Virtuális és valódi – IPad és Misekönyv
Egy ifjú jezsuita azon elmélkedik, miért ne lehetne misekönyv helyett IPad-et, Tablet-et vagy más, hasonló digitális üzenetközvetítő eszközöket használni a Szentmisén. Úgy látja, több és komolyabb érv szól a használat mellett, mint ellene, sőt, az idő majd eldönti a kérdést, a modern technika győzedelmeskedni fog, előbb-utóbb a könyveket felváltják a digitális eszközök.
Eszembe jut erről egy beszélgetésem, barátságos vitám az azóta már elhunyt Morel Gyula jezsuita atyával. Úgy vélte, egyszerűsíteni kellene a liturgiát és a Szentírást. Szerinte a hívek nem értik például, miért más a válasz az olvasmányok és az evangélium után („Istennek legyen hála!”; „Áldunk Téged Krisztus!”). A Szentírásból pedig olyan válogatásokat kellene forgalomba hozni, amelyek közelebb állnának a hívek egyes csoportjainak életformájához és számukra fontos kérdésekre válaszolnának, pl. Biblia háziasszonyoknak, Biblia tanároknak, Biblia szakmunkásoknak, stb.
Drága, jó jezsuiták! Olykor mintha akadályozná a tisztánlátást a missziós hév!
Miért nem helyes digitális eszközökkel helyettesíteni a nyomtatott misekönyvet és a nyomtatott Szentírást? Az, hogy a kérdés felmerül, már önmagában mutatja, mennyire eltávolodott a katolikus egyház egyes papjainak és híveinek liturgikus gyakorlata az evangéliumtól, s hogy mennyire nem értjük, mi történik a Szentmisén! Az ószövetségi és újszövetségi olvasmányok, valamint az evangélium felolvasása nem múltbeli dokumentumok szóbeli ismertetése, amelyeket megtehetünk bármilyen eszköz segítségével, hiszen úgyis az elhangzó szó a lényeges. Dehogy!
Az ószövetségi olvasmány még homályosan, előképszerűen, árnyékként utal Krisztusra és mindarra, ami Őbenne és az Egyházban teljesség, igazság és valóság lett. A két Szövetség elválaszthatatlanul kapcsolódik egymáshoz, mint testhez az árnyék. A test, a valóság Krisztus, az árnyék a Törvény és a próféták. Isten előkészítette a megváltás művét, és az előkészítésben és a beteljesedésben a könyvnek, az irattekercsnek, az írott szónak kitüntetett szerepe lett.
A szóbeli hagyományozáshoz képest az írott szöveg a babiloni fogság után tett szert különleges jelentőségre, és e jelentőségét a mai napig sem veszítette el. Hosszú lenne felsorolni azokat a szentírási helyeket, ahol az irattekercs mint alapvető jelkép feltűnik, hirtelen elég talán Ez 2,9-re utalni – a prófétának meg kell ennie a könyvtekercset –; Zak 5,1-4 szakaszra, a repülő könyvtekercsre, valamint a Jelenések hétpecsétes könyvére.
A könyvtekercs a korai keresztény gyülekezetekben és a középkorban sem egyszerűen egy üzenetet hordozó médium, amit szabadon lehet cserélgetni, azzal a felkiáltással, hogy nem a hordozó közeg a fontos, hanem az üzenet. A könyvtekercs, a fizikai tárgy ugyanis szorosan összefonódik az üzenettel és az üdvösség történetével. Azzal a történettel, amely Izrael életében kibomlik, s az Egyház életében beteljesedik. A beteljesedést ünnepeljük és éljük meg a liturgikus összejövetelen, az eucharisztikus közösségben. Az ünnepnek a kezdet kezdetétől része az, amit ma az Ige liturgiájának nevezünk. Az Ige liturgiája nélkül nem volna lehetséges az Eucharisztia liturgiája sem. A Szentmisén az ószövetségi olvasmány emlékeztet arra, miként készítette elő Isten a mai összejövetelünket. Hálát adunk érte Istennek. Az újszövetségi olvasmányok már arra tanítanak, hogy kitől kaptuk a hitünket, mit jelent számunkra itt és most az, hogy az egyház tagjaivá lettünk a keresztségben. Az evangélium mindennek a középpontja, a beteljesedés. Ezért áldjuk Krisztust, aki az evangéliumban közvetlenül szól hozzánk. Ha a papok igazán mélyen belátnák, mi történik az evangélium felolvasásakor, mindig énekelve (recitálva) olvasnák fel, hogy átélhessük, megtapasztalhassuk és kifejezhessük: mi most ünnepelünk. Most történik az, amiről olvasunk. Nem megemlékezünk valami régmúltról, nem távoli korok, távoli emberek életéről hallunk tanulságos történeteket és példázatokat. Ünnepelünk, örvendezünk itt és most.
Ezért az evangéliumos könyvet mérhetetlen megbecsülés illeti. Ahol a személyi feltételek adottak, a diakónus tisztelettel körbehordozva elhelyezi az ambón. Felmutatja a közösségnek, megtömjénezi. A tömjén füstje érzékelhetővé teszi az evangélium Krisztusának jó illatát, és egyúttal szépen jelképezi a közösség Istenhez felszálló imádságát, amely az írott és az élőszóbeli Evangélium nélkül meg sem fogalmazódhatna, amelyet ki sem tudnánk mondani. Honnan tanultuk a Miatyánkot, ha nem az Evangéliumból? Hogyan szólíthatnánk Atyánknak Istent, ha nem születtünk volna újjá anyánk, az Anyaszentegyház által, akitől a Szentírást, a másolt és nyomtatott, írott könyvet kaptuk?
Guttenberg jól tudta, miért a Szentírást kell először kinyomtatni. Sőt, eleve az a szándék vezette, hogy a Bibliát tegye elérhetővé új technikák felhasználásával. Olyan Bibliát akart nyomtatni, amely a megtévesztésig hasonlít a mintának tekintett kézzel díszített, művészien kidolgozott Bibliákhoz. Kétség nem fér hozzá, hogy a Szentírásnak, az Írásnak köszönhetjük a könyv, a nyomtatott könyv tiszteletét, amely tisztelet még a szekuláris világban is elevenen él. A nyomtatott könyv a könyvtekercsekhez és kódexekhez képest ebből a szempontból nem újdonság. A nyomtatott misekönyvnek éppen úgy meg lehet és meg kell adni a tiszteletet, mint a könyvtekercsnek.
Most gondolkozzunk el azon, miért találták fel okos elmék az IPad-et, a notebook-ot, a Tablet-et, és sok egyéb technikai eszköz, amelyeket most néhányan kényelmi megfontolásokból szívesen látnának a liturgikus szertartásokon és cselekményekben is? Azért, hogy a felhasználót odakapcsolják a világhálóhoz, egy virtuális valósághoz. Ha éppenséggel e virtuális valóság valódi ellentétét szeretnénk látni és megtapasztalni, akkor menjünk el egy templomba, vegyünk részt egy Szentmisén, kapcsolódjunk be abba folyamatba, amely évezredek óta zajlik. A Szentmisében nem a pap és az internet találkozik, hanem az ég és a föld egyesülnek. A felmutatott, az oltáron elhelyezett és nagy tiszteletben részesített Szentírás és Misekönyv önmagát jelenti: a Könyvet, amely ünneplésünk szerves része, lényegi eleme. Egy felmutatott, a szertartás részeként megjelenő digitális műszer ezernyi asszociációt kelt – de köztük bizonyosan nem lesz ott a Szentírásban és Jézus Krisztusban megtestesült Ige.
A liturgikus cselekmény lényegi elemeinek összekapcsolása – valóságosan és/vagy pusztán a látvány által, jelképesen – a virtuális/digitális világgal: gnoszticizmus. A misekönyv, a Szentírás felcserélése a virtuális világ bármely tartozékával a Szentmise lényegének lerombolása. A liturgia nem csak szó, nem csak hang. Látvány, illat, íz, tapintás, mozgás. A liturgia az egész ember megváltásának ünnepe. A szent tér, ahol az események a szent időben végbemennek, az a hely, ahol valóságosan, hús-vér emberekként ünnepeljük a valóságosan testté lett és az eucharisztiában valóságosan jelenlévő Igét. Egy Ipad felmutatása nem lehet liturgikus aktus a római katolikus Szentmisében, mert az nem Istennek az Írásban is testté lett Igéjét jelenítené meg.
Heidl György blogja 
Nem értek egyet. Az evangéliumoskönyvnek van liturgikus szerepe, megtömjénezni tényleg nem kéne egy digitális adathordozót, de nem azért, mert digitális, hanem mert bármilyen funkciója lehetne, csak programozás kérdése. A misekönyv viszont tényleg csak arra szolgál, hogy a papnak ne kelljen fejből megtanulnia a liturgikus szövegeket, azt nem hordozzák, tömjénezik, stb. Ki is szoktak másolni belőle részeket és külön használják, hogy ne kelljen az egészet cipelni.
Azért a Szentírást sem fétisizálnám. Az IgeBiblia. Az előző maga az Isten szava, utóbbi csak egy könyv, amiben nagyjából benne van az Isten szava. 10 év múlva majd kiadnak egy újat, amiben jobban benne lesz. Millió nyelven kiadják, egyik sem azonos az Igével, csak hordozza azt. És a Szentírásból is ki lehet másolni, mondjuk, az úrnapi körmenet négy evangéliumi részletét. És ahogy Adoremusból vagy egy darab papírból is lehet evangéliumot olvasni egy tábori misén, úgy tabletről is lehetne. Hozzáteszem, ha egy papírlapról olvasom az evangéliumot, nem csókolom meg a végén. Pont azért, mert az nem az evangéliumoskönyv.
Sejtettem, hogy relációs jeleket ki fogja szedni a motor. Szóval az Ige nem egyenlő a Bibliával.
Köszönet az elgondolkodtató bejegyzésért! Úgy tűnik nekem, hogy a protestáns gyakorlatban, egy protestáns keresztény istentiszteleten, nem kerülhetne elő teológiai aggály az iPad-szentírás használatával kapcsolatban, és ezzel szemben talán az iPad “megehetetlensége” (vö. Ez 2,9) sem kellően súlyos érv. 🙂 Ugyanakkor, katolikus-ortodox szempontból NEM az elektronikus-digitális életközegünk liturgikus elutasításáról van szó (ez amish-típusú tradicionalizmus lenne), hiszen a templomi hangosítás, énekek powerpointos kivetítése sem akad fenn az itt körvonalazott liturgikus érzék szűrőjén. (Valószínűsítem, hogy a viaszgyertya helyett használt, led-del szimulált, elektronikus “gyertyaláng” fennakad ugyanezen a szűrőn.) Úgy látom, hogy a kérdés a liturgia szimbolikus-szakramentális szemléletén dől el, ahol Isten igéje is mint “kvázi-szakramentum” jelenik meg és hangzik el. Ha ez így van, akkor a katolikus templom padjaiban ülő hívek kezében az Adoremus helyett – elvileg – lehet iPad, de a szertartásban szerepet játszó liturgikus könyvek legyenek csak egyszerű, szimbolikus értékű anyagból, amelyet átlényegíthet a rá nyomtatott szó. És ez valóban teológiai és nem ízlésbeli-korszerűségi kérdésnek tűnik, amire másképp válaszol egy katolikus vagy ortodox, és megint másképp egy protestáns hívő.
Az eredeti hír így szólt: “Az új-zélandi püspöki kar megtiltotta, hogy a papok (Új-Zélandon) kütyükkel (iPad, Tablet, stb.) misézzenek, zsolozsmázzanak.”
Amit írsz, azt is mindkettőre érted?
Én például nagyon vágyom arra, hogy ne kelljen lapozgatni, keresgélni, sőt könyvet cserélni zsolozsmázás közben! És igen – többször eszembe jutott – hogy milyen praktikus lenne táblán. (Persze az hozzá tartozik, hogy nem vagyok profi zsolozsmázó, csak időnként szoktam résztvenni szerzetesi zsolozsmákon. Ők persze már profik…)
Igyekeztem egyértelműen fogalmazni “Egy ifjú jezsuita azon elmélkedik, miért ne lehetne misekönyv helyett IPad-et, Tablet-et vagy más, hasonló digitális üzenetközvetítő eszközöket használni a Szentmisén.” A felvetett kérdés pedig a következő: “Miért nem helyes digitális eszközökkel helyettesíteni a nyomtatott misekönyvet és a nyomtatott Szentírást?” Tehát a szigorúan liturgikus használatú könyvekről van szó, és igen, ahogyan Bystander mondja, a kérdés “a liturgia szimbolikus-szakramentális szemléletén dől el.” Digitális zsolozsmát itt talál: http://www.almudi.org/Portals/0/docs/Breviario/fuentes/breviario.html, egyébként szerepel a jelen blog ajánlott linkjei között.
Zsolozsmát inkább itt: http://zsolozsma.katolikus.hu/ Elek László SJ jóvoltából
Ez is szerepelt az ajánlott linkek között.
Én is szoktam néha használni az interntes verziót, amikor pl. otthon felejtem a zsolozsmáskönyvem. Azonban én cseppet sem találom egyszerűbbnek és könnyebbnek. Hiába kímél meg a lapozgatástól, sokkal nehezebb a szövegre figyelnem, és komoly koncentrációval jár, hogy bár ott a böngésző füle mellett a kis plusz jel, ne nyissak meg közben másik lapot (pl. e-mailt nézni, stb…), ne akarjak kattintgatni, szóval úgy viselkedni, ahogy egyébként szoktam (vagy talán kell/illik is?) internetezés és “kütyüzés” közben.
Szerintem hasonlóan zavaró lenne a legtöbb papnak is.
“Tehát a szigorúan liturgikus használatú könyvekről van szó”
Bocs a kötözködésért, de a zsolozsma is liturgia, a zsolozsmáskönyv is liturgikus használatú könyv.
De tényleg: hol a határ szerinted? Pl. temetés: ott nem misekönyv van, hanem szertartáskönyv: az mehetne táblán?
Szerintem igen. Hogy a te szempontjaid is érvényesüljenek, amikkel azért egyetértek, dedikált liturgikus eszközöket (és akkor mostantól ne is kütyünek hívjuk) kellene használni, amivel nem lehet a “virtuális világhoz” kapcsolódni, ill. más profán dologra használni. A kehelyhez, miseruhához és egyéb liturgikus tárgyhoz hasonlóan.
Tanulságos Hedvig T. hozzászólása a digitális zsolozsmáról, hiszen tapasztalatból beszél. Én kerültem és továbbra is kerülöm a praktikus érveket, mert azok csak rendkívüli esetekben jöhetnek szóba a liturgia kapcsán. Szoros értelemben a szentmiséről és a mise során használt liturgikus könyvekről mint liturgikus tárgyakról van szó, ez volt a kiindulópont, és ez az alap, ahonnan a liturgikus-szakramentális személetünket formálhatjuk. Egyébként én sem tudok digitálisan zsolozsmázni, de ebből nem szeretnék általános szabályt alkotni. Ha a határt keressük, akkor érdemes tudatosítani, hogy mindennek a középpontjában az eucharisztia áll. Korábban írtam már, hogy, bár ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni, eucharisztián az egész szent összejövetelt értjük. Ha itt nem maradunk hűségesek, akkor az kihat minden egyéb szertartásra. A temetés és a zsolozsmázás nem szentség. Egyébként nem a digitális eszközök használata kérdés, hanem az, hogy helyettesíthetünk-e szakrális-liturgikus tárgyakat új digitális eszközökkel: lecserélhető-e a misekönyv IPad-re. Itt fordul meg az egész vita.
Szerintem már nincs visszaút.
Az ambo egy beépített érintőképernyős ipad, amit a pap az ujjával könnyedén “lapozgat”, egyszerűen kiválasztva a napi igét, responzoriumot vagy könyörgést.
Sőt tovább megyek: az ambo mögött háromdimenziós holografikus virtuális képként emelkedik fel a mise megfelelő pillanatában a felolvasó, akinek az avatarisztikus profilját a hívek választhatják ki a mise kezdetét megelőző egy óráig, internetes szavazással vagy sms-sel. (a legtöbb szavazatot kapó nyer). Természetesen a regisztrált híveknek hangimitációs program is jár, amellyel a beszéló hangja is megválasztható B. B. hangjától H. Gy. hangján át az arám nyelvű Jézus hangig. még folytatjuk…
Kimaradt a felfújható gumitemplom.
Teljes mértékben egyet értek a cikkíróval.
Megértem az ellenoldal sajátos lelki érveit és igényeit. Ezek helyénvalók, és tisztelem és becsülöm azokat. Azonban ne feledjük el, hogy a szentmise elsősorban nem rólunk szól, nem katekézis az Ige liturgiája, és nem agapé a Eucharisztia liturgiája.
A misztériumos valóságra hajlamosítják a résztvevőt az “avittos” eszközök, a sajátos szentnyelvi közeg, de akár az is, hogy a szent nyelv a köznyelvtől idegen, “holt” nyelv grammatikailag.
A modern ember nem tud már “megrendülni”, ahogy mondta Barsi Balázs atya. Az egészen más vonzásába belezuhanni, a mélyre evezni. E nélkül pedig bálványimádás az egész.
Az “ima” Istennek szól, “lelki áldozat” és a megtestesült Ige a saját igéit hallja vissza Menyasszonya ajkáról, ahogy egy kisgyermek is utánozza Édesanyja szavait, holott még nem érti. Erre az alázatra nevel bölcs pedagógiával az Egyház, amikor a népnyelvtől eltérő nyelvet használ szent nyelvnek. Sajnos egy modern kori betegség ez az “értés”, illetőleg az “értés” félreértése. 🙂
Régen, különösen a késő középkortól, majd a reformációtól fogva külön voltak ún. “prédikációs istentiszteletek”, amikor a pap a szószékről és a hajóban tartott katekézist, konferenciabeszédet. Az ókeresztény homíliák (a szentmise adott olvasmányainak rövid és buzdító jellegű exegézise) gyakorlatilag elmaradt. Azonban néhány helyen ezek a – legtöbbször a szentmisét közvetlenül megelőző vagy követő – prédikációs istentiszteletek azt szolgálták, hogy a szentmise olvasmányait népnyelven magyarázza általuk a prédikátor atya.
A zsidó istentisztelet sem bibliaóra, innét jön pl. a “ne hamukázzál” (ne beszélj érthetetlenül) kifejezés, ami a “hanuka” szóból ered, ugyanis a többségében jiddis anyanyelvű európai orthodox zsidóságnak a szakrális héber teljesen idegen nyelv volt, de szigorúan a családi (házi) istentiszteleteket is ezen a nyelven végezték. Nemhogy a közösségi (zsinagóga) istentiszteleteket!
A zsinagógiai szertartás liturgikus aktus volt, ami Istennek jár ki, nem a mi szórakoztatásunkat, racionábilis oktatásunkat szolgálja. Arra ott volt az ettől elkülönített magyarázat, vagy a Tóra-Talmud iskola.
Mivel a legtöbb embernek az egyetlen kacsolódás az egyházközséghez a legtöbbször a szentmise, ezért ezt próbálják egyfajta hitterjesztési helyszínné degradálni. Holott ez a csúcspont, az egyház legbelsőbb, legintimebb része, ami – ha kell – önmagában katekétizál.
Élő példa erre egy jó barátom, aki az utcáról betévedt egy vasárnapi régi rítusú szentmisére és Isten azon keresztül önmagában megtérésre indította, anélkül, hogy a szövegekből, vagy a rítusokból bármit racionálisan “értett” volna… Vajon Boldog Charles de Foucault-nak értenie kellett egy szót is a miséből, mikor megindította az őt?
Kedves Szász Péter! Azt szerintem csúsztatás beleolvasni az eredeti posztba, hogy itt a liturgia “avittos” hajlama követelné ki a papír-könyvet. Az a könyv lehet művészi kiállítású, modern alkotás is a fenti teológiai érvelés szerint. Az archaizáló liturgikus atmoszféra, mint misztagógikus segédeszköz, itt egy Ön által behozott új szempont, amit ne vezessünk le a fentiekből. SZVSZ
Kedves Bystander!
Egyetértek.
Az “avittos” jelző félreérthető volt, valóban. Nem a könyv stílusára értettem, hanem arra, hogy például viaszgyertyát használunk (bár ebben is vannak kivételek régen), hogy a papi öltözékek (a korizlések járulékos kiábrázolásaitól függetlenül) állandók.
Bár ebben keleti és ókeleti orthodox testvéreink szigorúbbak, akik a járulékos stílust is szigorúbban szabályozzák.
sok helyen lehetne belekötni, de a legszembeszökőbb dolgokat összeszedtem:
1. “Hosszú lenne felsorolni azokat a szentírási helyeket, ahol az irattekercs mint alapvető jelkép feltűnik”
– jól látható, hogy a legtöbb templomban nem írástekercset használnak, hanem könyvet. horribile dictu, nem is kódexet (szép, tartós pergamenből, kézzel írva), hanem nyomtatottat. (elektronikus szedéssel). brrr… remélem, nem lesz ettől érvénytelen a vasárnapi misém…
de tréfát félre: Isten igéje nem anyaga által hat (ellentétben a szentségekkel, ahol kötöttek a hordozók). Isten igéjének a tartalma a lényeg. és mindegy, hogy papirusztekercsen, pergamenkódexen, nyomtatott könyvben, tableten, interneten vagy memóriakristályba van írva. (a lényeg, hogy a szívünkben legyen)
2. “Hogyan szólíthatnánk Atyánknak Istent, ha nem születtünk volna újjá anyánk, az Anyaszentegyház által, akitől a Szentírást, a másolt és nyomtatott, írott könyvet kaptuk?”
például élőszóval (a hit hallomásból ered – http://mek.oszk.hu/adatbazis/lexikon/phplex/lexikon/d/katlex/s029.html 3. pont)
vagy például elolvasom az interneten, az okostelefonom… én legalábbis remélem, hogy az anyaszentegyháztól nem másolt és nyomtatott könyveket kapok, hanem Isten szavát. (hiszek benne, hogy pontosak legyünk)
3. “KÉTSÉG NEM FÉR HOZZÁ, hogy a Szentírásnak, az Írásnak köszönhetjük a könyv, a nyomtatott könyv tiszteletét, amely tisztelet még a szekuláris világban is elevenen él.” (kiemelés tőlem) – hát fér. mármint a kétség. a könyv tiszteletét az adja, hogy egy csodálatos eszköz, amivel rendkívül hatékonyan lehet (fontos) információkat továbbadni.
4. “A nyomtatott misekönyvnek éppen úgy meg lehet és meg kell adni a tiszteletet, mint a könyvtekercsnek.” persze. és az iPadnak is. pontosabban: nem a könyvnek adjuk meg a tiszteletet, hanem a tartalmának. (remélem mindannyian)
5. “Most gondolkozzunk el azon, miért találták fel okos elmék az IPad-et, a notebook-ot, a Tablet-et, és sok egyéb technikai eszköz, amelyeket most néhányan kényelmi megfontolásokból szívesen látnának a liturgikus szertartásokon és cselekményekben is?” azért hogy egyszerűen lehessen információt közvetíteni. azért, hogy el tudjuk érni egymást. információ lehet a Biblia, a liturgia is.
6. ” liturgikus cselekmény lényegi elemeinek összekapcsolása – valóságosan és/vagy pusztán a látvány által, jelképesen – a virtuális/digitális világgal: gnoszticizmus. A misekönyv, a Szentírás felcserélése a virtuális világ bármely tartozékával a Szentmise lényegének lerombolása.” ezt tényleg csak szónokias túlzásnak lehet értelmezni. a gnoszticizmus a titkos tanítások favorizálása, a dualizmus – és még sok minden más. de hol van az elektronikus könyvben ez? nemde ugyanazt a tartalmat akarjuk képernyőre vinni, ami kinyomtatva is van? (ami bár kétezer éves üzenetet közvetít, azért mégiscsak időről időre újrafogalmazunk). a mise lényegének lerombolása sokminden lehet, de biztos nem az e-könyv. ezzel az erővel nyilván érvénytelen az a mise, amin kismartonban a pápalátogatás alkalmával részt vettem, hiszen az egészet “ördögtől való” hangosítás közvetítette. (amin rockkoncerteket is szoktak hangosítani). nyilván a mise lényegét rombolják le azok a kivetítők, amelyeket laptopról vezérelnek és a hívek számára – minő megtévesztés – lehetővé teszik, hogy missale, énekeskönyv nélkül vegyenek részt a Szentmisén, énekeljenek, válaszoljanak…
kedves Heidl György! kérem, gondolja meg még egyszer!
Kedves Krepler István! Köszönöm jó szándékú észrevételeit, a válaszomat itt olvashatja! http://katolikusszemmel.wordpress.com/2012/09/18/hasznossag-es-szimbolum/
Heidl György
hogy egy elektronikus eszközt lehet másra is használni… hát egy biblia borítójára nem lehet örömlányok telefonszámát felírni? (sajnos bevett dolog az usa szállodáiban).
hogy a képernyőn félre lehet kattintani, ímélt olvasni a zsolozsma helyett? igen. munka közben is. és rózsafüzér mondása közben is lehet a másnapi ebéden gondolkozni… de azért igyexem mégis koncentrálni
Visszajelzés: Hasznosság és szimbólum « Katolikus szemmel