hipotézissel. A régi nyelvekben az időszakaszokat (nap, óra) kifejező szavak egybeesnek maga az idő elvont fogalmával. Pl. az óra szavunk, a görög hóra (vagy hóré) szóból ered latin közvetítéssel, ami bizony nemcsak az órát, hanem az időt is jelentette.

      Az Egyház nemcsak életvitel, és nem is szertartás, hanem a kettő egybevéve.

      Azt is figyelembe kell venni, hogy ősszülők nélkül nincs értelme az emberiség testvériségnek, az áteredő bűnnek, így a megváltásnak és a megváltásba beavató Egyháznak sem.

  18. HA
    szeptember 27, 2013

    Csak pár hozzászólást olvastam el, lehet, hogy “ismételek”…

    A hit(et)oktatás valóban önellentmondás, és a hittan éppúgy (legenyhébben fogalmazva) szerencsétlen kifejezés, mint a “halálos bűn, bocsánatos bűn” páros.
    Protestáns egyházakban időtlen idők óta a vallástanár kifejezés dívik, ami, lássuk be, értelmesebb választás.

    Amivel még ezen túlmenően gondom van, az az, hogy hogy jön az állam ahhoz, hogy az egyházakat instruálja, hogy tessék jönni az iskolába ekkor és ekkor hittant oktatni.

    VICA57, köszönöm a soraidat. Magam is leginkább ilyennek tapasztaltam a hazai “hitoktatást”, és sejtettem, hogy sajnos ez az általános… Egy okkal több, hogy a halálos bűnözésen rugózó hittankönyvet laza mozdulattal hajítsuk a sarokba – pláne a 9-10 éves korosztálynál, és nem csak az iskolai “hitoktatásban”.
    Hajmeresztő, hogy sokszor pont azt nem tudja meg a gyerek, hogy mi fán terem a kereszténység, mi a lényege, mi a szeretet, mi a szabadság, milyen az Isten.
    Bűnlistát, szabálygyűjteményt kap, meg felmondandó imákat és dogmákat, és rosszul használt, rosszul definiált, elvont fogalmakat.

    De ha már iskolai hitoktatás, hát lehetne ezt lehetőségként is kezelni. Kicsiknél nem is kellene könyv. Hangszerek kellenének, meg adventi koszorú készítés, és persze beszélgetések. Eljátszani egy történetet. Imádkozni egymásért. Jót-tevés, közösségépítés. A nagyobbaknál úgyis lesz kötelező x óra önkéntes tevékenység, szóval…
    Fenébe, de szívesen elötletelgetnék a témában…

    • Szász Gergely
      november 7, 2013

      “Hajmeresztő, hogy sokszor pont azt nem tudja meg a gyerek, hogy mi fán terem a kereszténység, mi a lényege, mi a szeretet, mi a szabadság, milyen az Isten.
      Bűnlistát, szabálygyűjteményt kap, meg felmondandó imákat és dogmákat, és rosszul használt, rosszul definiált, elvont fogalmakat.”

      Kedves HA!

      Nem tudom, neked milyen tapasztalataid voltak/vannak iskolai hittanoktatással kapcsolatban… Minden esetre furcsán hatnak keserű szavaid. Nem is igazából keserűségük, hanem ami felett keseregnek.
      Sajnos az elmúlt nyolc évben az idei az első olyan év, hogy egyik fiam az iskolai hittanórán (katolikus nyolcosztályos gimnázium) végre *tanul valamit*.
      Sajnos nem tapasztaltam semmi olyat amiről írsz, gyermekeim nem kaptak bűnlistát, szabálygyűjteményt, felmondandó imákat sőt még dogmákról sem hallottak.
      Amúgy nem pontosan értem, hogyan gondolod megismer(tet)ni a kereszténység lényegét, anélkül, hogy a keresztény hit alaptételeit (aminek egy részét a dogmákban találjuk megfogalmazva), az abból következő erkölcsöt (szabálygyűjtemény), az ember kárára váló dolgokat (bűnlista) nem ismer(tet)ed meg? Kicsit ellentmondásosnak tűnik számomra így egymás után a fent idézett két mondatod.

      Rá kellett jönnöm, hiába járatom hittanra gyermekeimet, nem tudom elkerülni, hogy én magam ismertessem meg velük a katolikus hitet, gondolkodást, kultúrát, mert – most nem részletezett okok miatt – hittanon ezekről a dolgokról nem tanulnak semmit.

      Én is kesergek, de én azon, hogy lehet, hogy “elsőáldozott” kislányom még nem hallott az utolsó ítéletről (a külön ítéletről nem is beszélve)? Hogy sokadik gyónását végző fiamat nekem kell felvilágosítanom, mi a bűn hármas kritériuma? Hogy nem tudják mitől halálos a halálos bűn? Hogy négy gyermekem közül egy tudta, hogy van olyan, hogy Nicea-konstantinápolyi Hitvallás, a legkisebb lányom felhábordva utasított rendre, hogy az Apostoli Hitvallás (persze a nevét egyik sem tudta/tanulta) a hitvallás, és a “másik” nem igaz(i). És még sorolhatnám, sorolhatnám…

      Persze tudom én, hogy mire számítok, mikor a templomban a modern technikát felhasználva (egyes napokon sűrűn megszakítva a projektor logójával, és a WinXP háttérképével) – a Miatyánk, a Hitvallás, meg minden alapvető népének szövege ki van vetítve, mintha nem az lenne a legalapvetőbb, hogy ezeket mindenki ismeri? Hogy a miséken egyszer sem hangzott el a Nicea-konstantinápolyi Hitvallás (amit *kell* imádkozni) amióta odajárunk (feltételezem előtte se nagyon). Amikor a hittanórákon állandóan csak gitároznak (minden gyerekem tanul zenét klasszikus hangszereken, így “nagyon” értékelik amúgy is), ádventi koszorút kötnek (így otthon mindenki “unja” már a “dolgot”), történeteket játszanak (meg vízimutymutyot), és “szuper” dolgokról beszélgetnek.

      A további gondolataidról meg az jutott eszembe: csak attól mentsen meg az Isten, hogy az iskolai hittanra beíratott züllött életet élő szülők, degenerált gyerekeivel építsék egy közösségbe az enyémeket (természetesen tisztelet a kivételnek)…

      S itt visszakanyarodva egy gondolat erejéig az alapvető kérdésre: Sajnos a most bevezetett iskolai hitoktatás még jobban “felhígítja” az iskolában eddig tényleg csak a valamennyire vallásos családokból jövő hittanra járók társaságát. Szerintem is eleve rosszabb – jelen társadalmi körülmények között – az iskolai hittan, de sajnos nélunk a plébánián csak az “ifjúságnak” vannak hittanórái.

      • HA
        november 9, 2013

        Kedves Szász Gergely!
        Teljes félreértés, ha azt gondolja, olyat állítanék, hogy nem kell semmiféle ismeretet tanítani a gyerekeknek/fiataloknak, csak összevissza gitározgatni, meg festegetni. De kell, persze, hogy kell. Ám ezt annak a szintnek megfelelően kell tenni (pedagógiailag, módszertanilag, emberileg), ahol a gyermek/fiatal épp van. S akármilyen okos is pl. egy kilencéves, véletlenül se jutna eszembe halálos bűn definícióval s hasonlókkal traktálni, mert nem érti. Azért, mert még nem értHETi. Amúgy a matematika oktatást is ott szúrják el nagyon sokan, hogy nem a megfelelő ismeretet oktatják vagy nem az adott korosztálynak megfelelő módon. Következmény: a gyerek megakad, sőt megreked, hiába lenne tehetsége, egy idő után nem lehet tovább építkezni, mert nincs mire, ráadásul meg is utálja az egészet, és esze ágában sem lesz foglalkozni vele, sőt mindenkit lebeszél, ha teheti.
        Vélhetően nem tudok olyan világosan fogalmazni, mint Vica57, így inkább az ő sorainak olvasgatását javaslom: én végig bólogattam.
        S lehet, hogy furcsának hatnak keserű szavaim, de a valóság sajnos az, hogy a hitoktatásunk (akár az iskolai, akár a plébániai) nagyon-nagyon sok helyen csődöt mondott. Elképesztően sokan vannak, akiknek esélyük sem volt megérteni a lényeget a hittanórákon (lehet, hogy a szüleiknek se volt már esélyük erre, de őket a közösség elvárásai formálisan még az egyházban tartották), megutálták az egészet, és elfordultak nem csupán a Katolikus Egyháztól, de a keresztény hittől is.
        Bármerre nézek, tömegével látok ilyen embereket. A transzcendensre nyitott, jó szándékú embereket. Nem kevesen ezoterikus “vallások” rabságában. Akik anno elsőáldoztak, bérmálkoztak, (avagy konfirmáltak, stb.) “ahogy kell”. De sem keresztény hitük, sem tudásuk nincs. Alapvető sem, pedig jártak hittanra, ahol csomó mindet tanítottak nekik.
        Emlékszem, egyszer másodikos (tehát 7-8 éves) gyerekekkel beszélgettünk bűn, bűnbánat, bűnbocsánat témakörben, és egy miért kérdésemre többek között az a válasz érkezett az egyik kislánytól, hogy “mert Jézus a legfőbb Úr”. Persze nagyon megdicsértem, hogy milyen remek dolgok jutnak eszébe, s milyen igaz, de teljesen egyértelmű volt, hogy gőze sincs a szöveg értelméről…és az osztálytársainak se volt. Ám ez 7-8 évesen teljesen természetes. És önmagában nem baj, ha ilyen kifejezésekkel is találkoznak néha… az a baj, ha túlnyomórészt ilyenekkel találkoznak.

  19. HA
    szeptember 27, 2013

    PS: bibliai teremtéstörténet és természettudományos tanok között ELEVE nem lehet ellentmondás. Ugyanis teljesen másról szólnak. A Biblia nem hogy kezdetleges ókori szinten, hanem egyáltalán NEM foglalkozik természettudományos ismeretközléssel. Az egyetlen Teremtőről beszél. Hogy ezt az egészet ő hozta létre a semmiből – szépen, rendben, átgondoltan, felelősen, ahogyan azt kell. Mindennek megvan a helye, szerepe a teremtett világban. A természettudományok épp ezzel a szellemi, hitbeli dimenzióval NEM foglalkoznak. Nem is értem, hol tudnának akkor ütközni.

    A mitokondriális Évával vigyáznék. Lényegében hipotézis. És az még veszélyesebb, ha hitigazságokat tudományos tények helyett tudományos hipotézisekkel próbálunk “megtámogatni”.

    Egyszer beszélgettem erősen kreácionista keresztényekkel. A végére már olyan vicces és értelmetlen volt a helyzet, hogy nevetve “adtam meg magam”, mondván, OK, simán el tudom képzelni, hogy az ősmaradványokat eleve beleteremtette Isten a kőzetekbe meg a talajba, hogy legyen min gondolkodnunk, és ne unatkozzunk annyira.

    Gregor Mendelnek sem volt problémája tudósként a vallással, katolikus szerzetesként a tudománnyal. Pedig nem akárkiről van szó… Lényegében ő az origó minden kísérletező természettudós számára. Ő volt az első, aki elképesztő pontossággal tervezte meg, hajtotta végre és dokumentálta a kísérleteit (máig akárki számára nyitott a lehetőség a kísérletek megismétlésére), az eredményeket egzakt matematikai/statisztikai módszerekkel dolgozta fel, és olyan szinten pontos következtetésekre jutott (ráadásul a nulláról, s ráadásul egy olyan korban, ahol még elképesztő ökörségeket gondoltak a szaporodásról/öröklődésről), hogy azok máig állnak.

    • Martinus
      szeptember 28, 2013

      Valóban nem foglalkoznak hitbéli dimenzióval (szintúgy vice versa), azonban néhány hitigazság ÖSSZEFÜGG a valósággal. Nem az összes, de néhány igen, és ott a kinyilatkoztatás mellett kell dönteni. Pl. hogyha nincs két emberről származó áteredő bűn, akkor nincs megváltás sem, mert nincs bűn, nincs áteredő bűn. A keresztény teológia szerint, ha nincs áteredő bűn, akkor az ember nem is lenne bűnös. Ugyanez a helyzet a teremtéssel, ami ha nincs, akkor Isten sincs, hanem panteizmus van. És nem az a lényeg, hogy a teremtés forgatókönyve megegyezik a Genezis által leírtakkal, hanem az, hogy van teremtés, és minden teremtett dolognak van eleje. A kereszténységet csak a legvégsőbb okok érdeklik, csak abba szól bele. Az aközben levő miérteket rábízza a természettudományra.

      Az teljesen mindegy, mennyi idő alatt teremtette Isten a világot, vagy hogy mik voltak előtte meg utána, de a bűnbeesés/teremtés nélkül az egész kereszténységnek nincsen értelme.

      1. Maga az Egyház elítélte a pozitivizmust, azt, hogy a tudomány = természettudomány. 100%-os igazságokat a teológián (hitbizonyosság), filozófia bizonyos ágain (logikai, némely metafizikai deduktív levezetés) és a matematikán (teljes indukció) kívül egy tudomány se tud hozni. Ez amiatt van, mert nem tudja a természettudomány az egész természetet teljesen leképezni, és nem tud egy természettudományos kérdést úgy megvilágítani, hogy az ÖSSZES lehetséges tényezőt figyelembe vegye. A természettudomány fejlődéssel minél több tényezőt tud megvilágítani, de sohase fogja tudni elérni a teremtett tényezők teljességet.

      Csak ekkor “tény” egy t.tudományos tény. A többi csak hihetetlenül nagyon/nagyon/közepesen/kevésbé/nagyon kevésbé valószínű feltételezések. A természettudomány tükrözéssel, viszonyítással tud igazságokat meghatározni, de teljesen biztos pozitív állítást nem.

      A newtoni fizika elveit, amelyeket sokan a 19. században axiomatikusnak gondolt, a 20. században a kvantummechanika mellé rendelték: ez is bizonyítja, hogy a tényezők nőhetnek, de az ember ahhoz kicsi, hogy a teljességet elérje.

      2. Az Egyház elítélte az averroizmust, hogy a hitigazságok és a tudományos igazságok megférnek úgy is egymás mellett, hogy egymással logikailag ellentmondanak.

      • HA
        november 9, 2013

        Igen, pl. a mendeli törvények is “csak” hihetetlenül nagyon valószínű elképzelések 🙂 De ha gördülékenyen akarunk kommunikálni és élni, akkor simán fogalmazhatunk úgy, hogy ezek állnak, ezek tények. Ha ismerősök találkoznak az utcán, akkor sem kezdik el latolgatni annak valószínűségét, hogy a másik valóban ott van-e, pedig csak annyit állíthatnak (látás, hallás… alapján), hogy hihetetlenül nagyon valószínű, hogy ott van.

    • David Vincent
      szeptember 28, 2013

      ‘ bibliai teremtéstörténet és természettudományos tanok között ELEVE nem lehet ellentmondás. Ugyanis teljesen másról szólnak. ‘

      Kérdés, hogy mit tartunk szimbolikusnak, és mit fogadunk el szó szerint. Annak például, hogy mindannyian az ősszülőktől származunk, igen komoly természettudományos vetülete is van

      • HA
        november 9, 2013

        Konkrétan a bibliai teremtéstörténetben szereplő ősszülőpárnak semmiféle természettudományos vetülete nincs. Az ős-Éva elmélet és az ős-Ádám elmélet sem róluk szól. (de lehet, hogy én nem értettem meg pontosan, mire utal, hogy “komoly természettudományos vetülete is van”)

        • David Vincent
          november 10, 2013

          Az a kijelentés, hogy ‘minden ma élő ember egyetlen emberpártól származik’ szerintem mellbevágó. Nem foglalkozom genetikával vagy humán evolúcióval, de előfordulhat, hogy bizonyos modellekkel a közös ősszülők nem egyeztethetők össze.
          Ha jól tudom, akkor ez az egyetlen katolikus hittétel, amely elvben akár még ellenőrizhető is (természettudományos eszközökkel). Ez alatt azt értem, hogy előfordulhat, hogy egyszer összegyűlik majd annyi ismeret, amennyi lehetővé teszi a kérdés megválaszolását.

        • HA
          december 20, 2013

          Kedves David Vincent, röviden: nem.
          Az egyetlen emberpár hittételt nem lehet természettudományos módszerekkel bebizonyítani. A közös ős nem 2 db embert jelent, akiknek létezését be lehet bizonyítani, hanem maximum egy adott területen egy adott korban élő populációt. De még ez az állítás is vakmerőség, el is szégyelltem magam egy kicsit. (Persze fene tudja, hova fejlődik még a genetika. Meg hogy melyik populáció definícióval dolgozunk… Na, de hagyjuk is.) Igazából annyit tudunk nagyjából, hogy kb hol és mikor vált el (egy közös majom ősből) a különféle majmok és az ember fejlődése. Annyit tudunk még, hogy az ember egyetlen faj, de a fajok kialakulása (egy új faj “leválása” a többiről) meglehetősen hosszú folyamat. Hosszú, de az biztosra vehető, hogy egyetlen helyen történt meg, és a mai emberek tőlük származnak, és onnan szóródtak szét a Föld nevű bolygón.
          Az egyetlen emberpár, meg az ős-Éva elmélet, illetve ős-Ádám elmélet egy-egy ős-ember egyedre kihegyezése inkább médiafogás. Egyetlen emberpárból esetleg belterjes és gyorsan kihaló kis populációcska származhat, ami oly gyorsan hal ki, hogy (az evolúciós léptéket figyelembe véve) itt a 21. században már biztos nem szerzünk tudomást róluk.
          Annak, hogy egyetlen faj, s közös ős, nem a teológiában van jelentősége, hanem pl. a rasszizmus, rabszolgatartás, stb. elleni küzdelemben.
          Az meg megint csak más tészta, hogy a Biblia sem a biológiai evolúcióról akart természettudományos tételeket megfogalmazni az ember teremtéstörténetében.

  20. Kamala
    október 19, 2013

    a társadalom Krisztus teste. “Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai.” (1 Kor 12, 27) hol az ellentmondás?

    • H.Gy.
      október 19, 2013

      A társadalom nem Krisztus teste, ez tévedés. Krisztus titokzatos teste az Egyház.

  21. Péntek
    november 12, 2013

    A zsidó vallásról és annak oktatásáról még egy szó sem esett. Ők társadalmon kívüliek, holott vannak néhány százezren kis hazánkban is?

    • H.Gy.
      november 12, 2013

      Mivel más volt a poszt témája, sem erről nem esett szó, sem arról a nehézségről, ami abból adódik, hogy sokféle vallás és felekezet van jelen a társadalomban, miként lehetséges tehát technikailag – órarendileg, tanárilag – megoldani a különböző vallásokhoz és felekezetekhez tartozók kötelezően választható hitoktatását egy állami iskolában. Fölteszem, ha nincs az iskolában pl. zsidó vallásoktatás, akkor az ezt igénylő szülők kényszerből az etikát választják, és a vallásoktatást a zsinagógai közösség maga szervezi meg.

  22. Andris
    december 20, 2013

    Erre a cikkre úgy bukkantam, hogy az egyik barátom a facebookon felhívta a figyelmemet rá. Nos, nekem teljesen ellenkező látásmódom van ebben a kérdésben. Az egyház megsínylette, mikor az állammal volt egybeforrva, s azt is, mikor üldözése volt. Most látásom szerin egy köztes állapot van, amikor az egyházak megkapják azt a lehetőséget, hogy betöltsék küldetésüket. Ha az iskolai hitoktatás nem egy nagyszerű lehetőség arra, hogy egy gyermeknek felragyogtassuk a Krisztust, akkor tényleg hiábavaló! Ha nem azzal a céllal megyünk oda, hogy életeket mentsünk, akkor tényleg inkább legyen felekezetismeret, mert nincs különbség, nincs éle a mondanivalónknak, Isten üzenetének.

    • H.Gy.
      december 21, 2013

      A cikkben nem arról írtam, hogy milyen lelkülettel és szándékkal menjen be a hittantanár a hittanórára. A fölvetett kérdés az, hogy “Krisztus felragyogtatása a gyermeknek” milyen közösségi-intézményes keretek között történik. Ennek a missziónak, beavatásnak eredeti kerete a katekézis, ami egészen más, mint a hittanóra.Ezzel egyáltalán nem állítom, hogy a hittanóra fölösleges. A hittanóra azonban természeténél fogva nem veheti át a liturgikus szentségi beavatás folyamatának egyes, lényeges funkcióit.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Information

This entry was posted on szeptember 24, 2013 by in Közélet, Szentségek.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 249 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: