Heidl György blogja

"A filozófia a szépségnél végződik, a teológia a szépséggel kezdődik."

Nemzet, állam, család, házasság – Dietrich von Hildebrand

Dietrich von Hildebrand (1889-1977), a XX. század egyik kiváló katolikus filozófusa, 1929-ben írt egy könyvecskét a házasságról. E könyv, és von Hildebrand további, a házassággal, hitvesi szerelemmel és tisztasággal kapcsolatos írásai mélyen meghatározták a II. Vatikáni Zsinat és később II. János Pál pápa házasságteológiáját. Von Hildebrand kiemelte, hogy a házasság férfi és nő szeretetközössége, teljes és tökéletes önátadás. Martin Buber személy-központú filozófiája nyomán az én-te viszony legnyilvánvalóbb formájának nevezte a hitvesi szerelmet, amelyben titokzatos módon megmutatkozik az élettárs valódi egyénisége. Számos megfontolandó gondolatát felidézem még ebben a blogban, most csupán egyet szeretnék kiemelni – ezt a fordítást használva -, mert mostanság igen sok szó esik a nemzetről és az államról:

“Jellemző elpogányosult korunkra az a nézet, hogy a nemzet és az állam magasabb rangú, mint a család vagy a házasság, és hogy a nemzeti érdekek szolgálata nagyobb önzetlenséget kíván, mint a család vagy a házasélet szolgálata. Ennek alapja az lehet, hogy a nemzet, mint közösség, számbelileg jóval nagyobb és hosszabb életű, mint egy házasság. Valójában az ellenkezője igaz. A legtökéletesebb állam vagy nemzet sem képes olyan mértékben dicsőíteni Istent, mint egy tökéletes házasság. Sose felejtsük el, hogy mindig és mindenben a döntő kérdés: Mi szolgálja jobban Isten dicsőségét? A házasság az önzéstől is mentesebb, mert elsősorban nem mi, hanem én-te közösség. A házasságban az önszeretet (egoizmus) ellentétele nem az egész elfogadása úgy, hogy annak én is egy része vagyok, hanem a felebaráti szeretet, amiben én személyesen részt veszek. Nem is igen tehetünk többet ennek a fontos kérdésnek a mérlegelésében, mint hogy felismerjük azt a rangot, amivel a házasság rendelkezik a közösségek között, és megértjük, hogy önmagában mennyivel magasabb rendű a többieknél, és hogyan válik a házasság egymagában Isten dicsőítésévé, mint Krisztus és az Ő Egyháza közötti kapcsolat tükörképe.”

Reklámok

28 comments on “Nemzet, állam, család, házasság – Dietrich von Hildebrand

  1. Névtelen
    október 2, 2012

    Teljesen egyetértek! (Annak idején a Szent István Társulat kiadta az “Átalakulásunk Krisztusban”-t, nagyon lelkesedve olvastam, olvastuk, egy-egy lelkigyakorlat is épült köré…)

    Arról tudsz valamit, hogy DvH hogy viszonyult a Zsinathoz? Mintha azt olvastam volna, hogy ellenérzésének adott hangot és sok tradicionalista ma is rá hivatkozik, pl:

    “Dietrich von Hildebrand professzor még nyíltabban fejezte ki véleményét: „Való igaz, hogy ha C.S. Lewis ‘The Screwtape Letters’ című művéből választották volna ki az egyik gonoszt, hogy rombolja le a liturgiát, még ő sem tudta volna ezt a munkát jobban elvégezni.” ” (http://www.katolikus-honlap.hu/0701/bugnini.htm)

    • David Vincent
      október 2, 2012

      Lewis könyve megjelent magyarul. Címe: Csűrcsavar levelei

    • H.Gy.
      október 2, 2012

      A hivatkozott honlap hajlamos a túlzásokra. Részleteket nem tudok, de mások ehhez biztos hozzászólnak. Amit tudok: a youtube-on láttam egy riportfilmet a feleségével, aki azt mondta, hogy Hildebrand halála előtt meghagyta neki: ha egyetlen mondatot is talál valamelyik művében, ami a katolikus egyház tanításával ellentétes, égesse el. Ez már bőven a II. Vatikáni Zsinat után volt.

    • Szász Péter
      október 3, 2012

      Dietrich von Hildebrand írt egy művet “Trójai faló az Isten városában” címmel, rögtön a Zsinat után, mivel szerinte a törés hermeneutikája révén a neomodernizmus “progresszivizmus” címen betört az Egyházba, és elítélt tanítók műveit és elítélt tanításukat emelték piedesztára.

      The Trojan Horse in the City of God. Franciscan Herald Press, Chicago 1967
      Das trojanische Pferd in der Stadt Gottes. Josef Habbel, Regensburg 1968.

      (http://www.amazon.com/Trojan-Horse-City-Dietrich-Hildebrand/dp/0918477182)

      Alapítója volt az “Una Voce” nemzetközi közösségnek, mely a liturgikus reform előtti formák megőrzését akarta. Maga von Hildebrand, aki komoly szinten benne volt a liturgikus mozgalomban, úgy ítélte meg, hogy a Zsinat utáni reform a zsinatra hivatkozva hamis koncepciók mentén félrecsúszott, és nem egy szerves fejlődés, megújulás, hanem szervetlen törés következett be. Nem csupán frázisokat puffogtat, hanem komolyan érvel.

      http://www.ifuv.org/

      1941-ben a Szociális Misszióstársulat kiadta magyarul “Liturgia és egyéniség” c. munkáját.

      • H.Gy.
        október 3, 2012

        Köszönöm!

    • matthaios
      október 3, 2012

      Dietrich von Hildebrand meghagyta feleségének, hogy „ha egyetlen mondatot is talál valamelyik művében, ami a katolikus egyház tanításával ellentétes, égesse el.” Ez már a 2.Vatikáni Zsinat után történt. Úgyanakkor úgy tűnik, elég határozottan és nem éppen kedvezően nyilatkozott a liturgikus reformról, a zsinaton is jelenlévő, zsinat után bizonyos területeken nagy befolyással rendelkező teológiai irányzatokról. Aztán létezik az egyik zsinati atya, Lefebvre érsek által allapított közösség (SSPX), amely több szempontból szemben áll a zsinattal és a liturgikus reformmal. Ők egyházjogi szempontból „kívül” vannak a Katolikus Egyházon, püspökeik, papjaik nem az egyházjognak megfelelően működnek. Tehát felmerül a kérdés, hogy a „tradicionálisnak” nevezett irányzat vajjon katolikusnak tekinthető-e, vagy tulajdonképpen szakadárokról (esetleg eretnekekről) van szó, akik szembehelyezkednek a zsinat utáni Egyházzal?

      Kezdjük az SSPX-szel. Nem nevezném őket eretneknek, mert elfogadják az összes dogmát. A dogmák közt ott van azonban az 1.Vatikáni Zsinat dogmája a pápa egyetemes joghatóságáról az egész Egyház felett. Ezt ők elfogadják. Gyakorlatuk azonban ennek ellentmond, mert szervezetük, működésük ezzel nem egyeztethető össze. Úgy tűnik, a visszatérésükről folyó tárgyalások eredménytelenül végződtek, jelenlegi álláspontjuk alapján erről tényleg nem is lehet szó. A tárgyalásokkal kapcsolatban többször felröppent a hír, hogy közel van a megegyezés. Ez a hír komoly lehetett, mert az eléggé hierarchikusan szervezett SSPX-en belül is megmutatkozott a megegyezés ellenzőinek hangja. Valami azonban történhetett, mert a mostanában mindkét oldalról elhangzó álláspontok ismeretében nem érthető, hogy miről is tárgyaltak talán két éven keresztül. A tárgyalások előtti álláspontokat halljuk, talán egy kissé „sarkosabban” megfogalmazva. A már említett magyar honlap az SSPX-hez köthető, de nézetei szerintem sokszor nem egyeznek meg az SSPX nézeteivel, amelyek mérsékeltebbek.

      Mi a helyzet az SSPX-hez nem tartozó tradicioalistákkal? Igazából nem szeretem ezt a szót. Azt hiszem, az egyik fontos kérdés a 2.Vatikáni Zsinat értelmezése. Ezzel kapcsolatban: http://capitulumlaicorum.blogspot.hu/2009/12/xvi.html. Valójában arról van szó, hogy a zsinat utáni liturgiával, bizonyos teológiai irányzatokkal és a néhol elterjedt „közhangulattal” szemben felhívják a figyelmet a zsinat előtti liturgia, teológia olyan értékeire, amelyek sokszor eltűnni látszanak.

      • H.Gy.
        október 3, 2012

        Nálam tájékozottabbak ehhez nyilván érdemben hozzászólnak. Csak néhány gondolat: Amikor Lefebvre érsek püspököket szentelt, objektíve beállt a skizma. Ez a hivatalos álláspont. A szentelés “érvényes”, de illegitim. További dokumentumok itt. Az Ecclesia Dei természetesen az I. Vatikáni Zsinat említett tanítására hivatkozik (Pastor Æternus 3), de nincs szó eretnekségről. A tárgyalások valóban megakadni látszanak, és a katolikus-honlap.hu csakugyan a keményvonalas szárny nézeteit képviseli. A liturgikus reform az alapkérdés, és látjuk, az eredménye nagyon-nagyon vegyes. Éppen ezért ma már nem is annyira a II. Vatikáni Zsinatról, hanem annak értelmezéséről zajlik a vita, ahol szintén két markáns nézet körvonalazódik. Erről egy tanulságos – nyilván nem mindenki számára elfogadható – tanulmány olvasható itt. A liturgikus reformnak nem csak árnyoldalai vannak, erről érdemes elolvasni ENZO BIANCHI személyes hangú írását: A trienti misétől a II. vatikáni zsinat liturgikus reformjáig, a legutóbbi Pannonhalmi Szemlében – bár mérsékelt lelkesedéssel reklámozok egy olyan folyóiratot, amelynek majdnem egy éve elküldtem egy fordítást, de még nem méltatott válaszra.

      • matthaios
        október 4, 2012

        A zsinat értelmezésének a kérdése messzire vezetne. Ez egy aktuális téma. A Vatikán és az SSPX közti megbeszélések is valószínűleg jelentős részben erről szóltak. Az ember első gondolata az lenne, hogy a zsinat fő „termékei” a zsinati dokumentumok, tehát ezek értelmezéséről van szó. „Földhözragadt” álláspontom szerint elsősorban azt kell nézni, hogy a szöveg mit mond, mert ez az az „üzenet”, amelyet a szöveg kidolgozói, jóváhagyói továbbítani akartak. 50 év még nem olyan nagy távolság, Természetesen figyelembe kell venni a különböző kontextusokat is. Egy ilyen kontextus maga a teljes dokumentum, aztán az összes zsinati dokumentum, végül pedig a Katolikus Egyház teljes tanítása. Természetesen még létezhetnek egyéb kontextusok is. A hivatkozott tanulmányban emlegetett „a zsinat, mint esemény”, „a zsinat szelleme”, „a dokumentumok műfaja” valahogyan nem tünnek teljesen objektív értelmezési környezeteknek. Természetesen ezek is segíthetik az értelmezést, de ezt elvihetik „ideológikus” irányokba is.

        A liturgia témájának átgondolása a zsinat részéről indokolt volt. Erre utaltak a különböző liturgikus mozgalmak is. (Ha jól tudom, a Sacrosanctum Concilium konstituciót például Lefebvre érsek aláírta.) Sajnos, ezt viszonylag gyorsan, egy nem teljesen átgondolt reform követte. A Katolikus Egyház Katekizmusa, amely ugyancsak a zsinat gyümölcse, már jóval átgondoltabb, kiegyensúlyozottabb alkotás. Igaz, hogy közben eltelt kb. 30 év.

      • Névtelen
        október 4, 2012

        Két megjegyzés kívánkozik ide részemről.

        A lirurgikus reform és a Katekizmus között, az 1983-as CIC is egy fontos lépcső a zsinat befogadásának/megvalósításának folyamatában, és úgy tűnik, hogy a zsinati eufóriának a jegyeit kevésbé viseli magán, mint a liturgikus reform, de jobban, mint a KEK.

        A fenti zsinati eufória oka sok zsinati atya véleménye szerint abban van (olvasgatva a naplókat), hogy bizonyos problémákra évtizedeken keresztül csak elnagyolt tekintélyi döntésekkel válaszolt a Szentszék (a II. V. Zs. tükrében mondom, hogy elnagyolt), és így jócskán felhalmozódtak emésztetlen teológiai kérdések. Ha ez igaz, akkor sokmindenért nem a zsinat az elsődleges felelős, amit az eufória-hibák kapcsán neki tulajdonítanak, hanem a megelőző “sokpiuszos” korszak mentalitása. Véleményem szerint a “folytonosság hermeneutikájának” alkalmazása ezért sem adhat könnyű megoldást.

  2. David Vincent
    október 2, 2012

    Több hívő ismerősömet faggattam már, hogy katolikus magyarnak vagy magyar katolikusnak érzik magukat. Nem értették a kérdést.
    Gyermekeim katolikus iskolájában sokáig kint volt egy történelmi Magyarország térkép, alatta az ismert versikével (‘…hiszek Nagy-Magyarország feltámadásában’). Amikor rákérdeztem, hogy ez pontosan hogy is következik katolikus hitünkből, úgy néztek rám, akár egy marslakóra.
    Hasonló reakciókat váltott ki az is, amikor nem értettem, hogy miért is kell a szentmise végén elénekelni a székely himnuszt.
    Sajnos a katolikus sok esetben ‘keresztény-nemzetit’ is jelent, megterhelve egyházunk életét sok felesleges vagy egyenesen káros dologgal.

    • H.Gy.
      október 2, 2012

      Ez egy annyira érzékeny kérdés, hogy még családon belül is óvatosan szoktam előhozni: miért énekeljük el Húsvétkor a feltámadási mise zárásaként Kölcsey Ferenc ízig-vérig a reformációból született költeményét?

      • David Vincent
        október 2, 2012

        A Himnusz is felvet érdekes kérdéseket (pl. meg lehet-e bűnhődni a jövendőt), de a székely himnusszal azért nehéz egy lapon említeni.

        Eredetét és küldetését tekintve az Anyaszentegyház nemzetek feletti, a legtöbb nemzetnél öregebb is, és a különféle nacionalizmusok általában idegenkedve vagy egyenesen ellenségesen tekintettek rá. Igy volt ez Rómában, a reformáció idején és sokáig Amerikában is.

        • H.Gy.
          október 2, 2012

          A székely himnusz mint liturgikus ének egészen elfogadhatatlan.

      • Büfészakos
        október 2, 2012

        Ezt én is mindig furcsállom. Szent Istvánkor talán helye van nemzeti himnuszunknak a mise végén, de hirtelen nem is jut eszembe más ilyen ünnep.

      • Bystander
        október 2, 2012

        Azt hiszem, a némileg eklektikus Himnusz-éneklési szokásaink odáig mennek vissza, hogy a Kölcsey-Erkel alkotás elődje – még a török időkből – a Boldogasszony Anyánk volt (reformátusoknál is a 90. Zsoltár !), amit történetesen főleg templomokban énekeltek, hiszen templomi ének volt. A Kiegyezés környékén, az ország lelki erejének mélypontján, a reform-himnusznak is nemzeti imádság értéke lett, és pl. Batthyany Lajos gróf ünnepelyes újratemetésénél ennek a csendes éneklése korszakhatár volt (a Pesti Ferences Templomban), hiszen tiltották a hatóságok, és csak “imádságként” szólalhatott meg. Így is majdnem erőszakkal léptek fel a belvárosi tömeg ellenében (ennek a korabeli beszámolók szerint olyan 1956-hoz hasonló hangulata lehetett). Szerintem ilyesmi oka van annak, hogy a magyar más nemzetektől eltérően (van még kivétel?) templomban is énekli ezt a himnuszát. De ez nem a mostani himnusz szövegének, vagy a modern himnusz-műfajnak szól, hanem búsmagyar utánérzés. Lelki sebek sóhajtozása, magyarosan furcsa formában.

      • Hedvig T.
        október 3, 2012

        A Kölcsey-féle himnusz éneklése magvas kérdés volt, 1903. április 20-án Hetyei Sámuel pécsi püspök körlevelet adott ki a Himnusz templomi éneklése ellen, mivel dogmaellenesnek találta a “megbűnhődte már e nép a múltat és jövendőt” sort. Majd még ez év októberében a katolikus püspöki konferencia meghozta azt a határozatot, hogy nincs benne eretnekség. Döntésüket nem tudom mennyire befolyásolta, hogy 1903-ban a magyar országgyűlés törvénycikkelyben a magyar nemzet himnuszává nyilvánította (1903. augusztus 20-i hatállyal).

        • H.Gy.
          október 3, 2012

          Köszönöm, ezt nem tudtam, de nagyon érdekes a püspöki konferencia nyilatkozata. Jó lenne elolvasni valahol, majd elmegyek a levéltárba. Gyorsan rákerestem, a Katolikus Lexikon azt mondja: “Egyh. részről 1903. IV. 20: Hetyey Sámuel pécsi pp. lépett föl az ~ mint himnusszal szemben negatív módon: körlevélben tudatta, hogy az ~ dogmatikai okok miatt nem szabad a tp-ban énekelni. Az országos fölháborodásra válaszul X. 24: a kat. ppi kar konferenciája kimondta, hogy az ~ ellen hitelvi kifogás nem tehető.”
          Nekem azért van hitelvi kifogásom, éppen az idézett sor kapcsán.

      • Névtelen
        október 3, 2012

        Hedvig T. bejegyzéséhez.
        A vita vége az lett, hogy a himnusz nem lehet a liturgia része, de a mise végén énekelhető

  3. Névtelen
    október 3, 2012

    Szász Péter: Köszönöm!

    A himnuszokról: nem értelek titeket! DvH nem azt mondja, hogy nem képes a haza és nemzet közösséget teremteni, hanem azt hogy nem erősebbet mint a család (és az egyház). Ezt én is így gondolom, de azért hadd dobbanjon meg a szívem egy Nagy-Magyarország térkép láttán és/vagy a székely himnusz vagy a magyar himnusz éneklése közben! Megmondom őszintén, hogy egy Parlament előtti profán nemzeti ünnepen sokkal kevésbé lenne megható számomra ugyanaz az ének mint pl. Csiksomlyón, azzal együtt, hogy egyik helyen sem voltam még.

    Szóval ez – ezen a szinten – szerintem akkor sem zárja ki egymást, ha teológiailag abszolute kifogásolható mindhárom. Legyetek érző emberek is, ne csak dogmatikusok! 😉

    • David Vincent
      október 3, 2012

      Kedves Névtelen,
      a szíven nekem is meg szokott dobbanni, ha például egy magyar győztes tiszteletére játsszák el a Himnuszt. Ez a ‘nemzeti liturgia’, nem vonom kétségbe, hogy szükség lehet rá. A szentmise, ahol ‘ég és föld összeérnek’, azért más kérdés.
      Nem vagyok liturgikus szakértő, de azt hiszem, hogy minden misének univerzálisnak kell lennie, a partikuláris szimbólumokkal óvatosan kell bánni.

      Ha magyar katolikusként provokálni akarnám katolikus magyar ismerőseimet, akkor megkérdezném tőlük, hogy kikhez köt minket erősebb kötelék: a magyar reformátusokhoz vagy a román katolikusokhoz?

    • H.Gy.
      október 3, 2012

      Sokféle himnuszunk volt már, és bár nem tudok azonosulni Kölcsey Himnuszának történelemteológiájával, nekem is fontos, ahogyan sok nemzeti jelkép is. Nem önmagáért, hanem éppen szimbolikus jellege miatt. A nemzeti Himnusz liturgikus használata növeli a Himnusz értékét, de sajnos beárnyékolja a liturgia fényét, ahogyan a szentmise utáni kegyes paraliturgikus imádságok is, amelyek néhány helyen erősen elburjánoztak.

    • Bertalan
      október 4, 2012

      A Nagy-Magyarország térképpel az is gond, hogy Moldva nincs rajta, ahol éppen magyar katolikusok élnek. Erről is az jut eszembe, amit Dobszay mester ír a székely himnusz kapcsán, hogy jó lenne egy himnusz, ami minden határon túli és belüli magyaré, nem csak a székelyeké. De hiszen van, úgy kezdődik: “Isten, áldd meg a magyart”.
      Jó lenne tehát egy olyan jelkép, amit minden magyar keresztény magáénak érezhet.

  4. Balázs Ignác
    október 3, 2012

    Mind hitében, mind nemzeti identitásában súlyos fenyegetettségben élő magyarság számára létkérdés, hogy képes-e e két egymást egyáltalán nem kizáró azonosságtudatot bensőségesen megélni, akár egyénileg, akár közösségi szinten. Hiszen a hit is, ill. a nemzet is Isteni eredetű (egyik a kegyelem, a másik a természet rendje szerint). A baj inkább a mesterségesen kreált (hogy a lehető legfinomabban fogalmazzak) identitásokkal van. Pl. a nem Krisztusban megvalósuló nemzetekfelettiség (helyesebben inkább nemzetenkívüliség), pl. Európai Unió, politikai pártcsaládok, titkos társaságok, humanizmus stb., amelyek valóban akár direkt, akár indirekt rombolják a hitet is, ill. a nemzeti identitást is. (Merthogy eleve ezért hozták létre őket, de ez a kérdés már messzire vezet.)

    • David Vincent
      október 3, 2012

      Kedves Balázs Ignác!

      Ha megengedi, akkor provokálom egy kicsit.

      ‘ Hiszen a hit is, ill. a nemzet is Isteni eredetű (egyik a kegyelem, a másik a természet rendje szerint)’

      A mai nemzeteket emberi és földrajzi tényezők eredője alakította ki. Ennyiben erősen hasonlítanak a vasútvonalakra. Mondhatjuk-e, hogy a vasúthálózat is isteni eredetű?

      A családi kötelékek a Tízparancsolatban is szerepelnek. De milyen különleges szerepe van a ‘nemzetnek’ a keresztény hitben?
      Amíg a család a kezdetektől igen fontos a kereszténység számára, addig a nemzetekről ez nem mondható el. Az egyház kozmopolita képződmény univerzális célokkal, a nemzetek léte vagy nemléte csak KÖRÜLMÉNY a számára, nem abszolút érték.

      • Balázs Ignác
        október 3, 2012

        Kedves David Vincent!

        Nagyon jók a felvetései!

        Ezeken sokat gondolkoztam. Íme pontokba szedve, hogy mire jutottam (egyúttal reagálva az Ön által felvetettekre):

        1) „A mai nemzeteket emberi és földrajzi tényezők eredője alakította ki. Ennyiben erősen hasonlítanak a vasútvonalakra.” Ez a modern nemzetfogalom frappáns összefoglalása. Nemzetek azonban azelőtt is (mármint a modernitás és a felvilágosodás előtt is) léteztek. Igen, a mai nemzetek egy része tényleg úgy alakult ki (kialakították?), ahogy a vasútvonalak „létrejönnek”. Politikai szándékok következményeként. Éppen azért, mert a szakrális kötelékek meglazultak vagy éppen szétszakadtak (protestantizmus, vallásháborúk, hitehagyás, szekularizáció stb.), szükséges volt az államokat alátámasztó közösségeket újradefiniálni. Az eredeti biblikus, tehát tradicionális és katolikus nemzetfogalom azonban más. Hiszen mi a nemzet, ha nem a családok családja, az egymással vérségi kapcsolatban álló személyek hierarchikusan strukturált közössége. Hát miként alkotja meg Isten a választott népet? Jákob és fiai (egy nagycsalád) megsokasítása által. Ez egyben a természetes nemzetképződés modellje is, mert valóban így jött létre a többi nemzet is. Az ilyen értelemben felfogott nemzetet szembeállítani a családdal kb. egyenértékű azzal, minta szembeállítanánk a biológiai szervet a szövettel. Tudniillik mindkettő azonos fajtájú szerveződés. Nem úgy a modern nemzet. Az tényleg vasútvonal.
        2) Az Egyház nemzetek feletti szerveződés. Működése sohasem irányult a nemzetek, ill. a nemzeti identitás megszüntetésére. Sőt! Nagyon sokat tett a hagyományos nemzetek megmaradásáért (a magyarságért is). Ez sajnos nem mondható el sok más szintén transznacionális szerveződésről.
        3) Isten szeretetéhez és az egyén üdvözüléséhez képest minden más csupán körülmény és nem abszolút érték.
        4) A nemzetnek, csakúgy mint az egyes embernek és a családnak, van természetfeletti dimenziója. Van őrangyala (Fatimában Portugália őrangyala megjelent), van védőszentje (pl. Írország Szent Patrik), van üdvtörténeti küldetése (pl. magyarság – engesztelés). Van, hogy egész nemzetek térnek meg s van, hogy egész nemzetek hagyják el a hitet, vagy kerülnek démoni megszállás alá. Nota bene: a vérségi kötelék mindig egyúttal szellemi kötelék is, akár hajlandó tudomást venni erről az ember, akár nem. A szellemi kötelékeken keresztül pedig a bűnök éppúgy hathatnak, ahogy az isteni kegyelem is áradhat.

  5. David Vincent
    október 4, 2012

    Kedves Balázs Ignác!

    Köszönöm a válaszát. A legfontosabb kérdésben megegyezik a véleményünk, csak néhány apróbb észrevételt szeretnék tenni.

    ‘Igen, a mai nemzetek egy része tényleg úgy alakult ki (kialakították?), ahogy a vasútvonalak „létrejönnek”. Politikai szándékok következményeként.’

    Itt nem lehet éles határt húzni modern és régi között. Ha valaki akar valamit, akkor az már politika. Az is éppen elég ‘politikai’ volt, ahogy Hódító Vilmos partra szállt Angliában. A hastingsi csata döntően befolyásolta az angol népnek nemcsak a történelmét de a kultúráját is.

    ‘Éppen azért, mert a szakrális kötelékek meglazultak vagy éppen szétszakadtak (protestantizmus, vallásháborúk, hitehagyás, szekularizáció stb.), szükséges volt az államokat alátámasztó közösségeket újradefiniálni.’

    Vajon nem éppen azok az okok szakították szét a szakrális kötelékeket, amelyek életre hívták a modern nemzetállamokat?

    ‘Az eredeti biblikus, tehát tradicionális és katolikus nemzetfogalom azonban más. Hiszen mi a nemzet, ha nem a családok családja, az egymással vérségi kapcsolatban álló személyek hierarchikusan strukturált közössége. Hát miként alkotja meg Isten a választott népet? Jákob és fiai (egy nagycsalád) megsokasítása által. Ez egyben a természetes nemzetképződés modellje is, mert valóban így jött létre a többi nemzet is.’

    Azt elfogadom, hogy az ember felelősséggel tartozik a családnál nagyobb közösségekért is. ‘A haza olyan dolog, amelyért meg lehet halni. Senki sem halna meg a greenwichi délkörért’. Ezt Chesterton írta, remélem nagyjából hűen idéztem őt fejből.

    ‘A nemzetnek, csakúgy mint az egyes embernek és a családnak, van természetfeletti dimenziója.’

    Csak valláspótlékká ne váljon.

    ‘a vérségi kötelék mindig egyúttal szellemi kötelék is, akár hajlandó tudomást venni erről az ember, akár nem’

    Elég megnézni a francia fociválogatottat, hogy lássuk, a modern nemzet elsősorban kulturális kötelék, nem vérségi.

    • Bús Endre
      október 5, 2012

      Kedves Balázs Ignác és David Vincent!

      Hadd hívjam fel figyelmüket Gerhard Lohfink tanulmányára, magyarul a Pannonhalmi Szemlében jelent meg, 2005-ben “Amiről felismerszik Izrael” címmel.
      Néhány mondatnyi idézet:

      …..” Izrael mélységesen tisztában volt azzal, hogy több ősatyától származott és egyes csoportjai különféle irányokból érkeztek…..Amennyiben Izrael teológiája Isten egész népét ennek ellenére egyetlen családból vezeti le, azzal nem egyebet akar mondani, mint hogy bár a kezdet sok különböző csoportból eredt – de Isten egyetlen népet faragott belőlük, testvérek új közösségét, “új családot”, tettei, segítsége és vezetése által. Egész Izrael leszármazástörténeti visszavezetése egyetlen családra ezt a tudást fejezi ki szemléletesen.”

      Úgy látom ennek fényében legalább is megfontolandó, hogy a nemzet felfogható-e “vérségi” kötelékként. Nem tudom van-e a ami Európában olyan nemzet, amelyre a “vérségi” felfogás megáll.

      • David Vincent
        október 5, 2012

        ‘Nem tudom van-e a ami Európában olyan nemzet, amelyre a “vérségi” felfogás megáll.’

        Nyilván nincsen. A modern nemzet kulturális egység. De az idézettek szerint már Izrael népe is az volt.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Information

This entry was posted on október 2, 2012 by in Közélet, Szentségi házasság.

Navigáció

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozz a 1 241 követőhöz

Archívum

%d blogger ezt kedveli: